Tavaly két izgalmas, boxermotoros csemegével lepte meg a motorosokat a BMW, megszületett a már itthon is előrendelhető R 18 és a múltidéző Concept R 18/2. Most úgy tűnik, túramotor is készülhet az óriásból.
Tavaly a bajorok adták el a legtöbb nagyendurót és túramotort Magyarországon, ám a nakedek trónját nem sikerült megkaparintaniuk. A teszt után erős a gyanúm, hogy idén az is meglesz.
Meglepő eredmények születtek a hétvégén induló Superbike-vb ausztrál tesztjén, ahol négy márka osztozott az első öt helyen. Vajon az új Honda vagy a Yamaha vicceli meg az eddig domináló kawásokat?
A tavalyi nagy sikert követően idén is kiírják a BoxerCup-sorozatot a BMW R nineT versenymotorok részére - a futamokat a német IDM-bajnoksággal együttműködve rendezik.
Az EICMA-n mutatták be a különleges hangulatú Concept R 18/2-t, hamarosan pedig már megvásárolhatjuk a szériaváltozatot is. Tegnap Magyarországon is megkezdődött az árusítása.
Ki ne emlékezne a kilencvenes évek meghatározó versenysorozatára, ahol egészen extrém kéthengeresek küzdöttek a Battle of the Twins futamain? Ezt elevenítené fel Scott az ultrakönnyű boxerrel.
Tegnap beszámoltunk róla, hogy melyik géposztály volt a legnépszerűbb 2019-ben, most pedig a márkák rangsorát, valamint a robogók élmezőnyét mutatjuk be.
A brit Douglas motorkerékpár inspirálta Martin Stollét, a BMW mérnökét, hogy megalkossa a bajorok első saját motorkerékpár-erőforrását. Éppen egy évszázada indult hódító útjára a kéthengeres boxer.
Messziről úgy fest, mint egy átlagos nagyrobogó, de teljesen más élmény vezetni. Ráadásul árban is megveri a vetélytársakat - kezdhetnek aggódni az olasz és japán gyártók, hogy mivel vágjanak vissza.
Alig három másodperc alatt gyorsul százra, forgatónyomatéka pedig egy furgonnak is becsületére válna. Gyártásba kerülhet az első igazán nagy hatótávú és kiemelkedő teljesítményű villanymotor.
Végre minden technikai részlet kiderül a BMW „Big Boxeréről”, mely megannyi szállal kötődik a márka modelljeit sok évtizeden át meghatározó, tradicionális fekvőhengeresekhez.
Nem is olyan rég az évi százezer motor eladása lebegett célként a mérnökök szeme előtt, most pedig itt az újabb mérföldkő: 200 ezer motorkerékpárt eladni egy szezon alatt.
Évtizedes rekordot döntve, 7,3 százalékkal nőtt az új motorok érzékesítése az öreg kontinensen. Különösen jól megy a BMW-nek, a Hondának, valamint a Yamahának.
Két gyári ajánlatot is kapott az IDM Suzuki Cup 2019-es bajnoka, Kovács Bálint. Felléphet a Superbike-kategóriába és a BMW vagy a Yamaha alakulatában versenyezhet H-Moto ifjú tehetsége 2020-ban.
Irigylésre méltó az egyenruhások helyzete: nemcsak élvezhetik a legújabb technikát, hanem bele is szólhatnak, hogy pontosan milyen legyen a szolgálati motor.
Nyáron mutatták be az R 18 névre keresztelt tanulmánycruisert, a hatvanas évek motorjainak mai átiratát, most pedig itt a 18 /2, a modern formába öntött, mégis múltidéző óriáscirkáló.
Az olaszországi EICMA-ra időzítették a vadonatúj S 1000 XR, F 900 R és F 900 XR premierjét. Szó se róla, igazán kívánatos modellsor, ráadásul meglepően jó ára lesz az újdonságoknak.
Túl vagyunk a GS Trophy női csapatselejtezőjén. A málagai eseményre a világ számos pontjáról érkeztek az elszánt motoroslányok, akik közül két csapatra való, azaz hat versenyező jutott a döntőbe.