Napestig lehetne vitatkozni azon, hogy a Superbike vagy a MotoGP versenyhétvégéi izgalmasabbak-e, ezért inkább a tényekre hagyatkozunk. Ezek alapján úgy tűnik, a gyakran másodvonalas szériának titulált Superbike éppen beelőzi a nagy riválist.
A nyírábrányi határátkelőnél lefoglalt krosszmotor tulajdonosa is megszólalt, és elmesélte, hogy milyen nehéz helyzetbe kerül, aki jóhiszeműen megvásárol egy időközben körözési listára került gépet.
A sztárséf korábban is kerékpározott és előszeretettel használta robogóját, de csak nemrégiben döntött úgy, hogy megszerzi a nagymotorjogsit. Nem titok, hogy az új MT-10-zel szerzett élményei motiválták ebben.
A nemzetközi rendszer segítségével derült fény rá, hogy az utánfutón szállított három motor egyikét az osztrák hatóságok körözik.
A Suzukitól elszerződő ifjú spanyol alaposan meglepte a teljes mezőnyt a szezonzáró spanyol teszten. Mindkét nap ő volt a leggyorsabb, sőt végül egyedül neki sikerült másfél perc alatti köridőt futnia.
Látványos összeállítás készült az idei brit superbike-bajnokság izgalmas, lélekemelő, néhol pedig egyenesen hajmeresztő csatáiból.
Pont olyan pezsgő és izgalmas volt a királykategória idei zárófutama, mint maga a szezon. A csaták a Moto3 legszebb pillanatait idézték, de csak a helyosztókért, mert a győzelem már a rajtnál eldőlt.
A Ténéré sorozat szinte mindegyik tagja elnyűhetetlen igáslóként vonult be a motorok nagy történelemkönyvébe. Nem csoda hát, hogy a modellek rendkívül keresettek, amit napjainkban csak fokoz az A2 kategória térnyerése.
Szinte lehetetlen áttekinteni az ezernél is több kiállító végtelen mennyiségű motorját, de teszünk egy próbát - az EICMA-riport második részében újabb csodálatos gépeket mutatunk be az európai és távol-keleti gyártók kínálatából.
A koncepció fejlesztésén a gyári francia rallycsapatból, az olasz R&D-től és a holland GK Designtól érkezett mérnökök és tervezők csapata dolgozott együtt. Így született meg a legendás Ténéré utódja, a T7.
Véletlen lenne, hogy a csodás korzikai utakon a helyiek többsége sportos robogókkal közlekedik? Aligha, ezért mi is úgy döntöttünk, hogy a legszebb európai szigetként emlegetett paradicsomban tesszük próbára a Honda SH300-at.
Ezen a jeles napon a tíz legmeghatóbb emlékvideóval tisztelgünk a versenyzők, motorosok előtt, akik már az égi pályákon róják a kilométereket.
Az egész szezonban megbízhatóan, higgadtan versenyző Marqueznek a jutalomjátékban megremegett a keze, és eldobott egy biztosnak tűnő futamgyőzelmet, no meg egy izgalmasnak ígérkező csata lehetőségét.
Talán az XSR a legjobb példa rá, hogy néhány okosan elhelyezett kezelőszervvel és kiegészítővel mennyire fel lehet dobni egy motort. Elég pár zseniális megoldás, és az egyszerű nakedből látványosabb, s nem mellesleg sokkal élvezetesebb masina kerekedik.
A legendás TMAX ihlette vázzal és üléspozícióval, valamint egy vadonatúj, háromszázas erőforrással érkezik a Yamaha legfrissebb modellje, az X-Max 300.
Lassan külön kiadást kell nyomtatni a Guinness Rekordok Könyvéből, amiben kizárólag a 23 éves spanyol elképesztő eredményeit taglalják. Marquez tegnapi győzelmével egy újabb páratlan eredményt ért el.
Három világbajnoki cím és 160 ezer eladott példány után méltán nevezhetjük a Yamaha R6-ot a szegmens egyik legsikeresebb modelljének. A közkedvelt hatszázas most új köntösben és még kifinomultabb technikával lép színre.
Elképesztő tömegben jelentek meg az európai piac kedvencei, a csupaszgépek, talán csak az endurók és a kalandmotorok mennyisége múlta felül a meztelen áradatot.