Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ma szereltem a robogómat.
Jó volt bevallom őszintén már hiányzott egy kicsit, hogy foglalkozzak a motorral ne csak hajtsam és tankoljam.

Nekem az utcán áll ezért az utóbbi időben ázott rendesen szegény az esőben és néha nem akart beindulni.
Olyan volt mintha nem érintkezne valami rendesen mert nem forgatott amikor a bal fékkart behúztam és úgy indítottam de legtöbbször így is beindult a sokadik "próbálkozásra".

Az egyik alkalommal sehogy sem akart beindulni nem is fogalkoztam vele kerestem az időt amikor tudok vele foglalkozni kicsit.

Ma szétszedtem, vettem hozzá indító relét, megnéztem az indító gombot, hogy érintkezik-e rendesen, már majdnem feladtam amikor a másik fékkart behúzva beindult a robogó elsőre úgy ahogy szokott amúgy.

Soha nem szoktam a jobb oldali fékkart behúzni indítás közben ezért meg sem néztem, hogy azzal megy-e.
MAjd megnézem, hogy a bal fékkarra reagál-e a féklámpa mert talán azzal lenne összeköttetésben az indítás?
vagy egy átalakító kell hozzá vagy egy másik befogó
érdemes a twinwallt is megnézni az nagyon izmos kormány
itt vannak a paraméterek
Sziasztok!

Új vagyok itt , remélem jó helyre írok.
Yamaha Xt 600 (2001) boldog tulaja vagyok. Kormány vásárlása előtt állok, és Magura-t néztem ki magamnak. De nem tudok dönteni melyik típust válasszam. Van X-line (FX,MX2,MX,CX...), MX2, EX stb. Mi a különbségek ezek között? És jól látom,hogy befogókat nem adnak hozzá?

Köszönettel,

Gergő
dunakeszin Aprilia márkaszervizben régen foglalkoztak vele, mármint hogy kiküldték külföldre és ujranikasziloztatták
Köszönöm a válaszod. Tudom hogy sokba kerül, de még mindig olcsóbb, mint az új hengerszett(rm 125 2000). Hüvelyezni nem akarom.
Azért kérdeztem háta valaki csinaltatott már.
van pár cég aki összegyűjti és küldi külföldre
elég sokáig tart(sok esetben hónapokig) és nem is olcsó mulatság
Valaki nem tudja, hol nicasiloznak sérült hengert?
köszi ezt láttam már. igazából nem akarok belenyúlni, csak hallgatózni, az adatok kellenének további feldolgozásra
1985-ös évjáratú
évjárat?
sziasztok.egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek.Yamaha Fz400r-en cseréltem hengerfejpakolást. Olyan kérdésem lenne hogy a hengerfej csavarokat mekkora nyomatékkal kell illetve célszerű meghúzni? Előre is köszönöm annak aki segít.
Akkor passz.Max szervíz spec műszerrel.Én ilyet találtam.

http://youtu.be/pok3KmZOgt0
köszi megnézem, ezt az openecu.org oldalt nem találta meg egyáltalán a google.
nincs csatlakozó, az ecu meg a műszeregység van csak összekötve, elvileg k-line a rendszer neve. az ELM327 elvileg az obd adapter, az egyik oldalon oda van írva hogy ismeri a k-line-t a másikon nincs, de a kínai webshopoknak nem hiszek, konkrét alkalmazásra meg nem találtam példát.
lemaradt a
mint a kocsiknál az obd
A motoron milyen a csatlakozo?ELM327 es?
Köszönöm,így már működik .Meg van valahol egy késes biztosítéktartóm,azt beiktatom és ráerősítem a vázra,aztán egy 10 A-s biztosítékot teszek bele.Szerelőt tényleg tudnék találni,de ahhoz jó pár km-t kell utaznom.Nem 10-20 km-t,hanem többet.De majd ha jó idő lesz megint,elviszem szerelőhöz és akkor újra lesz vezetékezve.Addig meg megy így.Vagyis nem megy,mert most téli pihenőn van.
esetleg próbáld meg úgy hogy a kürt egyik kivezetését a testre kapcsolod a másikat a kapcsoló egyik kivezetésére a kapcsoló másik kivezetését pedig az akksi pluszra ...DE nagy D betűvel normális esetben a kürt pozitív vezetéke átmegy a kontakt kapcsolón és egy biztosítékon is egyszóval az eredeti állapot visszaállítása visszaálllíttatása lenne a legszerencsésebb választás .... az meg hogy nem találsz szakembert aki ezt megoldja mese habbal
Szép napot.A kürt áramkörében valahol vezetékszakadás van és nem szól.Mit kell mivel összekötnöm,ha új vezetékekkel akarom bekötni majd azokat a kábelköteghez fogatni?Van két vezeték a kürthöz és két vezeték a kapcsolónál.A kapcsoló nyitja/zárja az áramkört,ez ok.De a kürtöt hova kötöm?Volt egy próbám,amikor a kürt két vezetékét összekötöttem a kapcsoló két vezetékével.Majd még két vezetékkel az akksihoz.De akkor folyamatosan szólt a kürt,ha a pozitív pólushoz is hozzá érintetem a vezetéket.Vagyis így nem jó.Értelemszerűen a szokásos probléma továbbra is fennáll.Autóvillamossági nem nézi meg,motorszerelő (normális) nincs a környéken.Így én álltam neki.
Èn nem értek igazán hozzá, de Ilyeneket hoz fel a keresö...
Tudja valaki, hogy a Yamaha ECU-k milyen protokolt használnak és milyen OBD eszközzel lehet hozzá csatlakozni? Köszi
sziasztok tudna valaki infot adni BIMOTA HRD WH 125 RÖL mivel egyezhet a blokkja s ilyesmi alkatrészt szerezni köszönöm
hello! van egy gas gas fse 450-esem és olyat csinál hogy hirtelen gázadásra megtorpan a motor és durrog...mitől lehet? valaki segíthetne!