Motorra született a H-Moto Team fiatal reménysége, aki már most számos sikert tudhat maga mögött, és eltökélten hajszolja az újabbakat. A tehetséges pilóta megosztotta velünk karrierje történetét, s mesélt arról is, hogy milyen nagyratörő terveket dédelget.
Kevesen tudják, de a terepre és utcára egyaránt alkalmas BMW ötlete egy magyar motoros, Peres László fejéből pattant ki még a hetvenes években. A kék-fehérek legendás fejlesztőjével az Alföldön motoroztunk együtt.
Ha érdekelnek a motorok, és még ügyesen terelgeted is őket, ráadásul szívesen dolgoznál egy igazán felelősségteljes pozícióban, akkor ezt tényleg neked találták ki. Így lesz valakiből női motorosrendőr, egyben Európa legjobbja az egyenruhások között.
Legutóbb két éve jártunk Lackó Máténál és az MW Performance csapatánál. Azóta sok minden történt, erről árulkodik legalábbis, hogy megannyi újabb kupa, serleg és trófea került a rácalmási főhadiszállás polcára.