A hatvanas években a szocialista országokban készült gépek még tartották a tempót az éppen csak felbukkanó távol-keleti riválisokkal, sőt a kelet-európai istállók gyakran felülkerekedtek az úttörő japán csapatokon. Kitűnő példa volt erre a Six Days-en, azaz a Nemzetközi Hatnaposon ötször diadalmaskodó MZ (1963-tól 1967-ig), illetve az 1961-es GP-szezon, amikor is a zschopaui márka versenyzője, Ernst Degner az egész világot maga mögé utasította az idény nagy részében. Más kérdés, hogy éppen a mindent eldöntő pillanatban remegett meg a keze, ami hosszú időre megpecsételte a szocialista blokk sporttörténetét és az MZ jövőjét is.
Az MZ-nek nem volt valódi ellenfele
Éppen holnap lesz 55 éve, hogy a kelet-német istálló sztárpilótája, Ernst Degner rajthoz állt az évad tizedik futamán, a Svéd Nagydíjon. Különleges esemény volt ez, elvégre a a forgótárcsás vezérlésű, negyedliteres MZ akkor már két-három esztendeje kitűnően szerepelt, a '61-es szezonra pedig a 125-ösök között is övék volt az egyik legütőképesebb technika, így végre egy bajnoki címmel koronázhatták volna meg a mérnökök és a szerelők több éves, áldozatos munkáját.
Az ifjú német titán megfelelő személy volt arra, hogy beteljesítse a világbajnoki álmokat, kitűnően ismerte a kor Hondáinál hat-nyolc, míg a Suzukiknál 80-90 (!) százalékkal erősebb egyhengerest. A boxutcai pletykák már arról szóltak, hogy a karcsú 125-öst több mint 25 lóerősnek mérték, vagyis jó eséllyel ez volt az első, feltöltő nélküli, 200 lóerő feletti literteljesítményű erőforrás.
Degner egyszerűen szárnyalt, az évad első kilenc összecsapásából háromszor volt első, és olyan legendás nevek előtt vezette a vb-tabellát, mint Tom Phillis, Jim Redman vagy Mike Hailwood, akik Hondával indultak abban az évben. Ilyen előzmények után a csapat semmit nem bízott a véletlenre, vadonatúj, ezerszer ellenőrzött erőforrással küldték pályára pilótájukat, és márkatársainak (Alan Sepherdnek, Werner Musiolnak és Walter Brehme-nek) csupán egy ukázt adtak - védjék, óvják Degnert, nehogy más hibájából essen ki a versenyből.
Eltűnt, mint a kámfor
Persze az ellenfelek sem adták lejjebb, még maga Honda Szóicsiró is személyesen utazott Svédországba, hogy Phillis-nek szurkoljon. Azonban akárhogy is segítették négyütemű géppel pályára lépő zsenit, ő ezúttal nyomába sem érhetett a kelet-német sztárnak. Degner elsőként fordult a rajt után, egy kör elteltével már magabiztos előnyt épített ki, s mire újra a tribün elé ért, úgy lerázta üldözőit, mintha ő külön kategóriában indult volna.
Gyanús is lett a csapatnak a kockázatos tempó, hiszen pilótájuk néhány másodperces előnnyel éppen ugyanennyi pontot szerezne, s ezúttal csak az számított, hogy az összetettben nyerjen. Szerelője, sőt maga Walter Kaaden, az MZ versenyszakágának igazgatója is heves mozdulatokkal próbálta lassításra bírni, de mindhiába. Degner féktelen száguldása csakhamar tragédiához vezetett: motorja nem bírta a könyörtelen hajszát, megállt a harmadik körben, a pilóta pedig mindent és mindenkit hátrahagyva, magányosan próbálta feldolgozni, mi is történt.
Túl sok a véletlen egybeesés
Mint utóbb kiderült, Degner már több hete saját és családja disszidálásán dolgozott, sőt már augusztus 12-én, a dundrodi Ulster GP után szeretett volna megpattanni, ám éppen másnap csúcsosodott ki a hidegháború, és kezdték el építeni a hírhedté vált berlini falat, s a rendkívül erős határellenőrzések miatt feleségének esélye sem volt a menekülésre.
Maradt hát a következő helyszín, Monza, illetve a Svéd Nagydíj. Degner nem mert az argentin zárófutamig várni, mivel az egyre ingoványosabb politikai helyzetben az sem volt biztos, hogy egyáltalán eljut a tengerentúlra. Akárhogy is, Svédországban a kiállása után egyből autójába ült, és amikor néhány perccel később újra megnyitották a kijáratokat, a szállodába hajtott, legalább is csapata így tudta. Másnap reggel tudatosult munkaadóiban, hogy nem töltötte ott az éjszakát, sőt valószínűleg már az országot is elhagyta. Egyből szándékosságra gyanakodtak, hogy készakarva tette tönkre motorját, s ezért nem kellett az eredményhirdetésről bajnokként, a rajongók és kamerák kereszttüzében, nagy kockázatot vállalva meglépnie - egyszerűen kisurranhatott, míg a többiek a pezsgőt locsolták. Ezt a teóriát erősíti, hogy a FIM utólag megbírságolta őt - vizsgálatuk szerint is szándékos volt a műszaki hiba előidézése és a kiállás.
Ezek után Degner családjával Japánba utazott. Korábban a Suzuki már megkörnyékezte őt, hiszen a feltörekvő vállalat általa szeretett volna hozzáférni az MZ féltve őrzött titkaihoz, technikai megoldásaihoz. Degner nemcsak versenyzőként, hanem mérnökként is messze kiemelkedett a mezőnyből. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy tervrajzok és alkatrészek nélkül, csupán szerteágazó tudása révén alkalmas volt egy új, kétütemű modellcsalád kifejlesztésére egy olyan tőkeerős támogatóval, mint a Suzuki. Segítségével megszületett a GT750, az első folyadékhűtésű japán motorkerékpár, és új korszak nyílt a pályákon is. Az ugrásszerű fejlődésre jellemző, hogy az 1967-es kiadású Suzuki RS67 236-ot ment és 17 ezret forgott, ami mai szemmel sem gyenge eredmény. Összehasonlításképpen: az 1961-es, 125-ös Suzuki GP-motor csupán 13-15 lovas volt, és még így is megbízhatósági gondokkal küzdött...
Méltatlan befejezés
Miként folytatódott ezután Degner élete? 1962-ben az ötvenesek között a csúcsra ért, s megszerezte a Suzuki első világbajnoki címét, majd a következő évben a Japán Nagydíj edzésén felrobbant az üzemanyagtartálya, mely következtében életveszélyes égési sérüléseket szerzett. Három évvel később Monzában balesetet szenvedett, és többszörös lábtörés miatt kellett kényszerpihenőt tartania, míg 1966-ban súlyos fejsérülése vetett véget karrierjének. Rákapott az illegális fájdalomcsillapítókra, házassága tönkrement, és Tenerifére költözött.
Beletörődtem már...Degner tisztázatlan élettörténete valószínűleg a Stasi munkájának eredménye. A hírhedt állambiztonsági hivatal emberei még Walter Kaadent is elfogták és meggyanúsították, hogy segített Degner szökésében. Hiába érvelt, az ügynökök kicsit sem törődtek a ténnyel, hogy Kaadennek mint sportigazgatónak elemi érdeke volt otthon tartania legjobb pilótáját, és semmiképpen nem segíthette távozását a konkurenciához... Miként az egykori kiváló vezető keserédesen meg is jegyezte: Minden alkalommal, amikor valami jót és kiemelkedőt alkotsz, jön valaki, és ellopja azt. Beletörődtem ebbe, mert változtatni nem tudok rajta - nyilatkozta Kaaden lemondóan 1997-ben, egyik utolsó interjújában.
Eközben a kommunista országok titkosszolgálatai igyekeztek fizikailag és minden más módon is eltüntetni Degnert. Még a mértékadó motoroslapok, sőt a Wikipedia bejegyzései szerint is Tenerifén veszítette életét 1983-ban, mégpedig egy különös öngyilkosság miatt, ám ennek ellentmond, hogy több róla szóló cikkben állítólagos sírhelyéről számolnak be, melyen 1931-1981 felirat olvasható. Ha mindez nem lenne elég kacifántos, a rendszerváltás idején többen is beszámoltak Degner felbukkanásáról, cikkeik szerint az egykori sztár hazaköltözött Kelet-Berlinbe, és ott veszítette életét 1990 őszén. Bárhogy is történt, az biztos, hogy szökése gyökeresen megváltoztatta a motorsport erőviszonyait, és hozzájárult, hogy a fél évszázaddal ezelőtt a távol-keleti márkák jókora előnyre tettek szert a majdnem csúcsra érő MZ-vel szemben.