Elkészült az Egyesült Államok legfrissebb motorlopási statisztikája, amiből kiderült, hogy a tolvajok mely márkákat szemelték ki leggyakrabban.
Az egyre javuló körülmények között zajló, többnapos teszten a yamahások gyorsan megtalálták az összhangot az abroncsokkal. Nem úgy Rabat, aki csúnya balesettel búcsúzott a spanyol pályától.
A spanyol világbajnoknak bejött a szokatlan, vakmerő gumiválasztás, és megérdemelten húzta be zsinórban harmadik győzelmét.
Nem csoda, hogy az összes nagy gyártó képviselteti magát Ázsia délkeleti részén, hiszen arrafelé a motorozás népszerűbb, mint valaha.
A Darwin-díjas történetek mindegyikére igaz, hogy a kívülállók már jó előre tisztán látják a közelgő veszélyt, még sincs senki, aki közbeszólna, megelőzné a tragédiát. Valahogy így történt ez tegnap is.
Ma délelőtt hivatalosan is megerősítették, hogy az Év Újonca címet elnyerő Johann Zarco jövőre és 2020-ban az osztrákok gárdáját erősíti.
Rég nem látott eredménnyel zárult a Le Mans-i 24 órás: a Honda kettős győzelmet szerzett, s a BMW csapata is igencsak odatette magát.
A piros zászlóval megszakított versenyen ismét Rea diadalmaskodott, de Fores is megmutatta, hogy számolni kell vele a 2018-as szezonban.
Egy híján az egész mezőnyt megbüntették, Marquez a forgalommal szemben motorozott, majd annyit ütközött, mintha csak a vidámparkban dodzsemezne. Kaotikus hétvégét zárt a GP Argentínában.
Újra úton a kékvillogós BMW-k és Yamahák, no meg a motorosrendőrök, akik hasznos tanácsokkal is segítik a kétkerekűeket.
Úgy zajlott a MotoGP szezonnyitója, mintha még mindig 2017-et írnánk: szokatlanul feszült és izgalmas futamon Dovizioso, valamint Marquez csatázott, míg a gyári Yamahák próbálták menteni a menthetőt.
Meglepő bejelentést tett ma délelőtt Hervé Poncharal, a Tech3 tulajdonosa: megannyi közös győzelem után 2018 végén otthagyják a Yamahát.
A mezőny teljesítménye rendkívül kiegyenlített volt, alig pár tizedmásodperc döntött az első tíz pilóta helyezéséről, ugyanakkor az már most látszik, hogy a Hondát idén is nehéz lesz megszorongatni.
A tavalyi esztendő termékenynek bizonyult a motorépítők világában, számos csodás gépet készítettek az ügyes kezű szakemberek, ezek közül mutatunk most be néhány kiemelkedő darabot.
Sokat gyorsultak a WSBK és a GP pilótái az elmúlt télen, legalább is erről árulkodnak a teszten elért eredmények. Lorenzo olyan időt futott, amire még nem volt példa Sepangban.
Angliában egyre nagyobb problémát jelentenek az elszaporodó járműlopások, ezért London polgármestere különös megoldással állt elő. Felhívta a gyártók figyelmét, hogy készítsenek nehezebben meglovasítható motorokat.
Az ember, aki márkák és csapatok felett áll, de legyen szó sportautóról, gyorsasági motorról vagy ATV-ről, pontosan tudja, hogyan teheti jobbá őket. Gyönyörű kisfilm a szlovén mester munkáiról.
Egy hete még úgy tűnt, a Yamaha és a Honda is megelőzheti az osztrákok motorjait, de végül bejött a papírforma - Walkner pár perces előnnyel behúzta első Dakar-győzelmét. Íme, a végeredmény és a verseny legszebb pillanatai.