Martin Craven csattanós választ adott azoknak, akik ducinak nevezték a brit háromhengerest. Gyorsasági pályán, endurós ösvényeken és az ugratókon tette próbára a 139 lovas gépet.
Végéhez közeledik a hazai MX-szezon, az izgalmakkal teli öt forduló után már csak az idény megkoronázása, a csapatbajnoki van hátra, aminek a tápióbicskei pálya ad otthont.
A korábbi, eredményes vb-szereplések miatt néha méltatlanul megfeledkezünk a hetvenes évek hazai motorocross-eseményeiről, pedig akkoriban is pezsgett az élet a pályákon. Most - az eredeti felvételeknek köszönhetően - a fiatalabbak is bepillanthatnak a krosszozás hőskorába.
Lezajlott az év legnagyobb MX-rendezvénye, ahol ezúttal is elképesztő versenyzéssel kápráztatták el a közönséget a világ legjobb motokrosszosai.
Most szombaton rendezik az enduró szakág legnépesebb sorozatának hatodik futamát. Úgy fest, a változatos akadályokat tartogató pályán szép számú mezőny gyűlik össze, és akár a bajnoki cím sorsa is eldőlhet.
Vége felé közeledik a motokrossz országos bajnokság, a sorozat nyári szünet után rendezett, negyedik fordulójának a süppedős homokjáról ismert, kimondottan nehéz, gyáli pálya adott otthont. A versenyről Déczi Balázs számol be első kézből.
Fiatal motokrosszos tehetségünk fantasztikus eredményt ért el a hétvégén, hiszen első magyar motorversenyzőként megnyerte Európa egyik legnívósabb profi bajnokságát.
A Honda CRF250R vadonatúj, DOHC-vezérlésű, önindítós erőforrást kapott, mely ráadásul sokkal erősebb lett, mint elődje.
Motokrosszos tehetségünk ismét rajthoz állt a cseh nemzetközi motokrossz-bajnokságban, és kihasználva nagy riválisa távollétét, kíméletlenül lemosta a mezőnyt a pályáról.
Egy vadonatúj helyszín, Kalocsa-Foktő látta vendégül a hazai krosszélet legjobbjait, ahol a rendezők igencsak kitettek magukért, és a versenyekre sem lehetett panasz.
Még az égiek is segítették a pilótákat és a rendezőket, így tényleg ideális körülmények között zajlott a hazai motokrossz-bajnokság második fordulója a kőszárhegyi pályán.
Tegnap este érte utol a balszerencse a MotoGP sztárját, aki edzés közben esett motorjával. Szerencsére csak enyhébb sérüléseket szenvedett, ennek ellenére akár a következő futama is veszélybe kerülhet.
Most hétvégén rendezik meg a hazai motokrossz-bajnokság második fordulóját, mégpedig a festői környezetben fekvő kőszárhegyi pályán. A rajtrácson felsorakozik a szakág versenyzőinek színe-java.
A Honda bemutatta népszerű off-road modellcsaládjának 2018-as tagjait, a megújult CRF450R krosszmotort és testvérét, a CRF450RX endurót.
A konzolos és számítógépes játékok kedvelőinek jó hír, hogy hónap végén megjelenik a kiváló grafikai megoldásokat felvonultató motorosprogram, az MXGP3.
A világ legismertebb MX-sztárja visszatér a pályára, és nem máshol teszi ezt, mint Kevin Windham motokrossz-paradicsomában, ahol földön, vízen és levegőben brillíroznak a pilóták.
Múlt vasárnap kezdetét vette az ötfordulós hazai motokrosszbajnokság, az első viadalnak ezúttal Nyáregyháza adott otthont. Nem akármilyen futamnak lehettek szemtanúi a nézők: a pénzdíjas, kieséses alapon működő szuperdöntő sok-sok izgalmat hozott.
Az off-road kedvelői rögtön két sort is beírhatnak naptárukba, a Komárom melletti pályán ugyanis ezen a hétvégén enduro-, a jövő héten pedig motokrossz-bajnokságot rendeznek. Mindkét megmérettetésen számos kategória versenyzői rajthoz állnak, izgalmas csaták várhatók.