Már tesztelik a Triumph új erőforrását2
Jön a Daytona 765?

Már tesztelik a Triumph új erőforrását

Noha hivatalosan csak 2019-ben debütál, máris a pályán láthatjuk a Triumph Moto2 versenygépét, ami egyben azt is jelenti, hogy az új háromhengeres bevetésre kész. Természetesen egyből megindultak a pletykák, hogy utcai változat is készül belőle.

Babettákkal a tengerre és vissza8
Te meddig bírnád?

Babettákkal a tengerre és vissza

Tíz nap alatt 2500 kilométert motorozni nem tűnik nagy falatnak, de egy Babettával, kétezer méteres hágókon át már embert próbáló feladat. A szegedi csapat mégis megcsinálta, és egy hangulatos útifilmet forgatott a túráról.

A Doctor kihagyja a spanyol hétvégét is10
Megvan Rossi utódja

A Doctor kihagyja a spanyol hétvégét is

A Yamaha MotoGP csapata a Superbike-mezőnyből szerződtet pilótát a sérült Valentino Rossi helyére. Ezzel egyben az is eldőlt, hogy a Doctor legalább két-három futamot kihagyni kényszerül az idényből.

ISDE 20171
A Hatnapos legjobb pillanatai

ISDE 2017

Idén Franciaország adott otthont a Hatnapos Enduró-világbajnokságnak, ahol a résztvevő országok mellett az egyéni indulókat is rangsorolták - a profi mezőny tagjain túl a juniorok, illetve a hölgyek is megmérkőztek egymással.

MotoGP - San Marino6
Holtverseny az élen

MotoGP - San Marino

Valentino Rossi nélkül zajlott a hétvégi MotoGP nagydíj, de izgalmakból így sem volt hiány: parádés meccsen dőlt el az első három helysorsa.

Bemutató: BMW K 1600 B26
Életre kelt koncepció

Bemutató: BMW K 1600 B

Túlzás lenne 160 lovas, hathengeres erőforrást építeni egy lecsupaszított baggerbe? A bajor mérnökök szerint egyáltalán nem, ezért elkészítették a márka egyik legfeltűnőbb kétkerekűjét, a K 1600 B-t.

Az ex-katona visszatért hosszú útjáról5
Ötszáz nap a világ körül

Az ex-katona visszatért hosszú útjáról

A brit egyenruhás közel másfél évvel ezelőtt mindent és mindenkit hátrahagyva elindult egy kihívásokkal teli utazásra. A kaland, mely során fantasztikus élményekkel gazdagodott, a napokban ért véget.

Iskolapadban a leendő szerelők9
Becsengettek a MAMI-ban

Iskolapadban a leendő szerelők

Elindult a tanév a MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakgimnázium Angol utcai épületében. A képzések idén is igen népszerűnek bizonyultak, minden tagozaton sok-sok beiratkozót köszönthettek az intézmény tanárai, de egy-két szakra még most is jelentkezhetsz.

Hard Enduro 20174
Kemény, keményebb, legkeményebb

Hard Enduro 2017

Az idei off-road szezonból még jó pár futam hátra van, azonban eddig is megszámlálhatatlan emlékezetes versenyt és pillanatot láthattunk - ezekből készítettek most egy látványos kisfilmet.

Beszámoló: ROSBK - Bukarest1
Chrobák a bajnokság élén

Beszámoló: ROSBK - Bukarest

Szeptember első hétvégéjén rendezték a Romanian Superbike Bajnokság ötödik fordulóját a vadonatúj Motorpark Romania pályán, ahol kollégánk, Chrobák János is rajthoz állt. Most ő mesél a versenyről.

Dokumentumfilm a Pannoniáról14
Küzdelem a végsőkig

Dokumentumfilm a Pannoniáról

Hogyan emlékeznek vissza a Pannonia mérnökei a legendás típusok születésére? Érdekességek, kulisszatitkok a villámgyors P20 fejlesztéséről, egyenesen a márka dolgozóitól.

150-es robogóval egész Európán át10
Nászút a javából

150-es robogóval egész Európán át

A maláj pár összesen 24 országban járt nászútja során, ami önmagában is rendhagyó, ám történetüket még különlegesebbé teszi, hogy egy apró robogóval teljesítették a túrát.

Ingyenes vezetéstechnikai tréning Mogyoródon2
Újra megtelt a Hungaroring

Ingyenes vezetéstechnikai tréning Mogyoródon

Az a negyven motoros, aki gyorsan kapcsolt, ingyenesen részt vehetett a rendőrség immáron hagyományosnak mondható tréningjén.

Riport: IV. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó 5
Lánykérés és rekordkísérlet 'félegyházán

Riport: IV. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó

Az alföldi város negyedszer adott otthont Közép-Európa legnagyobb oldalkocsis találkozójának. Volt, aki közel nyolcezer kilométert motorozott, míg más egy háború előtti vassal szelte át az egész kontinenst, csak hogy részt vehessen az eseményen.

Őszi veterános programok
Kincsvadászat indul!

Őszi veterános programok

A régi járművek szerelmesei többféle rendezvény közül is választhatnak szeptemberben, most szombaton veteránbörze, jövő hétvégén pedig Pannonia túrakupa várja az érdeklődőket.

Tesztnapok a Honda Szallerbecknél1
Próbáld ki a legújabb Hondákat!

Tesztnapok a Honda Szallerbecknél

Robogó, stílusos cruiser vagy túraenduró? Most hétvégén bármelyiket próbára teheted, hiszen nyolc különböző újdonság vár arra, hogy Te is leteszteld őket. Jelentkezz most!

Átlátszó A-oszlop a Toyotától10
Viszlát, fránya holttér!

Átlátszó A-oszlop a Toyotától

A japán autógyártó egy forradalmi fejlesztéssel szeretne hozzájárulni a közúti balesetek számának csökkentéséhez. Ha ötletük megvalósul, az áldásos hatással lesz a közlekedés összes résztvevőjére.

Emelt hasmagasságú maxi a Kymcótól2
Ha csőre van, már enduró?

Emelt hasmagasságú maxi a Kymcótól

Míg a Honda komolyan vette a kihívást, és tényleg laza terepezésre alkalmas géppel rukkolt elő, a Kymco megelégszik a külsőségekkel, és egyszerűen átöltözteti az AK550-et, hogy a japán rivális nyomába eredjen.