Kettős Suzuki győzelem született az idénynyitó futamon.
Vasárnap Tokyóban mutatták be a Suzuki 2005-ös MotoGP motorját.
Pár napja még arról számoltunk be, hogy Bitter Sándor csapata lemondta a jövő évi szereplést, ám szerencsére fordult a kocka.
A Magyar Suzuki Rt. kijelölte azokat a versenyzőket, akik eredményeik alapján megérdemlik, hogy Közép-Kelet Európában egyedülálló módon támogatásban részesüljenek.
Nyár végén megkaptuk a Suzuki GSX-R600 és 750-et, hogy kiderítsük mit fejlődtek a tavalyi évhez képest, illetve megér-e 500.000 forintot a plusz 150 köbcenti.
Az első teszteken jól szerepelt a Foggy Petronastól átigazolt Troy Corser az 1000-es Suzukival, és a második napon is ő bizonyult a legjobbnak.
Az ötszörös AMA SuperBike bajnok, Mat Mladin az elsők közöt tesztelte a Suzuki üdvöskéjét.
Megjelent az első hivatalos fotó a 2005-ös 1000-es gixerről. Új, még nagyobb kép, és technikai adatok.
A Suzukival versenyző magyar pilóták támogatására a Hungaring Motorsport Iskola és a Magyar Suzuki Rt. létrehozták a Team Suzuki csapatot.
Az 1985-ben megjelent a GSX-R750 teljesen új géposztályt teremtett, valójában ez volt az eredeti GSX-R.
A teljesen megújult GSX-R600 könnyebb, kezesebb, erősebb - kategóriájaban a legjobb teljesítmény-tömeg aránnyal rendelkezik.
A Suzuki bemutatta a 2004-es gyorsasági motoros világbajnokság GP kategóriájában induló szörnyetegét.
Megjelentek az első infók a Suzukikról is, úgyhogy lássunk egy rövid áttekintést.
Nemrég a Full-Gas szakemberei azzal a kéréssel fordultak kutatócsoportunkhoz, hogy végezzünk részletes genetikai vizsgálatot egy a kihalás szélén lévo állatfajon, a GSX-R család 750-es tagján, vajon megvannak-e a képességei ahhoz, hogy túlélje a mai motoros társadalomra jellemző gigantomán divathullámot, illetve a Superbike sorozatot érintő szabálymódosításokat.
A Suzuki bemutatta teljesen új prototípusát a négyütemű RM-Z450-nek, ami a Japán MX bajnokságban októberben debütál.
"Own the racetrack!" - Urald a versenypályát!� Vajon még mindig igaz a jól ismert szlogen? Ha nem is versenypályán, de ennek próbáltunk utánajárni, miután sikerült lezsíroznunk egy 600-as GSX-R-t Erdős Tomival, a Full-Gas frontemberével.
A Suzuki Hollós vendégszeretetét élvezhettük vasárnap a Campona parkolójában, ahol tesztmocizás, streetfighter bemutató, celebriti kavalkád, kaja, pia és rengeteg motor várta a tisztelt nagyérdeműt.