Női motorosrendőrök13
Nincs kivételezés

Női motorosrendőrök

Ha érdekelnek a motorok, és még ügyesen terelgeted is őket, ráadásul szívesen dolgoznál egy igazán felelősségteljes pozícióban, akkor ezt tényleg neked találták ki. Így lesz valakiből női motorosrendőr, egyben Európa legjobbja az egyenruhások között.

Fejlődik a magyar motorpiac12
Erős szezon volt

Fejlődik a magyar motorpiac

Öregszik, de ezzel együtt lendületesen gyarapszik is a hazai járműállomány. Egyes kategóriákban már száz százalékkal múljuk felül a nem éppen gyenge 2015-ös eredményeket.

A Honda CG125 története3
Negyven éve elpusztíthatatlan

A Honda CG125 története

Alaposan megkérik az árát, sőt nem is szívesen válnak meg tőle, hiszen a CG125 pont az a motor, ami évek után, porosan előszedve is pöccre indul, és egy gyűszűnyi benzinnel kimegy a világból.

Vízbefecskendezéssel az alacsonyabb fogyasztásért53
Benzin helyett víz?

Vízbefecskendezéssel az alacsonyabb fogyasztásért

A Bosch új innovációja kézzelfogható előnyökkel jár, hiszen a megoldás a magas fordulaton üzemelő erőforrások fogyasztását akár 13 százalékkal csökkentheti.

Már az utakon a Lazareth LM 84713
Több mint egy szobor

Már az utakon a Lazareth LM 847

Egy Maserati erőforrása köré építették ezt a rendhagyó kétkerekűt, bár a kétkerekű megfogalmazás sem teljesen helytálló a Lazareth esetében.

Bemutatták a Honda tereprobogóját7
Zöld utat kapott az X-ADV

Bemutatták a Honda tereprobogóját

A Honda Motor Europe vezetősége jóváhagyta az új, kategóriateremtő modell szériagyártását, így az X-ADV névre keresztelt, különleges kétkerekű 2017-ben már megvásárolható lesz.

Szabálysértési bírságok a gyakorlatban29
Kis stiklik, nagy büntetések

Szabálysértési bírságok a gyakorlatban

Most induló cikksorozatunkban olyan kisebb-nagyobb szabálysértéseket járunk körül, amelyek nap mint nap tapasztalhatóak a közutakon. Ezek többsége apróságnak tűnik, ám mindegyikük komoly bírságot vonhat maga után.

A legendás kristianstadi GP4
Egy elveszített csata

A legendás kristianstadi GP

Ha nincs ez a fiaskó, talán az MZ gyár, sőt az egész kétütemű éra története másként alakul. Egyetlen emberen és az ő döntésén múlt, hogy diadalittas ünneplés helyett nyomozás és szégyenteljes bírósági per követte az 55 évvel ezelőtti versenyt.

MX OB zárófutam - Gyál
Hősies kitartással

MX OB zárófutam - Gyál

Példaértékű sportemberként, sérülten is rajthoz állt Déczi Balu a hazai bajnokság zárófutamán, ahol a fájdalmak ellenére kiemelkedően teljesített.

Újabb extrával gazdagodik az RT17
Kanyarban is ráfékezhetsz!

Újabb extrával gazdagodik az RT

Idén ősztől gazdagabb felszereltségű, egyszersmind még biztonságosabb lesz a legendás túramotor - a módosítások főként a vészfékesések során segítenek a pilótának.

A legérdekesebb prototípusok3
Mi lett volna, ha?

A legérdekesebb prototípusok

Bármennyire is szeretnénk, nem lehet minden egyes prototípusból szériagyártásig fejlesztett motor, sőt a legtöbb ilyen gép örökre megreked a kiállítási tárgy szerepkörben. Persze akadnak üdítő kivételek is, mint az alábbi társaság néhány tagja.

Krugger csodát tett az SR400-zal3
Miből lesz a cserebogár?

Krugger csodát tett az SR400-zal

Egy újabb gyöngyszem született a Yamaha Yard Built programjában: ezúttal a belga motorépítő, Fred „Krugger" Bertrand álmodott vadonatúj külsőt a klasszikus SR-nek.

Több százan emlékeztek Bitterre5
Rendhagyó pályázás

Több százan emlékeztek Bitterre

Szinte teljesen megtelt a mogyoródi pálya parkolója, annyian jelentek meg a múlt szombatra meghirdetett megemlékezésen. Méltóságteljes, lassú pályázással tisztelegtek az egy éve elhunyt versenyző előtt.

MotoGP - Misano53
Mindent a csapatért!

MotoGP - Misano

A DORNA vezetői valószínűleg elégedetten dőlnek hátra, hiszen az utóbbi évek szabálymódosításai minden eddiginél kiegyensúlyozottabb évadot eredményeztek. Nyolc különböző futamgyőztes és izgalmas csata a világbajnoki ezüstért.

A vranskói motormúzeum3
A világ legjobb helye

A vranskói motormúzeum

Mintha egy álomvilágba csöppentünk volna, úgy álltunk lélegzetvisszafojtva a félhomályos, zsúfolt teremben. Egyből megértettük, miért hívja tulajdonosa a helyet a földkerekség legnagyobb és legszínesebb motormúzeumának.

Dougie Lampkin a Man TT-n7
Újabb világrekord-kísérlet

Dougie Lampkin a Man TT-n

Ki nem találnád, milyen attrakcióra készül a legendás triálversenyző! Ezúttal aszfalton teszi próbára magát, hogy megdöntsön egy hosszú ideje fennálló motorosrekordot.

Motorostúra-kiskáté: fotózás7
Több mint egy kattintás

Motorostúra-kiskáté: fotózás

A túrák és a pályanapok gyorsan véget érnek, de a remek fotókkal bármikor felidézhetők a legszebb pillanatok. Íme, a fontosabb praktikák, hogy igazán jó képek készüljenek motorozás közben.

Kispályás bajnokság - Vysoké Myto
Ismét dobogón a Chrobák-növendékek

Kispályás bajnokság - Vysoké Myto

Az idei Utánpótlás Bajnokság zárófutamának a csehországi Vysoké Myto adott otthont. Korábban gyakran okozott fejtörést az itteni időjárás, ám az égiek most kegyesek voltak, és verőfényes napsütésben versenyezhettek a bajnokság ifjú résztvevői.