Valószínűleg az idei súlyos balesetek miatt döntött úgy az FIM, hogy csökkenti a terepralimotorok végsebességét. A sors fintora, hogy éppen a januárban elhunyt Goncalves lobbizott ezért.
Két-három napja még úgy tűnt, megtörik a KTM egyeduralma, de az utolsó szakaszokon annyi műszaki hiba és baleset történt, hogy végül az osztrákok kisajátították a dobogót.
Érdekes fejlesztéseket mutattak be a KTM mérnökei: az ÖAMTC-tesztpályán lezajlott bemutatón kiderült, miként előzhetők meg a leggyakoribb motorbalesetek a vadonatúj vezetéssegítő rendszerekkel.
Még márciusban történt az a baleset, melynek során egy ittas, nyugtató hatása alatt álló sofőr személyautójával elütött egy motorost. Tegnap a bíróság meghozta döntését az ügyben.
A rali második leghosszabb, Chilecito városától San Juanig tartó etapja már az elején rendkívül izgalmasan alakult, hiszen az élbolyból többen eltévedtek, ami csaknem balesethez vezetett, Peterhansel pedig elütötte egyik motoros versenytársát.
Azt a keddi napot nehéz elfelejteni, pedig már tíz éve volt. A rádióban hallottam meg a hírt, s percekig visszhangzott a konyhában: a 27. Dakar-ralin életét vesztette Fabrizio Meoni.
Valentino Rossi továbbra is kitűnő formában versenyezve győzött vasárnap Catalunyában és gőzerővel faragja le hátrányát a pontversenyben.
A háromszoros Párizs - Dakar győztes Richard Sainct végzetes balesetet szenvedett az egyiptomi Pharaohs Rallyn.