A legfontosabb fegyvertény, hogy a Tuonóban már megismert, 65 fokos hengerszögű, 1078 köbcentis össz-lökettérfogatú V4-es dolgozik az újdonságban, mégpedig 217 lóerős csúcsteljesítménnyel. A Factory jelző - mint azt az Apriliánál megszokhattuk - ezúttal is lenyűgöző felfüggesztést és elektronikai arzenált takar: a Panigale V4-en debütált Brembo Stylema nyergek harapnak az első tárcsákba, míg a rugózást az Öhlins csúcskategóriás felfüggesztésére bízták az olasz mérnökök.
Természetesen színes TFT-kijelzőn jelennek meg a motor legfontosabb adatai, miként azt is magától értetődik, hogy a versenysportból származó fejlesztések (kipörgés- és egykerekezés-gátló, rajtprogram stb.) is alapáron járnak az RSV4-hez. Egy ilyen motor kapcsán óhatatlanul megszólalnak a kéretlen kritikusok is, akik előszeretettel köszörülik a nyelvüket a látszólag felesleges MotoGP-szárnyakon, mondván, közúton ez egyszerű „parasztvakítás.” Nos, a noalei zsenik gyorsan leszögezték, hogy a gondosan megtervezett idomok igencsak kézzelfogható célt szolgálnak, ugyanis jelentős leszorítóerőt termelnek, így a gép kevésbé hajlamos az egykerekezésre, stabilabbá válik nagy tempójú féktávokon, valamint ezáltal jelentősen javul egyenesfutás is.