A K5-ös GSX-R1000 hajtóművének reinkarnációja igencsak jól sikerült, s új életében talán még csábítóbb külsővel indul harcba a motorosokért.
Az elmúlt egy évben sorra vettük a motorozás hőskorának legendás típusait és versenyzőit. Most zárásként lássuk, mit tartogat nekünk a jövő!
Szinte még hozzá sem szoktunk a legújabb Triplához, a britek máris egy újabb verziót készítettek nekünk a 675-ösből. Itt a Speed Triple Rx.
Modernebb technikával, lenyűgöző felszereltséggel és csinosabb vonalakkal térnek vissza a bajor kéthengeresek. Csupasz és burkolt újdonságok Kölnből.
A Yamaha egyszerű receptet követett: a világ legjobb motorjait építették, s a világ legjobb pilótáit szerződtették le. Nem is maradtak el az eredmények.
Kereken egy hónapja csurgatják az apró információkat a japánok újdonságáról, mely végre teljes egészében látható. Lenyűgöző vas lett, annyi szent.
Akadt már jó pár átirat az öreg sornégyesből, de ezúttal maga a gyár csinosította ki az XJR-t. Fenegyerek született, és nem egyedül jött a világra.
Az időjárás nem volt kegyes a GP mezőnyéhez, több dobogóesélyes versenyzőt is megvicceltek a pálya részben vizes, nedves szakaszai.
Richárd, az afrikai – ezzel a kitüntető becenévvel illették a közelmúlt egyik legtehetségesebb francia motorosát. Tíz éve hagyott itt minket Richard Sainct.
A hosszú, moszkvai átszállással tarkított repülőút után a Team Hungary megérkezett az idei Nemzetek Krossza versenyre, Lettországba.
A talján piacon is felpezsdült az élet, s egyből két márka képviselői jelezték, hogy ők is a túraendurók piacán szereznének új vevőket 2015-ben.
Szélvészmód gyorsul, hangtalan, nagyon zöld és idehaza nem kapható. Húztunk egy kövér villanyt az ország egyetlen elektromos BMW robogójának.
Az a szabály, hogy nincs szabály - idézhetnénk a Grease híres jelenetéből, hiszen a legőrültebb mopedesek immáron harminc éve így mérkőznek meg egymással.
A túl rövidre szabott kábelköteg miatt visszahívási akciót hirdet a Yamaha. A javítás során díjmentesen cserélik a kérdéses alkatrészeket.
Micsoda felsorolás! Csinos Scramblerrel, erősebb superbike-kal és egy meghökkentő csupasz Panigaléval kedveskednek nekünk az olaszok.
A hazai használt gépek iránti keresletet élénkítheti, s egyben az árakat is felsrófolhatja az új rendelkezés, mely a kaotikus motorbehozatal terén tesz rendet.
Az etalont még tovább csiszolják és vadonatúj túra-, illetve túrasport modelleket is bemutatnak a pár nap múlva kezdődő INTERMOT kiállításon, Kölnben.
A telefonálás is elvonhatja a közlekedők figyelmét, de a szöveges üzenetek írása még veszélyesebb, ezért egy új eszközt vetnének be a renitens vezetők ellen.