Mintha csak halkan beszélgetnének, úgy suhan a - találóan - Silent Hawk névre keresztelt motor, mely egyáltalán nem válogatós - benzinnel, gázolajjal ás árammal is vígan elpöfög.
Számos remek átiratot láthattunk már a bajor gyártó gépeiből, de ezek általában a közkedvelt boxerek valamelyikéből készültek. Ezért is meglepő a híres olasz formatervező újdonsága, az egykori R 80 G/S-t idéző gép, melyhez az egyhengeres G 310 technikáját vették alapul.
Hazai környezetben, egyik kedvenc pályáján diadalmaskodott Chrobák János, a Carcover Racing Team pilótája, az RoSBK-bajnokság második fordulóján.
Újabb halálos áldozatokat követelt a Man TT - Davey Lambert mellett Jochen van den Hoek és Alan Bonner is életét veszítette az idei megmérettetésen.
A kis brit cég három évvel ezelőtt jelentette be a limitált szériás Hesketh 24 piacra dobását, s a gép sikerei arra inspirálták a tervezőket, hogy egy café racer stílusú gépet is készítsenek belőle.
Mi igaz az erőszakról és a bűncselekmények sokaságáról? Miért viselnek a tagok colort és 1% feliratot? Az öt legbalhésabb klub történetéből kiderül, hogyan kerülnek az újságok címlapjaira bőrmellényes motorosok.
Tíz pontot szorgoskodott össze a Superbike-vb betétfutamán Laczkó Máté, a Keefer-MW Performance versenyzője, aki most a motor hazai fejlesztéséről és a nyári tervekről mesél nekünk.
A brit gyártó a napokban hivatalosan is megerősítette: két év múlva az ő erőforrásaikkal versenyeznek majd a gyorsaságimotoros-nagydíj középső kategóriájában.
Ahogy kialudtak a piros lámpák, Rossi - élete rajtjával - utasította maga mögé a mezőnyt, Lorenzo is követte, majd kezdetét vette a 23 körös adok-kapok. Remek futamot hozott az Olasz Nagydíj.
A hazai motoros társadalom egyik legszimpatikusabb és legtevékenyebb alakja, Gianni Favaron továbbra is gőzerővel dolgozik a kétkerekűek népszerűsítésén. Interjúnkban múltjáról, jelenéről és jövőbeni terveiről is mesél.
Új vásárlóréteget kíván megcélozni a Harley-Davidson, ezért kelet felé terjeszkednek. A versenyképes termelés érdekében vadonatúj üzemet hoznak létre Thaiföldön.
Bár csak 2017 elején vezették be, néhány futammal az évadnyitó után máris eltörölnék a bonyolult, de nem igazán hatékony rajtceremóniát.
„Eddie 21” névre keresztelték azt a különleges, épített motorkerékpárt, mely a svájci VTR Customs műhelyében született. Nem véletlen a névválasztás: a híres motorversenyző, Eddie Lawson inspirálta a tervezőket.
Már csak ötöt kell aludni és végre mindenki megkapja a magáét: rocklegendák, hajnalig tartó pörgős bulik, parádés programok, motorcsodák, Balaton és rengeteg újdonság, amire az Open Road Fest történelmében eddig nem volt példa! Íme, a részletek.
Minden eddiginél merészebb kétkerekű koncepcióval rukkolt elő egy indiai tervező. Az extravagáns formaterv szerinte maga a jövő hírnöke, ráadásul a rakétaszerű idomok mögött egy szintén jövőbe mutató erőforrás bújik meg.
Nem szeretnéd, hogy a motorod helyetted vezessen vagy döntsön? Ez érthető, de mi a helyzet az olyan gépekkel, melyek képesek megelőzni a - sofőr által előre nem látható - baleseteket?
Fernando Alonso egyszerűen maga mögött hagyta munkaadóját, s a hétvégi Formula-1 nagydíj helyett a tengerentúlon, az Indy Carban próbálta ki magát. Az ügy kapcsán a MotoGP mindenható ura is megszólalt, kiemelve, hogy ez a motorosok között szinte lehetetlen lenne.
A tegnap esti baleset kapcsán újra szóba került a motorozás nyolc alapszabálya, melyek segíthetnek a baleseti helyzetek megelőzésében és kivédésében.