Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Jó-jó de mihez állítsam ? Szemre mint a kőműves ?
Mivel elég kekec vagyok, valami konkrét -ab módszer létezik-e ?
ha otthon igazgatod lazítsd ki a csavarokat egy kicsit
ja és totál ügyes vagyok, semmi elektronikát nem nyírtam ki a trafóval
Talán rosszul fogalmaztam, hogy eldőlt.
Gátról lefele jövet estem akkorát mint egy ólajtó...
menet közben elengeded a kormányt és meglátod
nem kell fosni elég könnyen el tud tekeredni, még ha rendesen meg van húzva minden csavar
vadabb endúrózás közben nemegyszer kell 2 fa között visszaigazgatnom
sok esetben csak a kormány ferdül el, a befogó is tud engedni elég sokat
Az első teleszkópszárakat rögzítő csavarok nincsenek meghúzva nyomaték kulccsal! Hogy mersz így járni vele?
Üdv ! Eldőlés után az első tengely elferdült,( a teleszkóp egymáshoz képest megcsavarodott ) amit egyszerűen a falnak támasztva visszafeszegettem. Hogyan tudnám ezt házilag pontosítani, illetve ellenőrizni ?
Igen éppen ezért próbálok megcsinálni magamnak mindent a motoromon, nem pedig szerelőhöz vinni, mert olyan horribilis összegeket elkérnek, hogy abból a pénzből amiből egyszer megfuratom a motoromat inkább veszek egy komplett szett szerszámot, amivel a motor minden porcikáját szerelni tudom és az legalább megmarad nekem.
Kedves válaszóló!
Képzeld szétszedtem az egész tankot kikelet bontanom hozzá az olaj és a hütő tartájal együtt de hozzá fértem a karbihoz nem volt nagy duranás csak idöigényes és igen a szerelő 10ezret mondot rá azt hittem leszakad a pofám inkább megcsinálom jó magam.
Köszönöm a választ szép napot széles utat nektek!
Ami fontos a mèrete..40 28 9. Az anyagát tekintve pedig, hogy VITON legyen. Ja ès ha forgásirányos akkor mèg az sem mindegy.:)
a 40*28*9. bemész a boltba és kérsz ilyen szimeringet
Ez csak rajtad múlik. Ha életedbe nem cseréltél még bowdent még biciklin se, és nem sajnálod rá azt a mennyiségű pénzt amit elkérnek, akkor nyugodtan elviheted. Amúgy nem egy nagy ördöngősség, Nem ismerem testközelből a típust, de tudom h nem mai, tehát karbis, amiből könnyű kiszedni a shubert dugót. Egy rugó és egy kis "lemez" fogja a bowdenedet a shubert dugóba, a gázkarnál pedig kézenfekvő megoldások szoktak lenni, de azok igen változók.
Elrontani sok mindent nem tudsz rajta, kivéve, ha annyira hozzáférhetetlen helyen van a bowden elrendezésed, vagy ha nem mered a burkolatot levenni a motorról. Egy ilyen feladatot legalább 6-8 ezerért csinálnak meg, amiből 3 bowdent is veszel :)
Sziasztok!
Yamaha DT 50 MX főtengely szimeringes lett, és azt szeretném megkérdezni, h szimering falán lévő adatok alapján hogyan tudok rákeresni ilyen fajta szimeringre? A falán "ktt 40 28 9" felirat szerepel. Ezek közül mi a fontos?
Sziasztok. Lenne egy kis segítség kérésem felétek!
Van egy Cagiva Freccia 125 motorom.
A Gázbowden elszakat az elosztonál
Találtam hozzá 2500Ft ért egy már nme müködö ugyan ilyen tipusú motorbol lebontva egyet ami jó ! Szerintetek egyedül is kitudom cserélni vagy bízzam szerelöre?
Így már menni fog, uram :))
az rendben de melyik henger melyik?
az a baj hogy nem vagyok otthon és most szedte le de ha hazamegyek seggbe billentem az biztos!
köszi a választ,megprobálom.
Szia

Elvileg a hossza ad némi támpontot.
A másik támpont hogy az 1-es és a 4es henger megy egy trafóra, a másik trafóra megy a 2-es és a 3-as.
Ahogy a képről nézem, sima olajnyomásos vezérműláncfeszítő van a motorodban. Sorban szórjuk ki őket, előbb utóbb mint beszarik, és vissza enged. Tekerd ki a végén a kis csavart, nyúlj be egy kis csavarhúzóval és az óra járásával megegyezően tekerd a benne levő patront járó motor mellett. ha el múlik a csörgés, megvan a bűnös. Ne akard erőltetni, csak érzéssel tekergesd. Ha be tekered a csavart, megszűnik a csörgés, és a kezedben vissza akarja tekerni a csavarhúzót szintén kuka.
üdvözlök mindenkit! nemrégen került hozzám 1 KAWASAKI GPZ 900R. van 1 kis problémája...valami csattog benne,de nem szelep mert azt már beállitottam.az olajszivattyu meghajto lánc is rendben van. (nem is főtengely mert annak más hangja van,az inkább kopog) TUDNA NEKEM TANÁCSOT ADNI? köszönöm
Hello mindenki ! Olyan problémám volna a motorommal (husqvarna tc 610 96) , ha húzom neki akkor elkezd durrogni majd megáll. Egy kis idő múlva ismét indítható, és megy is , de ha megint odahúzom neki akkor ugyanez az eredmény. Mi lehet a probléma ?
oda KELL dioda.
Hát most hogy mi mehetett tönkre? Ha a duda sem szól, akkor valami alap dolog ment tönkre szerintem (meg persze ha itt már lesz áram, akkor kiderülhet még egy csomó turpisság). Pl. valahol egy másik biztosíték, esetleg a gyújtáskapcsoló. A fesszabályzó sem szereti ha fordítva nyaggatják. Világítás van az oké, de az általában közvetlen a generátorról megy 50-s robogóknál. Lehet akár egy relé is, amit a gyújtáskapcsoló vezérel. Maga a relé nem szokott tönkremenni fordított polaritásnál, de ha van benne dióda, az szinte biztos hogy igen. Szóval fa.....m tudja.