Két hazai versenyzőnk is jelen volt az elmúlt hétvégén Csehországban rendezett zárófordulón. Igazi örömmotorozás volt ez számukra, hiszen Donát tét nélkül, Martin pedig bajnokként érkezett Vysoke Mytóba.
Újabb apró morzsákat szórtak el a Triumph stratégái az ősszel megjelenő terepmotorról, s az is kiderült, hogy mikor láthatjuk teljes egészében a gépet.
Új, sportos változattal bővült az olasz gyártó klasszikus vonalú gépeket tömörítő termékcsaládja - az újonc technikailag és külsőleg is lehengerlő lett.
Dovi nyert, Marquez tovább növelte előnyét a vb-tabellán, de nem miattuk volt emlékezetes ez a hétvége. Fenati lassan kiírja magát a GP-ből.
Most hétvégén rendezik Lengyelországban a régió egyik legbrutálisabb enduróversenyét, ahol a megszokott módon illusztris társaság sorakozik fel a rajtrácson, hogy elkápráztassa tudásával a nagyérdeműt.
Kínai források a napokban közzétették a szabadalmi rajzokat, melyeken a jövő S 1000 RR-jének formaterve látható. Kiderült, jó néhány szépészeti és műszaki beavatkozást végeznek a modellen.
Az immáron hagyományosnak mondható összejövetelen ezúttal is több százan jelentek meg, hogy feldobják a lurkók napját.
Valóban lesz áremelés, de a korábbi hírekkel ellentétben nem vonatkozik minden kategóriára, így a motorosokra sem.
A szigetországra lecsapó ítéletidő számos céget megbénított, Japánban konkrétan leállt a közlekedés. Persze mindig akad egy-egy bevállalós futár, aki fittyet hány az időjárásra.
Az ismert színész több mint három éve szenvedett balesetet Budatétényben, melyben olyan súlyosan sérült, hogy intenzív osztályon ápolták, s a mai napig nem jött teljesen rendbe. A bíróság ma reggel végre ítéletet hirdetett az ügyben.
A bajor gyártó hét ikonja is csatasorba áll a klasszikus járműveket felvonultató, ötnapos rendezvényen, közöttük most először két motort is megcsodálhatunk.
Egy vadonatúj pályán körözhettek a fiatalok az elmúlt hétvégén, beleértve a Chrobák-iskola villámgyors tanítványait is.
Hiába a tetszetős forma és a különleges, hosszában beépített V4-es erőforrás, a Motus egy évtizednyi megfeszített munka után bezárja kapuit.
Opatovban befejeződött a nemzetközi cseh motokrosszbajnokság idei szezonja. A sorozat egyedüli magyar résztvevője dobogós hellyel búcsúzott az évadtól.
Ha az M1-es autópályán közlekedőknek feltűntek a szokatlan kinézetű rendőrmotorok és -motorosok, az nem a véletlen műve.
Valószínűleg az Olaszországban egyre gyakoribb szmogriadók is hozzájárultak, hogy a Vespa még idén szeptemberben, a téli időszak előtt piacra dobja új, nullemissziós modelljét.
A dél-amerikai ország története, kultúrája is lenyűgöző, hát még lélegzetelállító útjai, így nem csoda, hogy a motorosok is kezdik felfedezni a környéket.
Kissé átfésülték a prototípust, ám a lényeg változatlan maradt - vagány megjelenéssel és imitált kipufogóval érkezik az első villany-Harley.