Újabb 21-es első kerekű gép érkezik a kínai vállalattól, természetesen ez is KTM-technikával.
Közösen fejlesztenek a kínai céggel, de fontosnak tartják leszögezni, hogy nem európai piacra.
A csúcsteljesítményt látva biztosak lehetünk benne, hogy Európába is eljut a modell.
Ha egy körrel rövidebb a futam, minden másként alakult volna. Talán a világbajnokság is.
A KTM után a Yamaha is „összebútorozott” a remek motorjairól és quadjairól ismert vállalattal.
Újabb meglepő modell az ATV-k között piacvezető gyártótól.
Alig kerül többe, mint egy 125-ös, pedig a félliteresek táborát erősíti.
A piacvezető vállalat idén már nemcsak közúton és terepen, hanem a vb-n is remekel.
Soros, kéthengeres 650-es és 800-as gépek álltak szolgálatba.
Ideje komolyan venni a CFMotót – a naked után most egy érdekes erőforrást leplezett le a gyár.
Éppen egy hónapja írtunk róla, és bejött a jóslat: valóban versenyképes áron érkezik a 800NK.
A benzines sikermodellek után a villanymotorok között is szerencsét próbál a CFMoto.
Könnyebb, erősebb lesz a Hornetnél, és a márkát ismerve a vételárra sem lesz majd panasz.
Meglepő, hogy pont egy négyhengeres superbike lesz a neves gyártó egyik idei újdonsága.
Visszatér a 790 Adventure, de már nem Mattighofenben születik a KTM újdonsága.
A CFMotónál úgy döntöttek, hogy a Moto3-csapat színeiben dobják piacra az új 800MT-t.
150-et megy és úgy fest, mint Dredd bíró szolgálati gépe. Ez az új Magnet.
A quadokkal már letarolta Európát, most a motorok között lenne piacvezető a CFMoto.