Persze a kilométereim zömét én is egyedül teszem meg, de azt itthon javarészt.
Ha bármilyen probléma adódik, műszaki vagy baleset sokkal egyszerűbb a szituáció ha van ott más is. Az más kérdés hogy nem könnyű megtalálni a megfelelő partnereket.
Idomulni persze, csak a mérték nem mind1.Én például elég keveset idomultam eddig bárkihez is, de valahogy szerencsém volt, mert mind eljönne velem máskor is gurulni.
Ha jók a partnerek, akkor hatványozott élmény a motorozás, ha nem, akkor kínszenvedés.
Az biz!
Ezek szerint másokhoz kell idomulnunk, ha motorozni akarunk?
Csak nézőpont kérdése ez is!Érveket minden megoldásra fogunk találni!
A kertben való kapálásra mondom öreganyámnak, amikor a motorozással csesztet, hogy mi van akkor ha ráesik egy MŰHÓD mondjuk valamelyik szovjet szeméttelepről!?
Nekem teljesen világos a szitu, meg az ábra. Egyébként mindhárom ilyen meleg helyzetem úgy történt, hogy el lett vonva a figyelmem.
-Egyszer egy nagyon hitvány úton (kátyús és agyagos) mentem egy kocsi mögött, amit egy viszonylag jobb és egyenes szakaszon megelőztem. Persze valami suttyógyerek volt az és amikor látta hogy előzöm előjött belőle a helyi betyár...alig akart elengedni. Miután megelőztem, kicsit el akartam lépni tőle, és fel is baszta az agyamat, és úgy mentem be egy hirtelen kanyarba agyagos úttal...sikító hátsófék...kiegyenesített kanyar...3 ár...megúsztam...
-Második alkalommal zárt aszfaltnégyzet. (egy 200*200 m-es négyzet alakú aszfaltút) Ott szoktam próbálgatni a határaimat. Majd amikor a motorból jövő zajokat figyelgettem, azt vettem észre, hogy előttem a derékszögű kanyar és túl gyorsan megyek. na ezt kicsit supermoto-san oldottam meg. Rövid fék, belső lábletétel, és így engedtem ki az út mellé. Nem volt egy leányálom mert ez a képződmény egy volt szántóföld helyén van. Mély homok, kavics, nagy gaz, de szerencsére vissza tudtam hozni.
-Harmadik ugyanitt, de később. Itt sok ember megfordul, görkoriznak, vezetni tanulnak, modell repülőznek, szóval kicsit zsúfolt volt a pálya. Körözgettem, a majrécsíkom szinte teljesen lent volt, majd az egyik kanyarba épp kint áll azt egyik modellrepülős. Már rontott íve mentem be a kanyarba, és nagy sebességgel. Próbáltam mélyebbre dönteni, de egy pillanat alatt észrevettem, hogy túlságosan kifele sodródok. lehet ha több rutinom van, akkor be tudtam volna venni a kanyart, de ha akkor döntve kifut a kerék, akkor levetköztettem volna szegénykémet.
Kanyar kiegyenesít, ki a parlagra...bucskázás, uggratás, akkora gaz hogy ki sem látszottam belőle.
Ezek voltak szerencsére eddig a legmelegebb helyzetek, de szerencsém volt!
aznap volt még kettő (más jellegű) De ami nem öl meg az megerősít. Az összes ilyen helyzetből megpróbálok tanulni. Általában kétszer nem is követem el ugyan azt a hibát. Kár hogy nem 5 fél hiba létezik
Na nem hinném, hogy valamikor tisztáznom kéne akárkivel is!Mostanában egyedül megyek!Néha lehagyom magam és néha eltévedek.DE még sikerült magam bevárni!
Én láttam magam előtt a szitut. Betonfalnak csatt, átrepülök a patakba a sziklák közé.. és ha szerencsém van se nem töröm ki a gerincem, se nem fulladok meg, és a motor sem borul föntről rám.
Mivel ez így nem nyerte el a tetszésemet, nem próbáltam ki. De bíztató volt látni, hogy a többiek meg akarnak állni.. én meg csak mutattam gyerünk tovább, lesz még idő ezt megbeszélni.
Am ma olvastam hogy átlagosan minden 10ezredik döntésünk (nem motor döntés, hanem ..) vezetés közben hibás, és ha két ilyen 10ezredik döntés hozó sofőr találkozik, akkor van baleset.
Naszóval. Az volt hogy szerpentineztünk mint állat már egy ideje, 100-120as tempó, akkorákat döntve amekkorát csak lehet. Aztán szép lett a látvány.. én meg hajlamos vagyok olyankor elmélázni.. de szép basszus.. Megálljunk fotózni vagy sem? Na és míg ezen töprengtem, persze nem csökkentettem a tempót.
Rossz ívben kezdtem meg a kanyart, már az elején tudtam hogy ez így sehogy nem bevehető. Nagyfék, felállít picit, és kezdtem is kiegyenesíteni a kanyart, ahogy a nagykönyvben le van írva. 5ből kettőig visszatettem amilyen gyorsan csak tudtam, hátsó fékkel kilőktem a motor seggét jobbra (mégse szemből találjam el a betonkorlátot..). Ez így jó is volt, már a fallal párhuzamosan voltam amikor a murvára értem, ott adtam egy kövér gázt, és az kihúzta a motort onnan. Csúszkált, meg kipörgött a kerék, de kihozta.
Az egész mentés kulcsa az volt, hogy azután hogy felmértem az út szélét, már nem is néztem hol vagyok csak azt hogy hova szeretnék jutni. Nagyon nehéz volt nem a falat bámulni, meg azt nézni hogy a térdem és a fal között a hely pillanatok alatt olyan 70 centire szűkült. Teljesen biztos vagyok benne, hogy odakenem magam, ha a falat, meg a szakadékot bámulom.
Kobra111!
Az milyen Honda a képeid között, egy régi CB? Egyik haveromnak egy gyönyörű bordó 450-es Night hawk-ja volt. Amerikából hozatta be törötten, és olyan szépen rendbe hozta, hogy csillogott mint a Salamon töke.
Mi az Dipshit, sikerült nyélbe ütni az üzletet? Azt elfelejtetted közölni, hogy minimum egyszer átfordult a km mutató?
Na jó ez csak vicc volt, de ha tényleg csak annyi van abban a motorban, akkor azt vitrinbe tartotta az előző tulaj.
De ha 100 ezerrel több, még az sem a világ vége, kolléga tudna mesélni...
Ha bármilyen probléma adódik, műszaki vagy baleset sokkal egyszerűbb a szituáció ha van ott más is. Az más kérdés hogy nem könnyű megtalálni a megfelelő partnereket.
Idomulni persze, csak a mérték nem mind1.Én például elég keveset idomultam eddig bárkihez is, de valahogy szerencsém volt, mert mind eljönne velem máskor is gurulni.
Ha jók a partnerek, akkor hatványozott élmény a motorozás, ha nem, akkor kínszenvedés.