A nagy túraendurók reklámjaiban rendre elképesztő trükköket mutatnak be a nehéz vasakkal, de ettől még az átlagos motorosnak nem egy 200-250 kilós monstrum lesz az ideális társ az ismeretlen terepek felfedezésére. A többség jobban jár egy 125-ös vagy 250-es, valódi enduróval, de ezek általában „versenykész” modellek, ezért nem kaphatnak rendszámot vagy pont fordítva: a rendszámozás során annyira átalakítják őket, hogy pont legfontosabb erényüket, a terepképességet veszítik el.

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
A kaptatók leküzdésekor (is) kapóra jön, hogy az erőforrás váltója egyszerűen álomszerűen működik. Kuplungolás nélkül is zökkenőmentes a fel- és a visszakapcsolás, melléváltani lehetetlen és olyan csekély erővel működik, ami igazi ritkaság

Hogy megoldást találjanak erre az ellentmondásra, több márka hadrendbe állította úgynevezett „Trail” modelljeit, melyek tulajdonképpen rendszámos endurók, ám ezek egy része is pont azért nem találja a vásárlóközönségét, mert közúton csak kompromisszumokkal használható, míg terepen nem elég „éles” a megnövekedett tömeg és a versenymodellénél csekélyebb teljesítmény miatt.

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
Innen nézve igazán feltűnő, milyen extrém nagy szabad hasmagassággal és rugóúttal büszkélkedhet a Fantic terepmotorja

Nos, úgy tűnik a Fanticnál megtalálták az arany középutat, legalábbis az biztos, hogy az XEF 250 Trail terepképességeivel semmi baj nincs, közúton pedig csak néhány apróság miatt nem nevezhető teljes értékű járműnek.

Kompromisszummentes terepmotor lett a Fantic XEF 250 Trail

Mindössze 122 kilót nyom, több mint 120-at megy, és akkora a szabad hasmagassága, mint a ralimotoroknak. A műszaki adatok alapján nagyjából így lehetne összefoglalni az XEF erényeit, ám ennél sokkal beszédesebb, ha mész vele egy kört.

A Trail erősebb, még sportosabb változata, az XEF 250 Enduro

A Fantic negyedliterese ugyanis azt a semmi mással össze nem hasonlítható érzést nyújtja, mintha egyszerűen nem létezne leküzdhetetlen terep. Legyen szó extrém meredek emelkedőről vagy lejtőről, netán tempós, hatalmas gödrökkel tarkított csapásokról, a Fantic magabiztossága automatikusan átragad a vezetőre, és egyre nehezebb akadályokat kezd keresni. Ráadásul igaz ez a kezdő endurósokra is – derült ki rögtön a próba elején –, mivel az egyik, valódi terepen csak szökőévente járó tesztelőnk ezekkel a szavakkal méltatta a vasat:

Mondhatnám, hogy X vagy Y enduró mennyivel komfortosabb aszfalton, de azokkal itt csak lépésben tudtam araszolni, az XEF meg úgy hasít át a fák gyökerein, a gödrökön stb., mintha ott sem lennének!

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
A progresszív rugóknak köszönhetően a berugózás első néhány centimétere nagyon gyorsan, pontosan dolgozik, így a fekvőrendőrökön, fák gyökerein szinte észrevétlenül suhan át az XEF. Cserébe aszfalton, gyors kanyarokban kicsit bizonytalanabb, de ez is inkább a bütykösgumiknak, mintsem a felfüggesztésnek tudható be

Mi tagadás, valóban kevés ellenfele van terepen a Fanticnak. Minden bizonnyal nagy szerepe van ebben az acél-króm-molibdén váznak, a 43 mm-es, tűzvörösre fényezett villának, a pillekönnyű, alumínium lengővillának és persze a bütykösgumit viselő kerekeknek is. A terepezés egyszerűen természetes érzéssé válik a nyeregben ülve, illetve a lábtartón állva, legalábbis 185 centis testmagasságig – próbáink alapján afelett már szükséges lehet egy kormánykiemelő a magasra nőtt pilótáknak.

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
A műszeregység rém egyszerű, de nem is kell ennél több egy vérbeli enduróra. Az egyetlen hiányossága az üzemanyagszint-jelző, ami elég hektikusan működik és néhányszor meg is megviccelt minket, azt jelezve, hogy ideje tankolni, holott szinte tele volt az üzemanyagtartály

Az erőforrás is tökéletesen asszisztál az akadályok leküzdéséhez: a 249,6 köbcentis egyhengeres pont elég erős a lendületes motorozáshoz, de ötezres fordulatszám alatt olyan kezes és megbocsátó, hogy egyes-kettes fokozatban sem hozza a frászt a kezdő endurósokra. Az áttételezés is ehhez passzol, hiszen egyesben akár lépésben és 50-nel is mehetsz vele, sőt a harmadik is csak 100-as tempó körül fogy el, holott a végsebesség sem sokkal több.

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
Érezhetően visszafojtott az egyhengeres 250-es, hogy teljesítse az Euro 5-ös előírásokat. Ezért aztán a fordulatszám-tartomány alsó harmadában nem is annyira virgonc és 10 fok alatti hőmérsékleten meglepően hosszas melegítést igényel, de cserébe lelkesen pörög akár tízezerig és könnyedén gyorsítja a csupán 122 kilós XEF-et

Kereken 80 kg-os terheléssel 125-130 km/óra között volt a vége, igaz, 100 felett már nem túl virgonc, ami az Euro 5-re szelídített erőforrásnak és az üléshelyzetből fakadó nagy légellenállásnak tudható be.

Mit tud közúton a Fantic?

Mint minden magas építésű és könnyű enduróval, ezzel is kész élmény a városi és országúti közlekedés. Messze előrelátsz a kocsik felett, a rövid áttétellel és a rugalmas egyhengeressel bármikor azonnal kilőhetsz időrabló kapcsolgatások nélkül, a futómű pedig fittyet hány az úthibákra, kátyúkra.

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
Átlagos testalkatú pilótával 125-130 km/óra a végsebesség, a kényelmes utazótempó nagyjából 100 km/h

Persze a mindennapi közlekedés során már kiütköznek a többcélú motor hiányosságai is, élen a fényszóróval. Ugyanis hiába LED-es, nagy fényerejű és állítható helyzetű az első lámpa, a tompított túl kis részt világít be, míg reflektorra kapcsolva messze világít, de egy 5-6 méteres rész teljesen árnyékban marad közvetlenül a motor előtt. Ráadásul a LED szórt fénye egyenesen visszatükröződik a fehér első sárvédőről, ami elég zavaró és még nehezebbé teszi a tájékozódást sötétben.

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
Merevítés híján ez inkább légterelő, mintsem valódi kézvédő, annak viszont tökéletes volt a csípősen hideg, mindössze 4-5 fokos reggeleken

Jóllehet, nem (csak) a Fantic-mérnökök hibája, de tény, hogy az Euro 5-re átfésült erőforrás hosszas melegítést igényelt az őszi reggeleken. Olyannyira, hogy igazán csípős hidegben rendre le is fulladt, ha a beindítás utáni fél percben szerettem volna gázt adni, de 15 fok feletti hőmérsékleten már nem jelentkezett a hiba. Emellett a vicces benzinszintjelző már tényleg apróság, mely néha a tankolás után 5-10 kilométerrel is bevillant néhány percre, annak dacára, hogy a gyári adatok szerint csak 200-210 kilométerenként kell légteleníteni a Fantic üzemanyagtartályát. Egyébként a gyári fogyasztásérték túl optimista, mint általában, ugyanis óvatos gázkezeléssel tényleg elérhető a 3,6 literes érték, de a motor adottságait alaposan kihasználva inkább 4,5-5 litert eszik a méréseink alapján.

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
Hiába a STOP-tábla, semmi nem állítja meg? A Fantic fékei jócskán túlméretezettek, de a tesztmotoron a felső főhenger miatt kissé levegős volt a rendszer, amit az importőr orvosolt is, miután visszavittük az XEF-et

Viszont ha együtt tudsz élni ezekkel az apróságokkal vagy kijavítod őket, akkor a Fantic tényleg azt nyújtja, amire a Trail motort keresők vágynak. Egy kiemelkedő terepképességű motort, amit nem utánfutón kell cipelni az endurópályáig. Ha így nézzük, az XEF két gép egyben, hiszen hétköznap egyszerű közlekedési eszközként is helytáll, míg hétvégente fityiszt mutat a túlsúlyos és terepezéshez túl tohonya riválisoknak.

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
A tesztpéldánynak volt hátsó lábtartója is, de hivatalosan egyszemélyes az XEF250, és a maximális terhelhetősége is ehhez igazított

Az akciósan 2 890 000 forintba kerülő Fantic XEF 250 Trail igazi rétegmotor, annak viszont – a közúton tapasztalt hiányosságokat leszámítva – tökéletes. Pörgős, életteli erőforrásra, minőségi vázra és felfüggesztésre épült, Olaszországban összeszerelt enduró, amivel a kevésbé tapasztaltak is élvezik a terepezést, a vásottabb pilóták pedig értékelik, hogy nem a technika lesz a szűk keresztmetszet az akadályok leküzdésekor. 

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
Lenyűgöző formaterv, csodásan muzsikáló kipufogó és a kategória egyik legjobb felfüggesztése: így lehetne röviden jellemezni a Fantic terepmotorját

Ha kíváncsi vagy rá, milyen élőben az olaszok negyedliterese, a hazai forgalmazónál most Te is üléspróbát vehetsz a tesztben látott XEF-en. Amennyiben ilyen stílusú vasat keresel, javaslom, mindenképpen nézd meg, mert kivételes gép és apró hiányosságai dacára az egyik legsokoldalúbb 250-es terepmotor a piacon.

fantic-xef-250-trail-teszt-es-velemeny
Az ülésmagasság 915 mm, ezért az alacsonyabbaknak kissé bajos a megállás a motorral, de 175 centitől már nem okoz gondot a talajfogás

Műszaki adatok - Fantic XEF 250

Motorkonstrukció: Négyütemű, folyadékhűtésű, egyhengeres
Hengerűrtartalom (cm3): 249,6
Csúcsteljesítmény (LE/f.perc): 21,5/8750
Max. forgatónyomaték (Nm/f.perc): 18,6/6750
Keverékképzés: Elektronikus üzemanyag-befecskendező 
Erőátvitel: Olajfürdős, többtárcsás tengelykapcsoló
Váltó: hatfokozatú
Szekunder hajtás: lánc
Első felfüggesztés: Fordított, 43 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkóppár
Hátsó felfüggesztés: Központi rugóstaghoz kapcsolódó alumínium lengővilla
Első abroncs mérete: 90/90-21
Hátsó abroncs mérete: 120/90-18
Száraztömeg (kg): 122
Végsebesség: 126 km/óra (műszeregység szerint mért érték)
Vételár: 2 890 000 Ft
Forgalmazó: Fantic.hu