Olyan sok a szabálytalanul átalakított, rossz szóval „tuningolt” járgány az utakon, hogy már e-learning tananyagot kaptak róla a vizsgabiztosok. Népszerű tárgy az önjelölt Vin Dieselek lefülelése.
A kora nyárias meleg hatására egyre több motor van az utakon, és sajnos megszaporodott a balesetek száma is. Számos esethez riasztották már a rendőröket: motorosgázolás és önhibából fakadó kicsúszás is akadt.
Szünetelhet a hitelek törlesztése, és komoly pénzügyi segítséget kapnak a vendéglátók. Eközben a benzin ára ismét benéz háromszáz alá, a nyersolaj olcsóbb, mint bármikor az elmúlt 15 évben.
Jó lesz figyelni az utakon - különösen az akció alatt -, mert tavaly három motorosnak is sikerült rekordot döntenie a hazai TISPOL-hetek során. Egyikük lángosért sietett.
Életét veszítette egy motoros a hazai autópályán történt balesetben, amit egy szándékos „büntetőfékezés” indított el. Meglepő döntést hozott a bíróság, majd az ítéletet felülvizsgáló Kúria is.
Románia lépett, és egyértelmű szabályozást hozott e-roller-ügyben. Talán kissé elkapkodott a dolog, ugyanis kerékpárút híján - legalább 6 km/h-val - az autók között is mehetnek a fura szerkezetek.
Legalább olyan veszélyes a másik lökhárítóján autózni, mint a gyorshajtás - állítják a német rendőrök, akik egyre szigorúbban bírságolják az ilyen kihágásokat, és a jogsit is elveszik érte.
Rendkívüli magas hazánkban a jogosítvány nélküli közlekedők, azaz gyalogosok, bringások által okozott balesetek aránya. Ezen változtatna a rendőrség a több százezer diákot elérő programmal.
Ma ízelítőt kaphattunk a tavaszból, ugyanis megdőlt az évszázados melegrekord, de ez még nem azt jelenti, hogy itt a motoros szezon. Nem is a hideg, hanem a kosz a valódi veszély az utakon.
Csábítóan olcsón sorakoznak a kínai webáruházakban a látszólag „márkás” sisakok, kesztyűk és kabátok, ám jobb vigyázni velük. Pózoláshoz ugyanis megteszik, de nézd, mi történik, ha elesel bennük!
Hiába lakják közel 700 ezren, tavaly mindössze egy halálos baleset történt Oslóban. Vezetéstechnikai és forgalomszervezési tanulságai is vannak Európa mintavárosának.
Az Unió 2018-as összesítése szerint a három legnagyobb motorospiacon történik a legtöbb baleset, de a középmezőnyben akadnak komoly meglepetések, beleértve Magyar- és Csehországot is.
Csak augusztusban két szekszárdi motoros veszítette életét az utakon, ezért a helyi motoros baráti kör a rendőrséghez fordult, hogy közösen vegyék elejét a karamboloknak. Hagyomány lett a kezdeményezésből.
Civil autókkal járőröznek Budapesten és vidéken, majd lecsapnak a komolyabb szabálytalanságot elkövetőkre. Teherautósok, bringások sem maradnak ki.
Az eddig jobbára autóutakon, autópályákon látott civil autók december 23-ig a fővárosban teljesítenek szolgálatot. Jaj a telefonáló, tiloson áthajtó sofőröknek, de a robogósfutárok sem menekülnek.
Utoljára 2008-ban láthattunk ilyen számokat: több mint négyezer új eladott motorkerékpár és csaknem 750 okozott baleset. Sajnos kéz a kézben jár a kettő.
A francia ellenőrzés apropóján utánajártunk, hogy mi a helyzet itthon az utólag felszerelt kipufogókkal és más alkatrészekkel. Maguk az egyenruhások válaszoltak a motorosok kérdéseire.
Hihetetlen, hogy egy tragikus baleset láttán az a sofőrök első reakciója, hogy lelkesen fotózni kezdik a roncsokat és sérülteket. Ezt elégelték meg a németek - börtön vár a paparazzókra.