Ha valaki összetettben is a legjobb 25-be jut egy ilyen motorral, arra érdemes figyelni.
Valódi sportmotor a szó legjobb értelmében, miközben hangulatos, mint bármelyik Harley.
Jönnek az elektromos és hibrid modellek, de előtte még megcsodálhatjuk a legújabb sport- és túramotorokat, sőt a Harley első túraenduróját is. A 2021-es szezon legérdekesebb gépei egy helyen.
Több gyár is kísérletezik a biztonságos fékezést megkönnyítő vezetéssegítő rendszerekkel, a Harley-Davidson újítása mégis kilóg a sorból.
Összességében öt százalékkal kevesebb motort adott el a milwaukee-i cég, mint 2017-ben, de az exportra igazán nem lehet panasz. Eközben körvonalazódik az európai Harley-gyár jövője is, Berlin lehet a befutó.
Noha már több éve leleplezték az amerikai társaság elektromos modelljét, a forgalmazás kezdetéről csak homályos utalások láttak napvilágot. Most azonban előrukkoltak a dátummal - már nem sokat kell várnunk a Livewire érkezésére.
Ha valaki csak az embléma alapján választ európai vagy japán kétkerekűt, bizony könnyen meglepődhet, amikor az idomok alá lesve idegen beszállítók és távoli földrészek termékeit pillantja meg…
Egy évtizede már annak, hogy Ewan McGregor és Charley Boorman teljesítette több mint harmincezer kilométeres földkörüli utazását, melynek mi is részesei lehettünk a Long Way Round tévésorozat által. A túra legérdekesebb pillanataira emlékezünk.