A quadokkal már letarolta Európát, most a motorok között lenne piacvezető a CFMoto.
Kína legismertebb motor- és quadgyártója révbe ért, és jövőre már csapatot indít a Moto3-ban.
Ideje komolyan venni a kínai és indiai kihívókat, legalább is erre utal, hogy a nemrég még quados cégként ismert CFMoto is előrukkolt saját kalandmotorjával.
A tragédia után pihenőnapot tartottak a motorosok és quadosok, majd tegnap reggel pattantak újra nyeregbe. Ezúttal 886 kilométer hosszú etapot teljesítettek, ahol meglepetésgyőzelem született.
Az autósok mellett most először hazai quadosnak is szurkolhatunk a Dakaron.
Négy keréken folytatjuk, jönnek a legfürgébb quadosok - krosszpályán és aszfalton.
Az idei Supermoto/Superquad bajnokság első futamának beszámolója.
November 10-én a kőszárhegyi krosszpályán a KTM 2008-as offroad modelljeit és a Suzuki quadjait próbálhatod ki.
Vannak motorok és vannak quadok. A kettő között pedig ott a BrudeliTech járműve, a Brudeli 625L.
Kiskunlacházán került merendezésre az Alpok-Adria SuperMoto kupa, amin számos magyar versenyző is indult, valamint idén a quadosok is rajthoz álltak.