A Dakar 2. napján jókat dagonyáztak a motorosok, a korábban már említett Yamaha 2-Trac pedig bizonyított, igaz mára már 10 perces hátrányban van a KTM-ekhez képest.
A Yamaha Motorcycle Japan ingyenes motorokat kínál weboldalán.
Már korábban is lehetett hallani kétkerékmeghajtású motor tervekről, a Yamaha 2004 eléjre ígéri az általa fejlesztett 2-Trac rendszer piacra dobását.
Csorogjon hát nyálatok az R1 verseny kitre.
"Rossi most majd megtudja, hogy milyen nehéz egy Honda ellen." Az idézet Max Biaggitól származik, aki meglepődött Rossi távozásán. Vélhetően dörzsöli a tenyerét, hiszen korábban éppen ő volt, aki a Yamaha M1-el alig győzte utolérni az RCV 211-et.
Ahogy előzőekben már beszámoltunk róla, körvonalazódni látszik Rossi jövője.
Az utóbbi időben egyre több a találgatás, vajon Rossi melyik csapathoz szerződik a következő évre.
Napvilágra kerültek az első képek a 2004-es Yamaha R1-ről, lássuk hát őket, valamint nézzük meg röviden mit is tud.
A Yamaha bemutatta a 2004-es FZ6 és FZ6 Naked mociját. A gép szerintem elég vagányra sikeredett, de igazából a teszteken derül majd ki, mit is tud a vas.
A Hondával versenyző Ricky Carmichael-t másodikként intették le Las Vegasban, bebiztosítva ezáltal a harmadik AMA Supercross Bajnoki címét. Ez évben Carmichael komoly ellenfélre talált Chad Reed személyében, de még a Yamahája sem tudta megállitani Ricky-t, akinek a Vegas-i futamon elég volt az ötödik illetve annál jobb helyen végeznie, hogy ismét bajnok lehessen.