Az a jobbik eset, ha átvizsgálás és nem esés közben derül ki, hogy szétmállott a protektor.
Csaknem kétezer köbcenti és olyan nyomatékgörbe, ami egy furgonnak is becsületére válna.
Aligha van szükség 210 lovas nakedre, de a gyárak azért lelkesen próbálkoznak.
A pályázók továbbra is vehetnek YZF-R6-ot, igaz, csak egyféle fényezéssel.
Nem szép dolog elhajtani, ráadásul rácsok mögé kerülhetsz miatta.
A motorok jórésze még száz kilométert sem futott, mégis komoly árengedménnyel kapható.
Az elmúlt évek drasztikus drágulása után idén kismértékű áremelésre számíthatunk.
Túlmutat a kategória határain, igazi „felnőtt” naked a ma leleplezett CB.
Tényleg tönkremegy az akksi 7-800 töltés után? Maga a tulajdonos mesél tapasztalatairól.
Marquez és Lorenzo után Acosta is megkapta a maga kanyarját Cartagenában.
Megnyerő forma, vaskos hátsó gumi és izmos erőforrás – ez a Motron receptje a sikerre.
Olyan kézenfekvő az ötlet, hogy tulajdonképpen az a csoda, hogy más még nem rukkolt elő vele.
Miként a hibridautók, a hibridmotorok is népszerűek lehetnek Európában.
Három helyszín, négy hétvége és a sorozatra jellemző, izgalmas csaták – ez a MAMI Kupa.
Nő a motorpiac és – talán – megszűnik az alapanyaghiány is, állítják a szakértők.
Ősszel még prototípus volt, de idén már a boltokba kerülhet az új Ténéré 700 Raid.
Két napon át látogatható a tárlat, ahol több előadást is tartanak majd a legendás utazókról.
Jól startolt az új RT és az S 1000 R, de továbbra is a GS a király.