Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Tasi!

El hiszem hogy jó vagy benne, ezen nem is fogunk összeveszni. Egyetlen állításod a jelen korra sem tudom cáfolni, mi szerint mostani korszerűbb anyagokkal miket lehet elérni. Én az egyetemi évek alatt műveltem ezt, akkor ez volt a helyzet. Söt láttam az a fordulatot, mikor még a csepeli börzéken mindenki ismert mindenkit, és portéka még használható volt, érdemes volt kijárni, imádtam hajnal 6-7 kor túrni a tonnányi "vacak" között, de aztán felülkerekedett a kapzsiság az egészen. A kirakott dolgok azok voltak, amiket már nem tudtak használni, mert lógtak, kopottak, vetemedettek voltak. Szóval a börzék átváltoztak balekfogó zsibvásárokká...

A veteránozás hajtóereje, hogy olyanod lehet ami másnak nem! Itt nem csak a tárgyra gondolok, hanem annak tárgynak a megszerzéséhez tartó rögös útra is, amin sok jó emberi tulajdonságot is fel lehet halmozni, és sok kellemes kapcsolatot lehet szőni. Azt viszont tudjuk, hogy csak azok értik ezt akik egyszer is végig csinálták.
(azéééé nem fair olyan példát hozni, hogy egy lemezvillást állítasz párhuzamba egy bontószökevény danuviával! )
Mennyire őszinte és realista írás. Ilyet csak az tud aki már csinálta és "osztályunkról gyógyultan távozott" :)
Így gondolom én is.
Pisti !

ez a veterán dolog nagyon összetett nem gizdából nagyon otthon vagyok benne .......... lehet egy 54 csepel fulra csili villi és nem ér töbet 180-200 nál ugyanakor lehet ,, kicsit szakatabb , már matult és kis rozsda foltos és 600 kiloért megy el ..............

tipustisztaság , eredetiség és persze az állapot Danuviába is nagy a szorás 30 - 350 ig ,,,tavaszal viték el 60 000 papir minden nélkül

https://www.facebook.com/photo...


ez meg 180 ba ment el

https://www.facebook.com/photo...

t/ 5 h meg nem kell senkinek 250 -ér sem

https://www.facebook.com/photo...

ez van amugy okfelytésedhezz ,, csak annyit ,,,, imádom a Pancsit , a csepit , bervát a tündét és danuviát ...

a maguk idejében is egy elavult motorok voltak ,, de istenitsük öket mert legolább voltak és kis odafigyelésel még mentek is ,., persze a Yamaha , dkv , nsu kopintások : kisporolt magyar anyagból , sok ujonan szar volt , hiányos , selejt ... de akkor annak örültek az emberek .... mer volt ..

a mai anyagokal fel ujitva " Japán " nagyon jó kis veteránokat lehet belölük alkotni persze nem china i felni meg 3200 ft dugóval

tasi
És melyiket hogy testejem le? Mert 3 vezeték jön ki belőle (fekete fehér csíkkal, kék, rózsaszín) melyiket testeljem le és hogy?
http://www.bsselektronika.hu/i...

Én ezt próbáltam, de bekapcsoláskor azonnal fél fénnyel világít, majd ~fél másodperc múlva már rendesen villogtat. Nem tökéletes.
Hella!

A kis lanckereknel van az uresjarat kapcsolo. Ha ezt letestelve az uresjarat visszajelzo felvillan akkor a kapcsolo rosz. Ha nem akkor vagy a vezetekben van a hiba vagy a visszajelzo nem jo. Ugyanezt a vezeteket testeld le a muszerfalnal is rogton. Ha felvillan akkor ertelemszeruen a vezetekben van a hiba ( ha a kapcsolonal nem mukodott). A K1-es meg izzos ha jol emlekszem szoval az egy hibalehetoseg.
Na megnéztem mim van itthon, a lényeg a lényeg a korábbi link-ben lévő kapcsolás normál izzóval valóban hozta mind a két hiba jelenséget( lassú-halvány) azonban izzó csere 21w nak megfelelő ledesre már sokkal jobb a helyzet, megfelelő fényerő és kb 05, mp es villogási sebesség.
Ezen lehet még finomítani(gyorsítani) de nincs itthon kisebb kondenzátorom. Felhasznált izzó: http://www.fulltuning.hu/index...
Ha konzerválod, a keveréket ne hagyd benne, mert fél év múlva már nem fogod tudni elindítani. A 2T-ek mindig így vágják haza. Belerohad a tankba karbiba az üzemanyag...
Igaziból nem tudok jó példát felhozni rá, hogy miért nincs értéke ezeknek, föleg talán mert rohadt sok volt belöle. Nekem is van még egy motorra való cucc a padláson, de majd talán ha pár 10 év múlva nyugdíjba megyek... , akkor leadom "vasba"! :DDD
Ezeknél a cuccoknál mindig az eladó jár jobban! :DDD
Szia!

Köszi a kimerítő választ,vásároltam egy ilyet pici pénzért,tegnap megnéztem,raktam bele keveréket 20 év állás után,meg egy gyújtás tekercset és pöcc-röff
Amúgy egy nagy szar szerintem,mentem vele 20 métert és elég is volt,mondjuk én így vagyok az összes ilyen 50-es,60-as évekbeli motorral:eljárt felettük az idő...
Igazából gyorsan akartam pénzt keresni vele,de ha csak egy 100-asért lehet eladni,akkor bevágom a sufniba,aztán megnézzük 10 év múlva hogyan értékeli a piac
A felsorolt elönyök ellenére sem raknék bele egy 100-asnál többet. Amiket én összegyüjtögettem, nem nagyon fogtak meg. Az öregek szerint felpolirozva felömlöket, megtuningolva 120-at is mentek, de szerintem erötlen gyenge kostrukciós felépitmény az egész a mai szemmel nézve. A kuplungja hányadék, a váltó olyan mintaha vödörbe randomra beledobáltál volna pár talált alkatrészt, az aluöntvényt kiverik a csapágyak, a fötengelyt megeszik a csapágyak...a legtöbb már mind átesett a körbedornizáson.
A lemezalaktrészek élesek, rohadnak, és repednek. Szerintem restaurálni nem sokkal kevesebb mint egy Pancsit, igaz annak gyártási" minöségétöl" is meg lehet szédülni...Egyikkel sem nagyon érdemes hosszú turákat tervezni. Túl sok tapasztalatom nincs 15 évvel ezelött restauráltam egy 250-es Csepelt, egy 125 Cseplet (ebböl lett a Danuvia) egy Danuviát, meg egy T5-ös Pancsit (mást is, de most ezek vágnak ide). 5-6 évig hobby szinten élvezettel csináltam. Az tette be a kaput, hogy még te beleraktad szíved lelked, a sok kisiparos (fényezö, kromozó, forgácsolós) jól lehútak. Kialakult egy réteg a börzéken akik gyártják a kisipari alkatrészeket amik szerintem lehet hogy szépek, de még a gyárinál is szarabbak. Igy gázbovden már próbakör alatt elszakad, a fötengely tügörgöi a kipufogón távoznak, a fényezés a rossz aládolgozás miatt felhólyagosodik, a krómozást lehámozod, mint az alma héját...pedig oda hordtunk mindent ahova nagyobb restaurátorok. Jó móka volt. Volt mire elbaszni a pénzt.
Meg annyival lettem gazdagabb hogy kézbevéve az összes alkatrészt, abszolute megértem, hogy miért zárták be a gyárat, és azt mondom hogy azt nagyon nem kéne feltámasztani újra.
Hali
Oké
Azt elfelejtettem:Gyors villogás kellene
Ok, délután megnézem hogy mükszik sima izzóval, mert tartok tőle hogy mivel a sima izzó lassabban alszik ki mint a led előfordúlhat hogy egy pulzáló fényt ad csak.
Délután írom mi az eredmény
Hali
yamaha FZR 600.
vizvédett hely van,
2db 21w izzó/külön szálon fut
Csak fékezéskor
Hy Van egy pár kérdés
Milyen motorba kéne?Ledes e a lámpa? Víz védet helyre ellehet e rejteni az egységet?
és hogy melyik üzemmódban használnád? bármikor - fék közbe villog.
ha kiegészíti egy nagyobb áramú meghajtótranzisztorral mert így halovány lesz mint a gyertyaláng
Hy ha minden igaz akkor a küllő anya a felnin belül is hornyolt azaz gumi le , felni be- le fog, egy kis fék tisztító utána kis lánc spray ha szükséges öngyújtóval egy kis melegítés (lánc spay elterüljön menetben), alulról kombi fogó (köllő húzó) belülről csavar nyúzó.
Nincs az a küllő amit ne szedsz ki így.
Hali
Látom ügyi vagy .
Ha eltudod késziteni,megvenném.
Egy olyan egységre lenne szükségem, ami a sima féklámpámat villogtatja/21w/ csak bekeljen a rendszerbe kötni.
Hello
Persze megoldható, de el kell dönteni milyen üzemmódban akarod:
1.: bármikor villoghasson (fék esetén világít folyamatosan)
2.: fékezéskor villoghasson
Megoldás lehet egy egyszerű astabil v. bistabil multivibrátor, bolti beszerzési költség max 1e huf. Itt egy Pl.: http://www.bsselektronika.hu/i...

Ha 1.: csak az egyik ledet D1-et kötöd a féklámpára másik egy rejtett letakart helyen marad,akkor R2-R3 helyére megadott 10k-33k ig potit teszel be akkor mártudod is szabályozni a , hogy meddig világítson ill. ne világítson
2.: ha osztott a féklámpa akár mindkét led kimenet felhasználható
Sziasztok!

tud nekem valaki segíteni mennyit érhet reálisan egy 1962-es,gyári fényű,egy gazdás,szürke forgalmis Danuvia?Csak a hátsó lámpa nem eredeti,utoljára 1990-ben műszakiztatott,működőképes,a váz és a motorszám egyezik...
indexrelével nem de egy sima villogó kapcsolással igen pár alkatrész (az elektronikus indexrelében legújabban egy beöntött csip csip van ) ha potméterezni akarsz abba kicsit több bigyó kell de az se nagy nudli
Csáó
Segítségeteket szeretném kérni 750 K1-es Gixeremen nem világit a műszerfalon az üres lámpa pedig a motor üresben van, mi okozhatja ezt a problémát, mit kell kicseréljek átnézek?
az elektronikus index "relével" elméletileg megoldható a gyorsabb villogás csak az egyik ellenállás értékén kell változtatni
de kocogj el szépen a hobbielektronika.hu -ra aztán ott megmondják a tuti tippet
Olyan ember véleményét kérném, aki keze alatt sok Gilera Runner ( 50-125-150-180-200) motor ment át szervizelés téren. Zsíros első futóműnél a villaszárak gyárilag lötyögnek 1-2 mm-t vagy az már a kopás jele? Mert vettem egy elvileg hibátlan futóművet aminek lötyögnek a villái, és az előző is mozgott és rázta a kormányt menet közben.
Helló !

Egy elektromos szakira lenne szükségem.
F1 look féklámpát szeretnék készíteni, de nem akaródzik 10.000ért villogtatót venni. Kivitelezhető hogy egy indexrelével megoldható a dolog ? Az sem lenne egy utolsó szempont, hogy egy potméterrel beállítható legyen a villogás frekvenciája.
Ilyenre gondoltam kb.

http://www.youtube.com/watch?v...

Megoldható ?
Szelephezagolo korongot keresek 29 mm átmérővel (Yamaha )
2,50;
2,68;
2,70;
2,85
vastagságban.
1-1 darabot mindegyikből