Látszólag céltalan hidak, szinte átláthatatlan alul- és felüljárók, valamint értelmezhetetlen körforgalmak borzolják a közlekedők idegeit. Persze akad ellenpélda is, mint a motorosok zavartalan szerpentinezését garantáló lámpás csomópont.
Bár alapvetően a négykerekűekhez kötődik, a motorosok életét is megkönnyítheti a változtatás, mely révén létrejött az új jogsikategória. Fillérekből, néhány óra alatt megszerezhető a sokak számára hasznos vizsga.
Melyek a világ legnagyobb olajvállalatai? Kinek a kezében vannak, milyen tulajdoni összefonódások fedezhetők fel az egyes cégek között? Hogyan alakultak ki ezek az óriáscégek, és mit hoz a jövő? Mélyre ásunk!
Jövő januártól könnyebb és olcsóbb lesz hozzájutni, sőt az első plakettet ingyen kapják a magyar sofőrök, ráadásul az egyes kategóriákhoz tartozó életkorhatárok is csökkennek.
Melyek a világ legnagyobb olajvállalatai? Kinek a kezében vannak, milyen tulajdoni összefonódások fedezhetők fel az egyes cégek között? Hogyan alakultak ki ezek az óriáscégek, és mit hoz a jövő? Mélyre ásunk!
A járművezetők mellett az építkezők és egyéni, illetve társas vállalkozók is örülhetnek, ugyanis a most bejelentett módosítás révén ingyenessé válnak a legfontosabb szolgáltatások.
Szeretnéd télre kivonni a motort a forgalomból? Esetleg lekérdeznéd, hogy mennyit futott a kiszemelt gép? Netán lejelentenéd, hogy eladtad a járgányodat? Ezentúl otthonról is megteheted!
Nemrégiben elhunyt motorversenyzőnktől, Bitter Sándortól október elején, a Farkasréti temetőben vehetnek búcsút rajongói, barátai.
Ami Komárnóban vagy Nickelsdorfban bírsággal sújtott kihágás, az nálunk a közlekedés természetes velejárója. Igen, az ötvenes motorok rendszámozása a téma, mely itthon újabb fejezetéhez érkezett.
Az A1 és A2 jogosítvánnyal vezethető, kedvező árú modellek, illetve a túracélú nagyágyúk is jól teljesítettek, így az osztrákok kiugróan magas darabszámmal dicsekedhetnek 2015 első felében.
Megütheti a bokáját, aki felületesen olvassa el a frissen kötött, esetleg bankkártyához kapott biztosítási szerződését. A kiskapuk nem nekünk kedveznek.
A Hungária Rendőregylet igazán büszke lehet a hazai rendőrmotorosokra, hiszen a tehetséges pilóták ellentmondást nem tűrően szerezték meg a kétkerekűek Eb-címét.
A motoros éppen egy életveszélyes állapotban fekvő férfin segített, eközben lopták el zubbonyából a mobiltelefonját, az iratait és a pénzét.
A felhajtott rendszám többe fáj, mint a gyorshajtás? Tényleg három kiló a bírság, ha behajtok az erdőbe? A motorosokat érintő változások egy csokorban.
Hazánkban ma már 160-170 ezer rendszámos nagymotor fut, így elkerülhetetlen, hogy a döntéshozók is számoljanak velünk, extra szolgáltatásokkal kényeztetve a kétkerekűeket.
Számos olyan ország van, ahol egy komolyabb kihágás után könnyen pénz vagy motor nélkül maradhatsz. Összeszedtük, hogy mire kell különösen figyelned a túrákon.
A 2012-ben indult rendszer segítségével bárki lekérdezheti a kiszemelt motor futásteljesítményét, azonban akadhat egy-két apróság, ami össze is zavarhatja a vevőt.
Világbajnok versenyzőnktől tavaly nyáron lopták el a robogóját. Az elkövetők ugyan gyorsan kézre kerültek, de úgy tűnik, hogy a megpróbáltatásoknak ezzel koránt sincs vége.