Pont tíz éve, amikor 2010-ben hatályba lépett a törvénymódosítás, készítettünk egy interjút a bringásokkal, buszvezetőkkel, taxisokkal, azok véleményét is meghallgatva, akik a buszsávot – rajtunk kívül – használják, és nem szívesen látják ott a kétkerekűeket:

Enyhén szólva is „megoszlanak a vélemények”, hogy jó ötlet-e a motorosok, robogósok jelenléte a buszsávban

A nosztalgikus barangolás mellett fontos tisztáznunk, mi is a buszsáv, hogy szabályosan használhassuk. A buszsáv eredetileg olyan forgalmi sáv, mely a személyszállítás céljából közlekedő buszok egyenletes, torlódásmentes haladását hivatott elősegíteni – szól a szokásosan száraz jogi szöveg. Korábban éveken át rengetegen lobbiztak itthon is, például a taxisok és a motorosok, hogy ők is szabályosan közlekedhessenek a sávban a buszokkal együtt. A hatékony lobbizás eredményeként alakult ki a mai helyzet, azaz hogy 2010 óta nem szól érte a yard, ha a buszsávon motorozol.

busz-savm-25551
A buszsávban közlekedés egyik legnagyobb veszélye, hogy a záróvonalon, figyelmetlenül beforduló sofőrök könnyen elsodorhatják az ott érkező motorost, ezért szabad út ide vagy oda, érdemes minél kisebb sebességkülönbséggel elhaladni a sorban veszteglő vagy araszoló kocsik mellett

Kik és miként közlekedhetnek a buszsávban?

„A KRESZ párhuzamos közlekedésre vonatkozó 36. § (8) bekezdése szerint az autóbusz forgalmi sávban közlekedhetnek: a menetrend szerinti autóbusz és trolibusz, a villamos, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű. Emellett „az autó- és trolibuszforgalom zavarása nélkül ráhajthat a kerékpáros (ha van külön erre utaló jelzés, de egyébként nem!), valamint a kétkerekű motorkerékpár és a kétkerekű segédmotoros kerékpár.” Ezen túlmenően betegszállítókkal, mentőkkel, tűzoltókkal is találkozhatsz a buszsávban, szóval csak óvatosan! Élj vele, használd ki, hogy ott is motorozhatsz, de tartsd szem előtt, hogy rajtunk kívül még tucatnyi szervezet autói, teherautói megfordulhatnak ugyanott.