Laller győzött a Baja Bulgarián25
Ismét felcsendült a magyar himnusz

Laller győzött a Baja Bulgarián

Kőkemény hétvégét tudhat maga mögött dakarosunk, aki ezúttal Bulgáriában tette próbára magát. Megérte küzdenie, ugyanis a kalandos verseny végén az ő tiszteletére játszották a himnuszt, s így 25 bajnoki ponttal gazdagabban térhetett haza.

Bemutató: BMW S 1000 R, RR és XR39
Édeshármas

Bemutató: BMW S 1000 R, RR és XR

Közös őstől származnak, mégis merőben eltérő karakterek. Mindhármukra igaz, hogy kategóriájuk legjobbjai között jegyzik őket, ami nem is meglepő, hiszen idén még erősebbek és kifinomultabbak lettek a bajor sornégyesek.

A nap videója: Brittennel a pályán7
Legendák nyomában

A nap videója: Brittennel a pályán

A Britten motorkerékpárok a járműipar legkülönlegesebb konstrukciói közé tartoznak. A nemrégiben készült kisfilm zseniális készítőjük életét és a gépek történetét eleveníti fel.

Hamarosan érkeznek a 2018-as modellek 16
Generációváltás a Harley-Davidsonnál

Hamarosan érkeznek a 2018-as modellek

Módosítottak az amerikai gyártó idei előrejelzésein, mivel a kereslet csökkent az első fél évben, de így is több mint 150 ezer gépük talált gazdára.

Dguard a motorosok biztonságáért27
Helyetted hívja a segítséget

Dguard a motorosok biztonságáért

Jelez a mentőknek, ha elesel, és hívja a rendőröket, amikor lenyúlják a motorodat. Jól hangzik, de az eszköz egyelőre nem olcsó, még ha az életmentés értékét nem is lehet pénzben kifejezni.

Összefoglaló a 2017-es BMW Motorrad Days-ről
Közös szenvedéllyel

Összefoglaló a 2017-es BMW Motorrad Days-ről

Idén már 17. alkalommal gyűltek össze a világ minden tájáról érkezett motorosok, hogy közös szenvedélyüktől vezérelve egy emlékezetes hétvégét töltsenek el Garmisch-Partenkirchenben.

Újabb Honda Africa Twin érkezik4
Sivatagra termett

Újabb Honda Africa Twin érkezik

A tavaly napvilágot látott koncepciót egyszerűen imádták a motorosok, ezért a Honda vezetői úgy döntöttek, piacra dobják a népszerű CRF raliváltozatát, sőt a soros, kéthengeres erőforrást újabb modellekbe is beépítik.

Szvoboda hibátlan volt Petrovicében1
Ilyen a magyar virtus!

Szvoboda hibátlan volt Petrovicében

Motokrosszos tehetségünk ismét rajthoz állt a cseh nemzetközi motokrossz-bajnokságban, és kihasználva nagy riválisa távollétét, kíméletlenül lemosta a mezőnyt a pályáról.

Most bárki nevezhet a HunGarian Bajára!
Próbáld ki magad terepen!

Most bárki nevezhet a HunGarian Bajára!

Idén augusztusban ismét terepjárók, motorok és ATV-k tucatjai sorakoznak fel az immáron hagyományosnak mondható HunGarian Baja rajtjánál, ahol most Te is kipróbálhatod magad.

Öt éve vásárolta meg a VW-konszern a Ducatit8
Ki nevet a végén?

Öt éve vásárolta meg a VW-konszern a Ducatit

A patinás cég pontosan öt éve került új kezekbe, és bár sokan aggódtak, mi történik majd az olasz vállalattal a német fennhatóság alatt, úgy tűnik, nem bizonyult elhibázottnak a jórészt érzelmi alapú döntés.

Emilio Scotto világrekordja10
Húsz éve legyőzhetetlen

Emilio Scotto világrekordja

Az 1997-es Guinness Rekordok Könyve 190. oldalán jelent meg a bejegyzés, mely igazolta: Emilio Scotto a legkitartóbb motoros. A kalandor és a sokat látott Honda egy csapásra világhírűvé vált, s teljesítményét azóta sem tudták felülmúlni.

Közös gyárat alapít a Honda és a Hitachi36
Az elektromotor a jövő?

Közös gyárat alapít a Honda és a Hitachi

Komolyan gondolják az elektromos hajtású motorok és autók térnyerését, ezért a Honda és a Hitachi szakemberei összefognak - közösen készítik új erőforrásaikat.

Új eszközt vetnek be a zsaruk21
Drónnal a gyorshajtók ellen?

Új eszközt vetnek be a zsaruk

Amerikai példát követve az öreg kontinensen is nagy teljesítményű drónokat vetnének be a bűnözők és a városban szabálytalankodó motorosok ellen.

Nagyobb motorral jön a következő Multistrada45
Semmi nem elég?

Nagyobb motorral jön a következő Multistrada

Bár jelenleg is 152 lovas az olaszok túraendurója, úgy tűnik, Bolognában nem elégednek meg ennyivel. Beszállnak a teljesítménylicitbe, és megpróbálják felülmúlni napjaink izompacsirtáját, a 1290 Super Adventure-t.

Átadták a nyeremény Street Rodot6
Új taggal bővült a Harley-család

Átadták a nyeremény Street Rodot

Átvette motorkerékpárját a Harley-Davidson csapatától az a szerencsés fiatalember, aki az idei Open Road Festen megnyerte a vadonatúj Street Rodot. Gergőre egyéb meglepetéseket is vártak az ünnepélyes pillanatkor.

Suter MMX 50013
A letisztultság száguldó szobra

Suter MMX 500

Elég a legfontosabb műszaki adatokra pillantani ahhoz, hogy lássuk: igazi ékkő készült az apró svájci cég műhelyében, melynek minden kilójára majdnem két lóerő jut.

Teszt: Honda CB1100 EX28
Szerelem második látásra

Teszt: Honda CB1100 EX

Ha azt mondjuk, hogy az első generációs CB1100 EX gyönyörű és remek motor, akkor az újra már szavak sincsenek. Végre egy gép, amin nem egyszerűen jól érzed magad, hanem simán beleszeretsz.

A bajorok jövő évi modelljei16
Mi már 2018-at írunk!

A bajorok jövő évi modelljei

Új színek, jövőbe mutató újítások és hasznos kiegészítők a BMW 2018-as palettáján. A most beharangozott modellek főként megjelenésükben és felszereltségükben térnek el elődeiktől.