Forgatható, személyzetet nem igénylő traffipaxok jelentek meg az utak mentén.
Miért szenvednek balesetet a motorosok? Hasznos könyv a legjellemzőbb hibákról.
Maga a rendőrség erősítette meg, hogy nem kell sorban állnunk a fizetőkapuknál.
Jó lenne, ha figyelnének ránk, de ezért nekünk is tennünk kell.
Kétéves szervizciklus, kiemelkedő gyorsulás és meghökkentő forma – ez a CE 04.
Ha szabályosan közlekedsz, díjazzák, és a kisebb stikliket is elnézik.
Egy motoros felvétele alapján indult eljárás, és már őrizetbe is vették az Audi sofőrjét.
Szinte felfoghatatlan, hogy a baleset után nem nyújtottak segítséget sérült motoros társuknak, sőt a rendőrség szerint hátráltatták az életmentést. Eljárás indult ellenük.
Átestünk a ló túloldalára? Visszás helyzet, ha az egyenruhásnak kell megmagyaráznia, hogy miért üldözi a rablókat és motortolvajokat. Nem is maradt visszhang nélkül a rendőrség nyilatkozata.
Évente csaknem ezer eljárás indul olyan lengyel sofőrök ellen, akiket a többi autós felvételei alapján büntetnek meg. Vajon ez jó irány?
Nagy felháborodást váltott ki Holló Henrik polgármester levele, amiben ő és a helyi lakosok azt kérik: hétvégente zárják le a 24-es utat a motorosok elől. Persze nem előzmény nélküli az ügy.
A múlt hétvégi, 85-ös úton történt vadgázolás után adott ki közleményt a rendőrség, hogy az autósok és motorosok jobban felkészülhessenek a hasonló helyzetekre.
A német zajkorlátozások ugyan nem lépnek életbe, de ettől még folytatódnak a razziák a hangos motorok lefülelésére. Tegyük hozzá: nincs valami sok dolga a zsaruknak, alig van szabálytalan gép.
Ha megkésve is, de végre elkezdődnek a „tavaszi” tréningek, jövő héten például Pécsen várják a motorosokat. Ezúttal a polgárőröknek szervezett, profi tanfolyamba kapcsolódhatnak be a civilek.
Biztató, hogy a mátrai razziákon megállított több száz motoros között is csak alig akadt szabálytalankodó. Már a rendőrség is hangsúlyozza, hogy többnyire vétlen félként sérülnek meg a motorosok.
Ki tudja, honnan támadt a remek ötlete az ászári motorosnak, hogy pont a rendőrőrs előtt kerózik egyet, majd záróvonalon, zebrákon át előzi meg az autókat. Mindenesetre a zsarukat is érdekelte a mutatvány.
Nem javulnak érdemben a baleseti statisztikák, csak február második hetében tizenhárman vesztették életüket az utakon. Rendhagyó módszerekkel készül a rendőrség a szabálytalankodók visszaszorítására.
Idén ünnepeljük az egységes közlekedési szabályok, azaz a KRESZ megjelenésének 45. évfordulóját. Ebből az alkalomból hirdetett hasznos tudáspróbát az ORFK-OBB - tedd próbára magad Te is!