Tisztán elektromos hajtású Ural érkezik14
Hát Te is, fiam?

Tisztán elektromos hajtású Ural érkezik

A régi jó dolgokból nem marad semmi? Íme, a gép, amelynek hajtóműve vagy hetven éven át mit sem változott, egészen eddig.

Vadonatúj okosmegoldások a brit motorokon4
Okosodnak a Triumphok

Vadonatúj okosmegoldások a brit motorokon

A hatalmas, már-már eltúlzott TFT-kijelzők után végre itt egy szemrevaló és forradalmi megoldás - a motorok között ez az első olyan műszeregység, amelyet a Google-támogatással fejlesztettek ki.

Örök életű fülhallgató motorosoknak44
Kettő az egyben

Örök életű fülhallgató motorosoknak

Strapabíró, kevlárerősítésű kábel, ergonomikus kialakítás és hatékony zajcsillapítás jellemzi a RiderBuds újdonságát, melyet kifejezetten a motorosok igényei szerint alakítottak ki.

Átadták a Transilvania Motor Ringet14
Mi a pálya?

Átadták a Transilvania Motor Ringet

A hideg, ködös idő ellenére több száz autós és motoros volt jelent a múlt hétvégén megnyílt, 35 hektáros komplexum hivatalos átadásán.

Motoros- és Waze-funkció a Google Mapsben21
Mindentudó iránytű

Motoros- és Waze-funkció a Google Mapsben

Fontos újítások előtt áll a Google Maps, ám ezek egyik hátulütője, hogy pár éven belül megszűnhet a népszerű Waze.

Motorral ütközött az önvezető autó25
A gép nem hibázik?

Motorral ütközött az önvezető autó

Az önvezető autókat fejlesztő Waymo első embere, John Krafcik személyesen mesélt a tanulságos ütközésről, ami tulajdonképpen elkerülhető lett volna, ha az ember jobban megbízik a gépben.

Triumph Bonneville T120 Diamond és Ace8
Ragyog, mint a gyémánt

Triumph Bonneville T120 Diamond és Ace

Korlátozott darabszámú, sok-sok látványos extrával megspékelt Bonneville modellekkel gazdagodik a Triumph kínálata.

A Kawasaki újdonságai az EICMA-n15
Szőnyegbombázás

A Kawasaki újdonságai az EICMA-n

A japán gyártó nem szerénykedett, standján több friss modellt felsorakoztatott Milánóban, melyek között akadtak nagy visszatérők, új reménységek és visszafogottan átfaragott klasszikusok is.

Első pillantás: Aprilia RS 660 koncepciómotor12
Sikerre ítélve?

Első pillantás: Aprilia RS 660 koncepciómotor

Rengeteg nagyszerű újdonságot láthattunk már az idei EICMA-n, s kétséget kizáróan a legérdekesebbek között van a noaleiek új, középméretű gyorsasági motorjának prototípusa.

Honda CB500F, CBR500R és CB500X1
Erősödő középosztály

Honda CB500F, CBR500R és CB500X

A literes és hatötvenes modellek mellett a Honda megújította ötszázas seregét is, a népszerű kéthengeresek vagányabb külsővel és „nagyfiúsabb" technikai felszereltséggel kezdik meg a 2019-es szezont.

Íme, a KTM 790 Adventure!36
Kalandorok ne kíméljenek!

Íme, a KTM 790 Adventure!

Vége a várakozásnak, egy év után megérkezett az osztrákok sportos nakedjének kalandor fivére, mely méltó a márka terepes hagyományaihoz.

BMW F 850 GS Adventure R 1250 GS Adventure4
Terepes újdonságok a BMW-től

BMW F 850 GS Adventure R 1250 GS Adventure

A BMW-nél rendkívül optimisták a jövőt illetően, ami nem is csoda, hiszen Milánóban olyan nagyszerű újdonságokat állítottak csatasorba, mint az S 1000 RR, az F 850 GS Adventure, az R 1250 GS Adventure vagy épp az R 1250 R.

Honda CB650R és CBR650R23
A vagány és a sportos

Honda CB650R és CBR650R

Elődjénél sportosabb és fürgébb a most bemutatott CBR650R, ráadásul a nagyobb teljesítményhez illő, Showa felfüggesztést kapott - igazán nem lehet okunk panaszra.

Jön a Yamaha Ténéré 700, de mikor?32
Adnak is, meg nem is

Jön a Yamaha Ténéré 700, de mikor?

Tavaly mindössze egy prototípust láthatott a nagyközönség az új Yamaha Ténéré 700-ból, s most sem teljes az öröm, ugyanis itt a végleges modell, de utcán - és terepen - még jó ideig nem láthatjuk.

BMW S 1000 RR és R 1250 RS25
Debütáltak a BMW új sportolói

BMW S 1000 RR és R 1250 RS

Ma délelőtt tartotta sajtótájékoztatóját a bajor gyártó Milánóban, ahol hat új modellről rántották le a leplet, egyebek mellett a megújult gyorsasági gépekről.

Íme, az új Honda CBR1000RR13
Még élesebbre fent penge

Íme, az új Honda CBR1000RR

A japán gyártó nagyot robbantott a milánói motorkiállításon, bemutatta többek között a legújabb CBR1000RR-t és CBR1000RR SP-t, ami új elektronikai csomaggal és csodaszép fényezésekkel folytatja hódító útját.

Lehullt a lepel a 217 lovas Apriliáról30
Rálicitáltak

Lehullt a lepel a 217 lovas Apriliáról

A Panigale és a BMW S 1000 RR érkezése alaposan felrázta a gyorsasági motorok osztályát, így a noalei mérnökök sem pihentek, és piacra dobták az RSV4 eddigi legdurvább változatát.

Erős szezont zártak a kereskedések23
Kint vagyunk a gödörből?

Erős szezont zártak a kereskedések

Rohamléptekben nő a használt és új motorok piaca, egyes hónapokban 50-60 százalékos növekedést regisztráltak. A 2018-ban importált gépek mennyisége már most meghaladja a tízezer darabot.