Ljubljana és környéke általában kiesik a motorosok túraterveiből, hiszen a lavamündi vagy vrsici kanyargásra vágyók bolondok lennének az unalmas autópályák felé fordulni a hegyvidéki utak helyett. Akik Korzikára vagy Olaszországba sietnek, szintén elrobognak a szlovén települések mellett, hisz' messze még a cél, pedig érdemes errefelé is nyitott szemmel járni. Már csak azért is, mert a szlovén fővárostól alig fél órára, Vranskóban egy olyan csodára bukkanhat az ember, ami tényleg párját ritkítja.
A bejutásért meg kell küzdeni
A múzeum sajátos honlapján szűkszavúan csak annyit árulnak el, hogy napközben bármikor látogatható, de érkezés előtt azért érdemes odaszólni. Mi is így tettünk, még a túra előtt írtunk a tulajdonosnak, majd útközben hívtuk is, de nem jártunk sikerrel - senki nem vette fel. Kora délután már személyesen próbáltunk bejutni a falucska főutcáján található, díszes épületbe, de zord vaskapu állta utunkat. Sebaj, a telefonból kikerestük a legnépszerűbb szlovén köszöntéseket (pozdravljeni, dober dan) és ezeket kántálva igyekeztünk kicsalogatni a helyieket. Már-már feladtuk volna, de ekkor egy szakállas, idősebb úr jelent meg, s mint akit délutáni szunyókálásából riasztottak, egykedvűen, fél biccentést odavetve kitárta a méretes kaput előttünk.
Gyors léptekkel követtük őt a ház emeletére, ahol a díszes, korabeli - az idősebbek talán még emlékeznek is rá - National pénztárgép árválkodott a két lakásnyi méretű terem bejáratánál. Itt leszurkoltuk a fejenként öteurós belépődíjat, majd a hatalmas „Fényképezni tilos!” tábla ellenére csak rákérdeztünk: ugye lőhetünk pár fotót? Emberünk előbb meghökkent értetlenségünkön, hiszen pont a jókora felirat alatt álltunk, de éppen jobb dolga is akadt, minthogy minket kalauzoljon, és elszántságunkat látva hanyagul legyintett - ám legyen.
Évszázadnyi technika egy helyen
Jártunk már itthon és külföldön is jó pár technikai múzeumban, láttunk lenyűgözően gazdag és igényes magángyűjteményeket, de amire itt bukkantunk, az tényleg páratlan. Makulátlan állapotú Aermacchi Harley-Davidson sportmotor, posztapokaliptikus megjelenésű Majestic 350, az Osztrák-Magyar Monarchiából származó, szebb napokat is látott, 1906-os Puch Type D és egy bámulatos állapotú Victoria - hirtelen ezeken akad meg a szemünk, ahogy beljebb lépünk. Mellettük a bronzöntödés Rumi család méltatlanul elfeledett, fekvő ikerhengeres, kétütemű 125-öse parkol, míg a háttérből egy Jawa, és egy lengőnyerges, törtfehér Indian vonalai sejlenek fel.
Hirtelen nem tudjuk eldönteni, hogy beljebb és beljebb rohanjunk a gyér megvilágítású, sejtelmes termekben, és mielőbb eljussunk az utolsó motorokig, robogókig vagy egyesével csemegézzünk a mai szemmel nézve döbbenetes műszaki megoldásokon. Végül győz a higgadtságunk, elsőként a Majestic-et vesszük szemügyre, különös tekintettel a sajátos első felfüggesztésre. A teljesen burkolt motor jobb oldali fém idomzata egy J-alakú konzolban folytatódik, ez a felni alsó peremének magasságában (!) csatlakozik a függőlegesen beépített rugózóelemhez, míg a kormányzás egy hosszanti rúd segítségével zajlik, mely jobbról „kerüli meg” a rugóstagot, majd egy U-alakú toldattal a tengely felett fut a kerékagyba.
Gyorsan rá is keresünk, hogy vajon mit kóstál egy ilyen különleges vas, és egyből ráakadunk a nagy nevű Bonhams aukciósház oldalára, ahol a minap valaki majdnem harmincmilliót szurkolt le egy ötszázas Majestic-ért... Az 1929-es masina mellett még tucatnyi különlegesség sorakozik a teremben, összesen csaknem 150 kétkerekű van bezsúfolva a két emeleti és az egy földszinti helyiségbe. Rácsodálkozunk a könyvekből, katalógusokból sem ismert, 1919-es ABC-re, mely a brit Ronald Charteris munkáját dicséri, meghatottan szippantjuk be az egykori fegyverkovácsok révén létrejött BSA (Birmingham Small Arms) gépek illatát, és sokadszor is körbejárjuk a 437-es Indian hosszában beépített, sornégyes, 1265 köbcentis erőforrását.
Hazai vizeken
Eközben a csapat másik fele már a hihetetlenül gazdag Tomos-gyűjtemény körül sertepertél, alaposan szemügyre véve a Gilberto Parlottinak épített, meghökkentően karcsú GP71 prototípust, a mindössze négy darabos mennyiségben készült Tomos D5-öt és az Európa-bajnoki címet elhódító DM GP-t.
Egy egész délutánt is eltölthetne itt az ember, de az alsó szintről nyíló pajtára is érdemes időt szentelni, elvégre itt olyan háborús relikviák laknak, mint a Zundapp KS750, a legendás Harley-Davidson WLA, a pofonegyszerű Villiers Wellbike, és minden motorok legsúlyosabbika, a Kettenkraftrad HK-101. Meglepő módon a másfél tonnás (!) szerkezetnek éppen a karcsú és viszonylag könnyű felépítés volt a legfontosabb erénye, ugyanis szinte bármilyen terepen alkalmazhatták vontatóként, mégis jóval kisebb volt, mint a korábban elterjedt katonai járművek, így egyedülálló módon befért a legelterjedtebb német szállító-repülőgépekbe.
A háromszemélyes, NSU által készített járgány a tulajdonos elmondása szerint a negyvenes évek elején bukkant fel, s 36 lovas, négyhengeres Opel-motorjával és háromfokozatú, tolatófokozattal is kiegészített váltójával akár 70 km/órás sebességgel is száguldhatott. Ennél is fontosabb, hogy lánctalpas hajtásának köszönhetően csak a hátrahajló kormányt markoló vezető bátorságán múlt, milyen meredek emelkedőnek vágott neki: még homokban is képes volt 24 fokos, azaz 53 %-os (!) emelkedőkön felkapaszkodni. Hogy ez milyen elképesztő meredek is, azt remekül mutatja, hogy Budapest legkeményebb kaptatója, a szilárd burkolatú Gül Baba utca is csak kereken húsz százalékos emelkedésű, azaz kilométerenként kétszáz méterrel nő a magassága.
Könyvek, egykori szerszámok, megkopott, rozsdás olajosflakonok és motoros bélyegtablók tucatjai színesítik az egyébként is lélegzetelállító gyűjteményt, s utóbbiakat látva az addig kissé unott házigazda is megenyhül, mikor felajánljuk, hogy a Magyar Posta látványos bélyeggyűjteményéből küldünk egyet neki - hadd csodálják a látogatók a Mátrákat, Csepeleket és persze a Pannóniákat.
Búcsúzóul még egyszer elámulunk az 1939-es Nimbus Sport 750-en, mely szintén hosszában beépített sornégyesével 135 km/órával száguldhatott. Nem kis szó volt ez akkoriban, a húszas évek második felében ez elegendő lett volna a leggyorsabb szériagyártású motorkerékpár címének elnyerésére, amit addig a nagyobb erőforrású, 992 köbcentis Excelsior V-twin birtokolt.
Hat körül zár a múzeum, így mi is elköszönünk vendéglátónktól, majd helyi motorosok tanácsára Postojna felé vesszük az irányt, ahol a 409-es és 913-as utak által határolt részen állítólag mesés, forgalomtól mentes szerpentinek találhatók. Nos, nem kell csalódnunk - a teherautók elől elzárt részen tényleg jó állapotú, kanyargós és kihalt szakaszok várják a túrázókat, s innen északra a 207-es (Crni Vrh) és a 621-es (Kalcétól nyugatra) is hasonló élményeket rejt. Mivel Vransko a magyar határtól alig másfél órányira fekszik, kényelmesen elérhető egynapos túra keretében, de ha igazán emlékezetes hétvégére vágysz, szánj rá két napot, és hozzánk hasonlóan Lentiből indulva Vransko, Postojna, Črni Vrh, a jól ismert Vrsic, illetve Lavamünd érintésével tegyél egy nagyjából 850 kilométeres kört. Hidd el, felejthetetlen élmény lesz, kiváló utakkal és a világ tényleg legszínesebb motormúzeumával.