Tegnap lezárult a 2016-os, csengeri motorbaleset ügye, immáron jogerős, hogy rács mögé kerül a kamion vétkes vezetője.
A BBC Lenyűgöző emberek című sorozata olyan szereplőket mutat be, akik történetükkel hitet, reményt adhatnak sorstársaiknak. Ezúttal az egyik legkitartóbb motoros küzdelmét élhettük át, aki balesete után sem adta fel a harcot.
A baleset önmagában is szürreális, de ennél még szokatlanabb, hogy piros kabátba, bojtos sapkába öltözött motoros segített elfogni a renitens sofőrt.
Még márciusban történt az a baleset, melynek során egy ittas, nyugtató hatása alatt álló sofőr személyautójával elütött egy motorost. Tegnap a bíróság meghozta döntését az ügyben.
Rékasi Károly több mint két éve, 2015 nyarán szenvedett motorbalesetet. Bár az első hírek arról szóltak, hogy figyelmetlen volt, most mégis az autóst vették elő maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt.
A volán mögötti mobiltelefon-használat, a nagymértékű gyorshajtás vagy az utcai versenyzés mostantól egyenértékű az emberöléssel – jelentették ki az Igazságügyi Minisztériumban.
Rövid szünet után folytatódik a MotoGP idei versenysorozata, ráadásul három egymást követő hétvégén rendezik a soron következő futamokat. Hogy ez milyen megterhelő a sérült Rossi számára, és balesete után fontolgatja-e a visszavonulást? Erről mesélt most barátja, Uccio.
Öt súlyos sérültje van egy Békés megyei balesetnek. Motoros találkozóra igyekeztek.
A japán autógyártó egy forradalmi fejlesztéssel szeretne hozzájárulni a közúti balesetek számának csökkentéséhez. Ha ötletük megvalósul, az áldásos hatással lesz a közlekedés összes résztvevőjére.
A kétkerekűek továbbra is jól teljesítenek, sőt egy kellemes meglepetéssel is szolgáltak 2017 első felében: a robogósok baleseti statisztikái nem várt eredményt mutatnak.
Továbbra is üldözi a balszerencse a Doctort - idén egyszer már megsérült, most pedig még súlyosabb a helyzet. Tegnap elesett és eltört a lába, így kiesett a vb-címért folytatott küzdelemből.
Az egyre szigorúbb ellenőrzések dacára a mai napig sokan trükköznek ötvenesnek álcázott, de valójában nagyobb hengerűrtartalmú motorokkal. Márpedig ha valakit emiatt elővesznek, számos egyéb szabályszegésért is felelnie kell, s egy baleset után a gatyája is rámehet a kártérítésre.
Mintha csak az idei szezont illusztrálták volna az elmúlt napok motorbalesetei - a legjellemzőbb közlekedési helyzetekben történtek, s bizony akadt közöttük bőven önhibából eredő kicsúszás is.
Nemrégiben újabb legenda távozott az élők sorából, a sokszoros világbajnok spanyol versenyző egy közúti baleset következtében hunyt el. Most úgy döntöttek, a jerezi versenypálya az ő nevét viseli majd.
Néhány napja ismét végzetes motorbaleset történt, ezúttal is egy útra tévedt szarvas miatt következett be a tragédia. Most arra figyelmeztetik a motorosokat, hogy miként kerülhetik el az ilyen ütközéseket.
Nicky Hayden balesete után csak egy motort indított a Honda a Superbike-vb-n, de a következő hétvégétől újra lesz csapattársa Stefan Bradl-nek.
Nincs még egy kategória, ahol ilyen impozáns számokkal büszkélkedhetnének a vezetők: jelentősen nőtt a forgalomban résztvevő motorok és a megtett kilométerek mennyisége, ennek dacára az okozott balesetek száma drasztikusan csökkent.
Főként a zalai autósok, motorosok segítségét kérik a súlyos sérülésekkel végződő baleset kapcsán.