Sikeres volt az akció, és a motorosok személyesen juttatták el az adományt a lurkóknak.
Egy nagyvárosnyi ember látogatott el Misanóba, hogy részt vegyen az idei rendezvényen.
Közel négyszáz résztvevő érkezett Európa minden szegletéből az oldalkocsis találkozóra.
Helyszíni beszámoló és galéria az egy hete rendezett, 15. Motoros Búcsúról.
A hétvégén ismét motorosoktól volt hangos a Pilis, ám most sokkal több egyenruhással találkozhattak útközben, mint más napokon, ugyanis vasárnap zajlott a rendőrség Egy nap, egy út elnevezésű túraversenye.
A 2018-as világbajnokság zárófutama után múlt hétvégén ismét Budapesten randevúztak a triálszakág legjobbjai, beleértve a végső győzelemre esélyes Adam Ragát, Jeroni Fajardót és persze Toni Boút.
Sárváron rendezték a gyorsasági motoros szakág díjátadóját, ahol - a nagy számú közönség előtt - Németh András osztotta ki az elismeréseket, s az is kiderült, idén milyen tervekkel rukkolt elő a szövetség.
A változékony idő ellenére kimondottan sokan, több mint négyszázan jelentkeztek a tegnap délután tartott, 27 kilométer hosszú felvonulásra.
Az alföldi város negyedszer adott otthont Közép-Európa legnagyobb oldalkocsis találkozójának. Volt, aki közel nyolcezer kilométert motorozott, míg más egy háború előtti vassal szelte át az egész kontinenst, csak hogy részt vehessen az eseményen.
A mulatóstól hangos vurstli helyett a gyorsulási versenyek szentélyében, a ragacsolt pályás kunsági aszfaltcsíkon töltöttük a munka ünnepét.
Rendhagyó időpontban és új társrendezvénnyel zajlott az idei motorkiállítás, ezért sokan attól tartottak, hogy a látogatók távol maradnak majd az eseménytől. Nagyobbat nem is tévedhettek volna - négy nap alatt harmincezren váltottak jegyet a Budapest Motor Fesztiválra, ahol tulajdonképpen nem is maguk a motorok jelentették a fő vonzerőt.
Nők és motorok - mi többre vágyhat férfiember ezen a csodálatos planétán? Aki ellátogatott az olasz seregszemlére, minden megkapott.
Szinte lehetetlen áttekinteni az ezernél is több kiállító végtelen mennyiségű motorját, de teszünk egy próbát - az EICMA-riport második részében újabb csodálatos gépeket mutatunk be az európai és távol-keleti gyártók kínálatából.
A kínálatra és a sokszínűségre igazán nem lehetett panasz az év legnagyobb motoros seregszemléjén, a milánói EICMA-n. Összeállításunkban a legérdekesebb újdonságok között szemezgetünk.
Elképesztő tömegben jelentek meg az európai piac kedvencei, a csupaszgépek, talán csak az endurók és a kalandmotorok mennyisége múlta felül a meztelen áradatot.
Mindegy, hogy a sokoldalú nakedekre, a túlméretes endurókra vagy vérbeli superbike-okra vagy kíváncsi, az Intermot kavalkádjában kínálatban biztosan megtalálod a neked való gépeket. Igazán nem lehet panasz a kínálatra és a sokszínűségre.
Nem mindennapi attrakciókat láthattak a vendégek Richter Flórián Cirkuszában. Ezen a nyáron Zamárdi határában, a 7-es főút mentén verték fel a hatalmas sátrat, amelyben számos produkció mellett motoroshalálgömb is várta a szórakozásra vágyó nagyérdeműt.
A saját motorral érkezők nem unatkozhattak a Yamaha tesztkaraván kipróbálása után sem, hiszen a tatabányai rendőrök és az NKH szakemberei már tárt karokkal várták őket a rögtönzött pályán.