Eisenberg V821
Teljes harmóniában

Eisenberg V8

Lám, egy V8-as motorkerékpár is lehet karcsú és arányos felépítésű. Igaz, ehhez feltétlenül szükséges, hogy az adott típushoz tervezzék a hajtóművet, miként az Eisenberg esetében is.

Folyóátkelés oldalkocsis motorokkal
Ideje Uralra váltani...

Folyóátkelés oldalkocsis motorokkal

Tegnap több hónap átlagának megfelelő mennyiségű eső zúdult az ország középső részére, megbénítva a közlekedést. Ha a jövőben is előfordul ilyesmi, érdemes lesz Uralra cserélni a futárok gépeit.

Pályamotorozás151
Újra nyeregben

Pályamotorozás

Jó néhány motorozás nélküli év után nem bírtam tovább kétkerekű nélkül, és motorkerékpár vásárlására szántam el magam. Gondoltam, megosztom tapasztalataim, hátha mások is hasonló cipőben járnak.

Riport: II. Mentőmotoros nap2
Értünk száguldanak

Riport: II. Mentőmotoros nap

Több száz motoros kísérte az életmentőket egész napos túrájukon, mely végén nagyszabású vacsorával és egyéb programokkal ünnepelték a legújabb mentőmotor átadását.

Kiemelt ellenőrzések az utakon167
Szorul a hurok?

Kiemelt ellenőrzések az utakon

A hangos kipufogók hívei gyakran saját biztonságukat hozzák fel ürügyként, át sem gondolva, hogy a környezetük miként reagál egy-egy gázfröccsre. A most induló ellenőrzés elejét venné az ordító csöveknek.

Motorszállítás a gyakorlatban36
A kényelem ára - 2. rész

Motorszállítás a gyakorlatban

Az elmélet után jöjjön a puding próbája: kétezer kilométer utánfutón és 1500 nyeregben a Dolomitok legszebb tájain. Kézzelfogható előnyök, valamint fájó hátrányok a gyakorlatban.

Hangtalan, kínai Gold Wing-klón19
Hol a határ?

Hangtalan, kínai Gold Wing-klón

Korábban legalább annyit megtettek a „tervezők", hogy néhány ponton módosították a gondosan letapogatott formákat. Ezúttal lazábbra vették, konkrétan lekopíroztak egy egész motort.

Újabb jubileumi GSX-R36
Vörös és fekete

Újabb jubileumi GSX-R

Bár az új GSX-R érkezéséig még jó pár hónapot kell várni, a cég marketingesei addig is igyekeznek fenntartani az érdeklődést. Most éppen az 1985-ös elődökre emlékeznek az új fényezéssel.

Harminc éve hunyt el Drapál János17
Testközelből

Harminc éve hunyt el Drapál János

Rohan az idő, de a nagyokat soha nem felejtjük. Mindannyiunk példaképe, Drapál János három évtizede hagyott itt minket. Az évforduló alkalmából fia, Drapál Ferenc eleveníti fel az emlékeket. Fogadjátok szeretettel a cikksorozat első részét!

Jubileumi Honda győzelem10
Hétszázszor a dobogón

Jubileumi Honda győzelem

A japán alakulat egy olyan versenyzőnek köszönheti a jubileumot, aki korábban aligha remélhette, hogy egyáltalán dobogóra állhat. Szép, kerek, öt évtizeden átívelő történet.

Több végzetes motorbaleset is történt30
Tragikus hétvége

Több végzetes motorbaleset is történt

Tamási, Tihany és Majosháza térségében, illetve a Hungaroringen is végzetes kimenetelű motorbalesethez riasztották a rendőröket. Az 51-es úton anya és lánya veszítette életét.

BMW Bike Maraton - 20153
Csak az jöjjön, aki bírja...

BMW Bike Maraton - 2015

Nincs hiány bevállalós túramotorosokból - ezt nyugodtan leszögezhetjük, hiszen az embert próbáló Bike Maratonra idén is több mint százan adták le nevezésüket.

Motorszállítás tréleren42
A kényelem ára

Motorszállítás tréleren

A többség hallani sem akar róla, hogy egy túra a gépek lekötözésével induljon, viszont aki egyszer belekóstol, általában gyorsan belátja az előnyeit. Mindent a motorszállításról.

Háromhengeres terepgép a Yamahától6
Újabb MT-motoros szörnyeteg

Háromhengeres terepgép a Yamahától

Meglepő járgányban kap helyet a jól ismert sorhármas konstrukció. Az első képek és videók elég sejtelmesek, de a masina főbb jellemzői azért könnyen kitalálhatók.

Stéphane Peterhansel ma ötvenéves
A leggyorsabb gördeszkás

Stéphane Peterhansel ma ötvenéves

Sokrétű tehetség, kiváló képességeinek hála motorral, valamint autóval is a csúcsra ért, és ötvenéves kora ellenére nem úgy tűnik, mintha foglalkoztatná a visszavonulás gondolata.

Oldalkocsisok lepték meg a gyerekeket
Meglepetésfogatok

Oldalkocsisok lepték meg a gyerekeket

A segítő szándékú motorosok meglátogatták a nehéz sorsú lurkókat, s ha már ott voltak, a közös guruláson felül más ajándékokkal is készültek.

Bradl átigazolt az olasz istállóhoz10
Nagy névvel erősít az Aprilia

Bradl átigazolt az olasz istállóhoz

A talján alakulatnak égető szüksége volt egy nagy tapasztalattal rendelkező GP-menőre, így nem sokáig teketóriáztak - lecsaptak a 25 éves német versenyzőre.

Féltávnál a MAMI Kupa21
Töretlen lendülettel

Féltávnál a MAMI Kupa

Laczkó Máté egy számára ismeretlen géppel brillírozott, míg a többi kategóriában a jól ismert nevek parázs csatái szórakoztatták az örkényi nézőközönséget.