Ezzel Marc Marquez helye is eldőlt, már ha nincs a háttérben még egy titkos szál.
A helyi piacon átszámítva alig 1,8 millió forintba kerül majd a 2024-es Aprilia RS.
Esnek-kelnek a pilóták az ismeretlen, portugál „hullámvasúton”, közben pedig egyre többet tudunk meg arról, hogy kik állnak majd 2021-ben a MotoGP rajtrácsán.
Rögtön egy egész modellcsalád érkezik az olaszok új, 660-as sorkettesével. Az RS sportmotor mellett immáron biztos, hogy Tuonóban, sőt Tuaregben is láthatjuk a pillekönnyű erőforrást.
Most már biztosra vehető, hogy hónapokon belül érkezik az olaszok új gyorsasági modellje, a Nortonnál pedig már meg is kezdték az új sorkettes árusítását.
Kellemetlenül indul az új esztendő az olasz vállalat számára: népszerű termékük hibája a fékhatás teljes megszűnéséhez vezethet. A Ducati, az Aprilia és a KTM modelljei is érintettek.
Két évvel ezelőtt indította el a noalei gyártó az úgynevezett „Factory Works” programot, amelynek keretében megvásárolhatóvá vált az RSV4 RR, majd az RSV4 R-FW Misano típus, most pedig érkezik a legdurvább átirat, az RSV4 R FW-GP.
A betyáros küllemhez sokkoló menetteljesítmény társul, a noalei csupaszgép mégsem csak ezért telitalálat, hiszen a biztonság terén is sokat fejlődött az elmúlt hónapokban...