Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

volt már rá példa hogy a kínai gagyi riasztó (van profi is csak az drágább) leállította a járgányt csak úgy spontán menet közben .....
Azt hogy müanyag úszó van benne és az nem tud elálitódni,mint pl a simsonnál.de ha például a benzincsapon nem folyik át a benzin megfelelően vagy a tüszelep amit az úszó mozgat koszos vagy odavan vagy nem olyan van benne ami bele való akkor az azt eredményezheti hogy kicsi lesz a benzinszint és felpörög a motorod majd leáll.mintha el lenne zárva a benzincsap
Jelzésre kösd be , akkor nem lehet nagyobb baj! És mérj nyugalmi áramfelvételt , hogy az akku meddig tudja!
Hát igen,ezért használ az összes komolyabb cég kíníai elektronikai alkatrészeket,pl. siemens,és társai.
Igazad van! Köszönöm a helyesbítést! Én anno, Záporozsec-nek a benzinjét vettem vissza egészen addig amíg a bontóban törzsvendég lettem! Pedig 5 liter körül evett csak!
Valami olyan megoldást próbáltam találni, hogy ne legyen belőle baj. Ez egy kínai genny, és tudjuk hogy a kínaiak csak a hulladékhoz értenek. Tehát nehogy 120as tempónál gondoljon egyet és leblokkolja az ECU-t vagy a trafót mert abból perec lesz az kurvaég
Szuper, köszönöm szépen! Megnyugtató, hogy nem én vagyok idióta hanem a barom kínaiak nem értenek a motorokhoz
A sok idiótán felétek is lehet röhögni....
...ha már világot akartál látni másik irányba kellett volna indulni, pl. au vagy nz.
megoldható :)
Szia azt elfelejtettem írni,hogy membrános a porlasztó.És melyik szimeringre gondolsz? Mert folyást nem látok sehol sem.
pintrb,

Én lehet nem az indítómotorhoz kötném be, mert akkor tolásra beindítható.
Akkor inkább a trafó, vagy ECU táp, stb...
max a szelepek sztem a dugó nem.. :D
".Illetve lehet benzin szint is.de ez utóbbi nem nagyon szokott japán motoroknál előfordulni" Ez alatt mit ertessz?
Hat pedig a 2 utemu versenymotorokkal mindig az volt a problema hogy altalaba szegeny (uzemanyag/levego) keverekkel ment a legjobban, aztan addig addig szegenyitettuk mig elfolyt a dugo kozepe.
A levego csavart meg ugy allitsd be ahogy a legszebben jar alapjaraton. A konyv csak utmutato. Persze feltetelezzuk hogy minden mas komponens a karbiba meg a motorba jo. Akkor lehet szabalyozgatni addig nincs ertelme.
"Locomotive Electrical Faucet" meg " Positive Electricity From Faucet" aztan "Distinguishing Line" ezeken eloszor akkorat rohogtem aztan mar a fejem fogtam. Nem csoda hogy nem erted. Majd megprobalom kibogozni es ha addig senki nem ad tanacsot szolok.
Helló! Remélem ti tudtok segíteni. Van egy motorriasztóm (robogóhoz való). Szeretném én magam beszerelni a mociba (kawa zzr) viszont nem igazodom ki a kapcsolási rajzon mit hová kéne kötni. Tudnátok segíteni? A blokkolásgátlót jó lenne az indítómotorhoz kötni, tehát ne riasztáskor az indítómotort blokkolja. Itt vannak a szükséges ábrák:
Köszi előre is!
Szia,nagy valószínűséggel simmering lehet a baja a gépednek.Illetve lehet benzin szint is.de ez utóbbi nem nagyon szokott japán motoroknál előfordulni
Igen?
Ezt nem tudtam.Eddig kétütemüztem és ott nem volt ilyen probléma
És a Co csavarokat nem tudod mennyire kell állítani gyárilag?
Sziasztok vásároltam a kedvesemnek egy Yamaha dt 50-r 1996-os motort. A gondom az, hogy fel lett fúrva mert a dugattyú bele esett. Azóta indul pöcre de ha menni akarok vele lefullad és alapjáraton is felpörög magától. Mindenki segítségét előre is köszönöm üdv.
nem értem mit beszélsz az a baj.. nem ereszta vízpumpa és tömít is rendesen a tömszelence mert meglett fújva és zár tehátannak sincs baja..
Én úgy tudom azt is cserélni kell minden alkalommal!
véletelnül van-e valakinek villanyosságrajza malaguti f12 digitális műszerfalas euro2 es biciklihez ?
ez van különben meg ki mondja meg hogy egy tömítés mg jó másodjára harmadjára ? teleszkópszárszimmeringn se látsz semmit mégi ereszti az olajat
Szia!

Mit ajánlanál mit csináljak akkor?

üdv
Önts bele hideg-zsíroldót, (a konyhait) és mosasd ki.