Lezajlott az év legnagyobb MX-rendezvénye, ahol ezúttal is elképesztő versenyzéssel kápráztatták el a közönséget a világ legjobb motokrosszosai.
A hétvégén történelmi sikert szerzett az észak-ír pilóta, illetve alakulata: elhódították a csapatvilágbajnoki címet, míg Rea harmadszor emelhette magasba a legszebb trófeát.
Az utasmotoroztatás kényes és sok kérdést felvető témakör. Korántsem ugyanazt jelenti felülni a hátsó ülésre, mint beszállni egy kocsiba, ráadásul más elvi és gyakorlati szabályok vonatkoznak a motoron, illetve autóban utazókra.
Öt súlyos sérültje van egy Békés megyei balesetnek. Motoros találkozóra igyekeztek.
A Honda és a Yamaha is nagy dobásra készül, mindkét japán cég önállóan mozgó kétkerekűekkel lepi meg a közönséget a Tokyo Motor Show-n.
A közelmúltban több érdekes, ígéretes prototípus is felbukkant a cseh gyárban, illetve fontos megállapodások születtek, de ettől még a számok elkeserítőek - folyamatosan csökken a termelés.
Nyáron egy elektromos hajtású, rendvédelmi célokra szolgáló endurót mutattak be, most pedig ennél is tovább merészkedtek - immáron a levegő meghódítása a cél.
Alapjaiban változhat meg a szabálytalanságokért kapható bírságok összege, illetve módja. A változtatás lényege, hogy az enyhébb kihágások esetén csekk helyett a figyelmeztetést javasolják, mint hatékony megoldást, sőt az is előfordulhat, hogy a vezető visszakapja a befizetett összeget.
A vb-t vezető Marquez, illetve csapat- és honfitársa újra megmérkőzött egymással, igaz, ezúttal nem a megszokott, Repsol-fényezésű gépekkel.
A Kawasaki magyarországi képviselete egy kis összejövetelt szervez, még mielőtt túl hidegre fordulna az idő. Aki szeretne egy kellemes délelőttöt eltölteni márkatársaival, annak ott a helye!
Közel egy hónappal a kecskeméti forduló után ismét felsorakozott a MAMI Kupa mezőnye, ezúttal az Euro-Ringen száguldottak szélvész gyorsasággal, méltó versenyzéssel búcsúztatva el a szezont.
Éppen harmincöt évvel az RT, azaz Reisetourer modellcsalád bemutatása után fellapozzuk a legendás túragépek kalendáriumát, és megnézzük, mire készüljön, aki használtan szeretne beújítani egy boxert.
Számos, alternatív erőforrással hajtott motorkerékpár készült az elmúlt években, ám nagyon sok közülük megmaradt a fejlesztési fázisban. Nem úgy a Tacita cruisere, ami máris kész, megvásárolható és csaknem háromszáz kilométert tesz meg feltöltés nélkül.
Az egyre növekvő légellenállás miatt 400 km/h felett már nehéz komoly gyorsulást produkálni, de a dallasi Honda kereskedő, Al Lamb elhatározta, hogy az ötszázas álomhatárt is eléri CBR-jével.
Noha a veteránversenyek Európa-szerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendnek, az öreg gépek többségére csak elvétve találni igazán jó, utcán is használható sportabroncsot. Most a Metzeler mérnökei próbálják kitölteni ezt az egyre komolyabb piaci rést.
A változékony idő ellenére kimondottan sokan, több mint négyszázan jelentkeztek a tegnap délután tartott, 27 kilométer hosszú felvonulásra.
Az amerikai gyártó hazai képviselete egyedülálló akcióval készült az őszi szezonra. Népszerű modelljeik mellé most nagy értékű vásárlási utalványt adnak ajándékba, s minél izmosabb a gép, úgy nő az összeg is.
Marquez, Lorenzo és Pedrosa brillírozott, Rossi pedig ismét bebizonyította, hogy 38 év ide vagy oda, még mindig oroszlánként tud küzdeni a pályán.