A fél GP mezőny lassabb a SuperBikenál

A múlt heti SuperBike futam Assenben lehetőséget adott arra, hogy összehasonlítsuk a SuperBike gépeket a MotoGP vasakkal, két és fél hónappal ezelőtt ugyanis naggyából ugyanilyen időjárási viszonyok között zajlott a GP.

2004 Yamaha R1

Napvilágra kerültek az első képek a 2004-es Yamaha R1-ről, lássuk hát őket, valamint nézzük meg röviden mit is tud.

Alpok-Adria Kupa - Hungaroring

A hétvégén került megrendezésre az Alpok-Adria soronkövetkező futama a Hungaroringen, illetve ezzel egyidőben az Arai-Hungária Kupa is. Magyarjaink bravúros teljesítményt nyújtottak, hiszen 3 kategóriában is a dobogó legfelső fokára állhattak. Tekintsd meg képes beszámolónkat a szombati illetve a vasárnapi napról.

Milánói motorkiállítás

Szeptember 15-től ismét megnyitja kapuit a Milánói Nemzetközi Motorkiállítás (EICMA), ahol testközelből ismerkedhetünk meg a 2004-es újdonságokkal, és végre nemcsak kémfotókat láthatunk róluk.

BKM Honda - SuperSport VB

BKM Dark Dog Honda csapat kiszáll a SuperSport bajnokságból, így nem indulnak a Holland versenyen sem, amit szeptember 5-7-ig rendeznek Assenben.

Suzuki RM-Z450

A Suzuki bemutatta teljesen új prototípusát a négyütemű RM-Z450-nek, ami a Japán MX bajnokságban októberben debütál.

Lássuk az új Kawákat

Bár egy hete már láthattátok az oldalunkon az új Kawasaki ZX-10R-t, most ismét ejtünk róla pár szót , illetve az új Z750 és a megújult ZX-6RR-ről is elovashatjátok a marketing-dumákat.

Alpok-Adria videók

Elkészültek az augusztus 3-i Alpok-Adria Kupa videók. Nincs bennük semmi extra :) rajtok illetve a pár képkocka a versenyről

Vincent helyzete megoldódott

Mint arról korábban beszámoltunk Arnaud Vincentet a KTM kitette, de nem sokáig maradt csapat nélkül. A Sterilgarda Racing aláírt vele egy szerződést, miszerint az év hátralévő részében náluk üli meg a vasat.

Motoros videók

Hogy mik vannak? A MotoVideo oldalon eszméletlen mennyiségű motoros videó közül válogathatsz, azonban örömre nincs okunk hiszen ez is, mind sok más fasza dolog a neten, az amiknak lett kitalálva. Hát persze, az má` nyugat!

Nyerj depó belépőt!

Értékes belépőt nyerhetsz a szeptember 7-i UEM Alpok-Adria és a szeptember 21-i EB futamokra, melyet a felújított Hungaroringen rendeznek meg. Nem kell mást tenni, mint válaszolni a következő kérdésre >>>

Kawasaki ZX10R

Az első képek a Kawasaki ZX10R-ről >>>

SuperBike magazin nyíltnap - PannóniaRing

Megkergettük tesztmotorjainkat a Pannónia Ringen [a GSX-R hátsó gumija slickre is kopott], és úgy döntöttünk másnap is maradunk `pár` fotó erejéig a SuperBike nyíltnapon.

MotoGP Brno - nézői szemmel

A szombati lellei gixerklub találkozóról ideje korán le kellett lépni, hogy este 10 órára Brnóba érjünk, mivel a szállást addig lehetett elfoglalni. Képes beszámoló >

GSX-R Klub találkozó

Szombaton Balatonlellén rendezték a szokásos GSX-R Klub összejövetelt a Full-Gas jóvoltából, amire mi is hivatalosak voltunk. Sirály idő, balcsipart, kaja, pia, mi kell még? Képes beszámoló >

Harley-Davidson Nap az SOS-Gyermekfaluban

H.O.G Budapest Chapter (Harley-Davidson tulajdonosok egyesülete) évente több alkalommal szervez jótékony célú megmozdulást. Ezúttal a szervezet fókuszában a battonyai SOS-Gyermekfalu került.

Yamaha FZ6 Fazer / Naked - 2004

A Yamaha bemutatta a 2004-es FZ6 és FZ6 Naked mociját. A gép szerintem elég vagányra sikeredett, de igazából a teszteken derül majd ki, mit is tud a vas.

Kallio helyzete tisztázatlan

Pár nappal ezelőtt mindenkit meglepett a hír, hogy a tavalyi 125-ös világbajnok Arnaud Vincent szűrét kitette a KTM, és helyére a Finn Mika Kallio fog kerülni. A bibi csak az, hogy Kallionak még érvényes szerződése van 2004-ig az Ajo Motorsporttal.