A hondások szárnyakat biggyesztenek a motorra, a suzukisok végre erőből lenyomják a riválisokat, míg a tavalyi etalon Yamaha egyszerűen csak tökéletesen működik, és mindig ott van az elejében. Élesedik a helyzet az első futam előtt.
Úgy fest a Yamaha MT-07 Moto Cage kiadása, mintha csak egy stuntversenyző épített gépe lenne. A spéci megjelenés nem véletlen, hiszen a kedvező árú masinával a stílusra érzékeny fiatal korosztályt célozták meg.
Idén több formabontó vas is megjelenik a japán gyártó kínálatában, élen a nemrég leleplezett izommotorral, valamint az egyedülálló, három nyomon futó MWT-9-cel.
Több egyszerű pletykánál: a gyár illetékesei is elismerték, hogy az SR400 kiváló alap lenne egy sokoldalú, könnyű enduró feltámasztására, mint például az egykori DT400. Még idén újabb taggal gazdagodhat a hangvillások kínálata.
A Yamahák erőfölénye és a Ducatival visszatérő Stoner teljesítménye nem volt nagy meglepetés, az már annál inkább, hogy a pilóták megint estek-keltek, amiben nagy szerep jutott az új gumiszállítónak is.
Az egykori kategóriateremtő az elmúlt 15 évben számos vetélytársat kapott, így elkerülhetetlenné vált, hogy a hangvillások továbbfejlesszék motorjukat. Nem is végeztek félmunkát, egyből háromféle FJR-rel lepték meg a sportos túramotorra vágyó vásárlókat.
Új színek és abroncsok jellemzik a hangvillások idei versenygépeit, melyekkel a világbajnok csapat a Superbike és a MotoGP mezőnyében indul harcba. Indulhat a tánc!
Balesetveszélyes váltó, szivárgó fékcsövek, túlmelegedő tárcsák és álló helyzetben eldőlő motorok. Az elmúlt hetekben tömegével jelentettek be visszahívási akciókat a gyártók.
Vége az élcelődésnek: az FJR megkapta a hőn áhított hatodik fokozatot. A motor emellett új futóművel, változtatható kormány- és üléshelyzettel, illetve ultramodern lámpatestekkel gazdagodott.
Az egykori sportsikerekre és az 1955-ben indult történetre emlékeznek a Yamahánál, ahol most ünnepi díszbe öltöztették a legnépszerűbb klasszikusokat.
Ma már bármelyik távol-keleti manufaktúra tud régies kinézetű gépet gyártani, ezért a Yamaha egy merész húzással állt elő: az XSR egyszerre klasszikus és ultramodern, már ami a technikát illeti.
Mi überelheti a piacon kapható legvadabb csupaszmotorokat? Ha egy R1-esből készítenek egy minden földi jóval megspékelt, mégis karcsú, könnyű nakedet! Itt van 2016 egyik újdonsága, az MT-10.
A jól ismert FJR1300 mellett egyéb rendőrségi és katonai célú kétkerekűek is megjelennek, élen az új MT-09 elfogóval és a két-, illetve négykerekű terepgépekkel.
Alapjaiban változtathatja meg az allrounderek piacát a Yamaha új ötlete. Egy keskeny, mégis három nyomon futó gép, mely egyesíti a robogók és a nagymotorok előnyeit.
A motorosok többsége szeretne minél könnyebb gépen ülni, azonban a Yamaha mérnökei úgy vélik, van az a pénz, amiért bárki elvisel egy kis súlytöbbletet. Ennyiért tényleg megéri.
Új időszámítás kezdődik a motorkerékpár-gyártásban, miután a BMW, a Honda és a Yamaha vezetői megállapodtak, hogy a jövőben közösen fejlesztik a legújabb menetbiztonsági rendszert.
A Yamaha behúzta a csapatvilágbajnoki címet, de az egyéni versenyben még messze nincs lefutva a meccs. Rossi hiába tett meg mindent, a fizikát ő sem tudta meghazudtolni.
We R back! - áll a Yamaha ma reggeli közleményében. A vicces szójáték arra utal, hogy a 2015-re teljesen megújult R1 jövőre a Superbike vb-n is rajthoz áll a rajongók nagy örömére.