Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Hát, én tegnap nem bírtam ki és bejöttem 50-el a melóhelyre rövidgatyában, pólóban, sportcipőben, sisakban és kesztyűben...

Nem tudom, mit képzeltem, ha elesem, majd kézenállva kitopogom? :D

Most én is nézegetem ezeket a hálós izéket, mert tök drága nekem a bőröm...
Akkor bejött az olcsó fenntarthatóság? :)
én a nőkön a gladiátorszandál + 43-as és nagyobb láb kombótól vagyok ki.
vagy magassarkú, lábujja elől kilóg... kengurutalp.
Múlt héten hoztam el a motoromat a Kékholdtól. Kitisztították és beállították a karburátort, + motor átvizsgálás. Még úgy sem volt tökéletes. Adódott egy kis ingadozás valami benzinúszónál, egy kis gyűrű okozta a hibát. Kicserélték, most már minden jó, és nem volt drága az egész művelet.
amúgy lehet, vannak is erre cégek (http://www.automuszer.hu/) a manuálisat ráadásul egyszerűbb is. de csak a skála csal, a km számláló nem!
szándékosan csinálják, olyan lélektani okokból..... azt hiszed, hogy száguldozol, de mégsem. pl. ilyen volt régebben a saabok km-órájának a logikája is, aholis 90km/h volt a skála közepén, majd a maradék 200 km/h ugyanannyi helyet foglalt el, mint az első 90 km/h. vagyis érzékileg az óra szerint a skála szerinti végsebesség felével mentél, valójában pedig 90-el, és a harmadával
Bosszantó dolgok ezek, plusz még a fogyasztás! Én meg az első telókkal jártam így. 2x fosta el magát 5000 km-alatt.
Most rászántam magam wilbers tuning rugókra, ha már megint szét kell szedni, legalább fejlődjön is a szerkezet. És a legjobb szimeringekkel fogom kérni, mert már csillagok helyett is szimeringeket látok. Bízom benne, hogy a szimeringek minőségén is sok múlik, mert semmilyen sérülést nem látok, ami okozhatná ezt. Rejtély.
Ez még a jobbik eset, ha felfelé csal. A megoldás egyszerű: amit mutat-10
Gyárilag csalnak az órák, nem romlott el!
Úgy tudom 40-50 felett átlagosan 10% a csalás minden motornál.
Bakkeráj, én is lecheck-oltam a km-órám és a gps közötti különbséget...

Kb 10km/h-t csal fölfelé az óra....

Lehet ezt valahogy kalibrálni? Valaki csinált már ilyet?
Nekem ilyen van! imádom!
roka jacket 7
Azóta divatba jöttek a tanga papucsok, nálam viszik a prímet

Persze kizárólag sportzoknival
ÁÁÁ ez hosszú.

Volt egy elcseszett korongozás, ahol agyonb@szták a karbi beállításait.Ehhez hozzárontotta az illető a szinkront.Aztán 4-5 szinkron után sem jött rá, hogy mi a gond.Aztán még elb@szta a karbikat.Mikor mondtam neki a "szelephézag jó?"-t, akkor is kb sokadikra volt hajlandó megnézni és beismerni, hogy elbaszta.Ez után meg nem tudta visszaállítani a szinkront, meg persze a karbikat!
És így adta vissza a motort, hogy nem tudja még mi a baja!
ÉS csak egy rutin átvizsgálásra vittem.
Azóta sem vagyok megelégedve, pedig harmadik szervizben volt.
Most éppen az a gond, hogy 2500-3500as fordulaton rángat.Főleg városban .Amikor felpörög utána jó.Meg emelkedik a fogyasztása.Most olyan 6.2liter körül vagyok.
anno NDK-s egyenfelszerelés volt. ők szerették.
de ne legyünk egyoldalúak ! az USA-beli túristák se voltak külömbek a sportcipőikkel. mindenhez tudták hordani.kiskosztüm, szmoking ...
vagyis ataaa-ról lehet, hogy lesz
kár, hogy képet nem csináltunk......
Szerintem ezt majd Ganjaninja, mint rétes főpap majd elmeséli.
Ja! Arról nem esett még szó, hogy milyen volt a hétvégén a rétes, maga!
Cukker! Már írom is a levelet a Jézuskának!
Hát, IGEN! Ez nagyon durva! Ezt büntetném!
Szandál.
Lánctalpas..... hm........ Gs......?
Foregonnak van itt azt hiszem protektoring-je.
Azt fel tudod venni bármilyen ruhára.