A Bükk és a Mátra legkedveltebb útjain jelentek meg a rendőrök, hogy az arra járó motorosokat ellenőrizzék. Az akció sikeres volt, és szerencsére csak alig-alig kellett intézkedniük.
A sebességrekordok nagyjából egyidősek a motorizációval, amióta csak gépek léteznek, mindig akadtak vakmerő pilóták. Ma már nincs könnyű dolga a jelentkezőknek, ugyanis a hatszáz kilométeres határt kell túlszárnyalniuk.
A hatfordulós hazai bajnokság negyedik állomását június utolsó hétvégéjén rendezték, Kókán. A kemény talajú, meredek emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított pálya alaposan feladta a leckét a pilótáknak.
Tikkasztó hőség, remek társaság és izgalmas motorversenyek - ezek egyikéből sem volt hiány június 25-26-án a kecskeméti Birizdo Kart gokartstadionban, ahol a MAMI Kupa idei harmadik versenyhétvégéjét rendezték.
A hispán forgalmazók megbízásából született gép minden porcikájában felülmúlja a donort, pedig a Monster gyári állapotában is szemre való jelenség. Az már csak hab a tortán, hogy milyen elképesztően alacsony saját tömeget sikerült elérniük.
Mivel is lehetne méltóbban köszönteni az első nyári hónapot, mint egy jó motorversennyel? A MAMI Kupa szervezői is így gondolták, ezért június negyedikén a Kakucs Ringen látták vendégül a hazai motorosport legjobbjait.
A Harley-Davidson Budapest idén 17. alkalommal rendezte meg világszerte híres fesztiválját Alsóörsön, s mint mindig, most is remek volt a hangulat. Riporterünk utánajárt, kit miért vonz a Harley-érzés.
Itt az utolsó lehetőség, hogy kedvezményes áron csapj le a június 8-i Open Road Fest jegyekre! Programokból ezúttal sem lesz hiány: hazai és külföldi zenekarok armadája szórakoztatja a motorosokat.
Az egyre erősödő A2-es szegmens újabb résztvevőjéről hull le a lepel június első hétvégéjén. Túlméretes csupaszmotor érkezik a Yamahától MT-25 néven.
Tavaly még azzal küzdött a Yamaha, hogy túl gyengék a motorjaik, míg idén lassan azzal kell szembenézniük, hogy inkább egy, mintsem két erős gépre lenne szükségük.
Pár éven belül tömegesen elterjednek az utakon az automatikus segélyhívóval felszerelt járművek, melyek egyből értesítik a mentőket, ha balesetet szenvedünk.
A szelephézagmérés a karbantartási munkálatok egyik fontos lépése. De mi is az a szelephézag? Miért kell, mitől állítódik el, és hogyan kell elvégezni a beállítást?
Ez a gyerek - aki még tényleg gyerek - alapjaiban változtathatja meg a MotoGP világát. Showman, villámgyors géniusz és ráadásul pimaszul fiatal.
Utolsó állomásához érkezett a MAMI Kupa száguldó cirkusza - a feszült hangulatú futamra az Euro-Ringen került sor.
Nem csak motorozásból áll a többnapos viadal, hiszen az indulóknak ügyességükről és tájékozódási készságükről is tanúbizonyságot kell tenniük.
Szinte minden tekintetben kismértékű emelkedésről beszélhetünk, de szerencsére a motorvezetőknek most sincs miért szégyenkezniük.
Június utolsó hétvégéjén az Euro-ring adott otthont a MAMI Kupa idei harmadik fordulójának.
2014. június 22-én vasárnap motorgumi tesztet szervez az R17.hu Motorgumi Webáruház.