Kereken harminc éve jelent meg az első Transalp, mely elnyűhetetlen erőforrásának, valamint sokoldalúságának köszönhetően az európai motorosok kedvencévé vált. Az egyik utolsó karburátoros modell története is azt bizonyítja, a 650-es V2-es kitűnő választás a kalandoroknak.
Még az égiek is segítették a pilótákat és a rendezőket, így tényleg ideális körülmények között zajlott a hazai motokrossz-bajnokság második fordulója a kőszárhegyi pályán.
Tisztán elektromos hajtás, beépített kommunikáció, okosruha és személyre szabható vezetői környezet - ezt ígéri a bajorok újdonsága, a Concept Link.
Hiába zarándokoltak el a nézők a legendás verseny első két napjára, az égiek úgy döntöttek, hogy egyelőre a boxban maradnak a motorok.
A Superbike-vb legutóbbi fordulóján, Donington Parkban éppen századszor állt Kawasaki-pilóta a dobogó legfelső fokán. Bármilyen hihetetlen, a siker kapcsán szóba került a Hungaroring is, s nem véletlenül.
Minden év tavaszán, Angliában rendezik a Bike Shed kiállítást, melyen tehetséges motorépítők szebbnél szebb remekművei sorakoznak fel. Idén a Honda is képviseltette magát, s rögtön két gyönyörű géppel jelent meg a seregszemlén.
A nemrégiben bejelentett, ezermilliárd forintos közlekedésfejlesztési csomag részeként hat új híd épül az országban, illetve a Vácra vezető M2 gyorsforgalmi út végig négysávos lesz.
Rekordszámú magyar résztvevővel és gyakorlatilag teltházas tömeggel zajlott az idei RR Days, ahol egy igazi „sztárvendég”, a vadonatúj HP4 Race is jelen volt.
A spanyol pilóta nemtetszését nyilvánította ki az átalakított barcelonai pálya kapcsán, véleménye szerint ugyanis az riválisainak kedvez.
Tegnap este érte utol a balszerencse a MotoGP sztárját, aki edzés közben esett motorjával. Szerencsére csak enyhébb sérüléseket szenvedett, ennek ellenére akár a következő futama is veszélybe kerülhet.
Ismét lezajlott a hagyományos motoros búcsú, tele jó érzésekkel, pozitív gondolatokkal, sok-sok élménnyel. Most az esemény szervezői mesélnek az egyedülálló hangulatú találkozóról.
A tavalyi siker után idén júniusban újra megrendezik a Motoros borok útja ralit, melynek célja ezúttal a Balaton-felvidék lesz.
Mostantól bármelyik Dolomitok-túrán összefuthatsz a legújabb elfogókkal, melyeket a Ducati fejlesztett ki a talján rendőrség számára.
Az Alien Moto által kifejlesztett, innovatív öltözék nyerte el idén az állatvédő szervezet kitüntetését. Egészen szokatlan díj a szakmában, miként az alapanyag sem mindennapi.
Végleg elfelejthetjük a nyomásellenőrzést és a defektet? A Bridgestone mérnökei szerint igen, ugyanis a japán gyárban már-már készen állnak a forradalmian új abroncs gyártására.
Bő kétmillió forintért kínálnak egy extrákkal alaposan megszórt, utassal is kényelmes túraendurót? Már-már hihetetlennek tűnik, de a kínai kézbe került Benelli pontosan ezzel rukkolt elő. Rossi felségterületén tettük próbára az újdonságot.
Pályafutásának legjobb pillanatait felidéző, érzelmes videóval búcsúzik a MotoGP hivatalos csatornája a tragikusan fiatalon elhunyt versenyzőtől. A klip kapcsán az egykori vetélytársak is megszólaltak, s megosztottak egy-egy közös történetet az örökké mosolygó Haydenről.
Bár összességében javul a közlekedési kultúra, s csökken az okozott balesetek száma, mégsem lehetünk büszkék - rengeteg még a teendő.