Pontosan ugyanaz a dobogó, mint korábban, leszámítva az egyre jobban szenvedő Bagnaiát.
Rég láttuk már ennyire kiegyensúlyozottan motorozni Marquezt. Mindkettőt.
Két Marquez az élen, Acosta brillírozik, de Bagnaia nem jutott be a legjobb 10-be.
Ráadásul a márka másik pilótája, Fernandez is súlyos sérüléseket szenvedett.
Jól áll a KTM, erősek az újoncok, de ennél is nagyobb szenzáció körvonalazódik a háttérben.
Minden jel arra mutat, hogy előbb-utóbb élőben láthatjuk a gigászok csatáját.
A jegyár nagyjából fele az F1-belépőének, sőt kedvezményt kapnak a fiatalok és a nyugdíjasok
Már önindítós motorokkal jártunk, amikor a világbajnokok még javában tologatták a gépeket.
Ő az első magyar motoros, aki részt vehet a kategória világbajnoki futamain.
Felejthetetlen év volt, és a zárófutam is sokáig emlékezetes marad.
Pecco leszögezte, hogy távol marad, és a Dorna máris lépett – most új helyszínt keresnek.
A lehetőség adott, de eddig kevesen tudtak élni vele, és a helyszín is rossz emlékeket idéz.
Megkoronázták a Moto3 és a Moto2 legjobbját, de a GP-ben most kezdődik a csata a trófeáért.
Júliusban és augusztusban világbajnoki futamokat rendeznek, és már a helyszín is megvan.
A vb-címébe kerülhet a meggondolatlan manőver, amivel behozhatatlan hátrányba került a futamon.
Több mint ezer nap után ismét nyert Marc Marquez, de nem ettől volt hangos a motoros sajtó.
Jó hír a hazai rajongóknak, hogy visszatérnek a leggyorsabb pilóták a legendás pályára.
Továbbra is Martin vezeti a világbajnokságot, de a legutóbbi versenyek alapján már nem sokáig.