A 23 éves enduróbajnok Robbie Madisont taszította le a trónról.
Az eddig is kiváló ár/érték arányú gépnél kevés jobb ajánlat akad a piacon.
Nagy előnye, hogy bármilyen terepen elboldogul, mégis legálisan használható közúton.
A járművek világában az egzotikum a szupergazdagok territóriuma – volt eddig.
Idén négy alkalommal szerveznek többnapos edzőtábort a hazai endurósoknak.
A Yamaha kiváló motorokkal, a suli pedig remek oktatókkal járul hozzá a sikerhez.
Egy vadonatúj támogató hathatós segítségével elindult az idei enduró- és endurokrossz-szezon, melynek első futama a dunaföldvári pályán zajlott.
A terepversenyek kedvelőinek jó hír, hogy már nem kell sokat várni, hiszen március utolsó hétvégéjén, az egyik legkedveltebb hazai pályán felsorakozik az endurós szakág színe-java.
Most szombaton rendezik az enduró szakág legnépesebb sorozatának hatodik futamát. Úgy fest, a változatos akadályokat tartogató pályán szép számú mezőny gyűlik össze, és akár a bajnoki cím sorsa is eldőlhet.
Az off-road kedvelői rögtön két sort is beírhatnak naptárukba, a Komárom melletti pályán ugyanis ezen a hétvégén enduro-, a jövő héten pedig motokrossz-bajnokságot rendeznek. Mindkét megmérettetésen számos kategória versenyzői rajthoz állnak, izgalmas csaták várhatók.
Most hétvégén rendezik meg második alkalommal az Auner Győr Kupa névre keresztelt endurokrossz-megmérettetést.
Tadeusz - vagy ahogy többen ismerik - Taddy Błażusiak örökre beírta magát a terepmotorozás nagykönyvébe. Szuperenduró- és Erzberg-diadalok fémjelzik pályafutását.
A terepmotorosok Béren mérkőzhetnek meg egymással az EC-bajnokság következő futamán, mely egyben a tavaly elhunyt Pető Ádám tiszteletére rendezett verseny.