Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Nem bontottad ki az igazság minden részletét.
Mérj egyet, mint ahogyan én mértem már sokszor, aztán visszatérünk a témára.
Mos maradjunk annyiban, hogy még sok tanulnivalód van.
Gondolkodtam, ezért kikerestem:

Tűrési átfedések következtében fellépő csapágyhézagcsökkenés:
A belső és a külső gyűrűk, melyek a tengelyre, illetve a házba szoros illesztéssel kerülnek beszerelésre, a tengelyen tágulnak, míg a házban összeszűkülnek. Ezáltal a csapágyhézag csökken. A tágulás, illetve az összeszűkülés mértéke csapágyfajtától, a tengely és a ház kialakításától, valamint anyagától függ. Ez a változás a tűrési átfedés mértékének 70-90 %-át teszi ki.

A csapágyhézag csökkenése üzemi körülmények között a belső és külső gyűrűkön mérve a hőmérséklet hatására az alábbiak szerint alakul: üzemelés során a gördülőtestek és a külső gyűrű hőmérséklete normál esetben 5-10 °C fokkal emelkedik meg. Ha a leadott hő kedvező elvezetési feltételekkel találkozik a ház esetében, mialatt a tengely hőforrásokkal áll összeköttetésben, pl. forró közegek, üreges tengelyek vannak jelen, akkor a külső és a belső gyűrűk közötti hőmérsékletkülönbség akár még magasabb is lehet. Az ilyen alapokon jelentkező különböző hőtágulások a csapágy-hézagot az üzemelés során tovább csökkentik.

Tanár úr kérem.
Ok.
Gondolkodj kicsit...
Nem látok "hümmögést" a hozzászólásomban és az előzmény gombot sem használtam!
Egy linket küldtem az érdeklődőknek a heves viták megelőzéseként. Akit érdekel olvasgathat.
Azért szorul meg melegítésnél, mikor a főtengelyt rakod bele...
Melegen nagyobb a hézag egy főtengelycsapágynál.
Tessék megmérni, oszt lehet hümmögni.
Tömítettség:
Z egy oldalon fém porvédő
ZZ vagy 2Z két oldalon fém porvédő
RS egy oldalon gumi, vagy műanyag porvédő
RSR vagy 2RS két oldalon gumi, vagy műanyag porvédő
A két tömítés között az a különbség, hogy a gumi porvédő súrlódó tömítés, gyakorlatilag egy szimmering szerepét tölti be, míg a fém tömítésnél minimális rés marad ahol a szennyeződés bejuthat a csapágyba. Ezért a nagyobb szennyeződésnek kitett helyeken a 2RS változat ajánlot
Akiket esetleg komolyabban érdekel.
Lehet olvasgatni!
Nem hülyeségeket beszélni.
http://www.confidenza.hu/ntn.h...
Ha már csapágyakról van szó, kérdeznék.
Kerékcsapágyat szeretnék cserélni, gyárilag sima mélyhornyú golyóscsapággyal van szerelve. Szimering felel a porvédésért.
Lehet gond belőle ha az új csapágy "2z" jelölésű acél porvédős?
Vagy maradjak a sima "nyitott" csapágynál?
Természetesen a szimeringeket is cserélem.
volt egy üzbég találmány ahol rávertek még a csapágyra egy nagy T betűt és egy számsort az volt a tágulási szám első 2 jegye az átmérő tágulást a a második két számjegy a vastagsági tágulást a harmadik kettős pedig a random tágulást jelentette hogy a ripátyásodás hol fordulhat elő de nem vezették be végül mert senki se tudta értelmezni alex alexejevics koszmotyenkó pedig kimutatta hogy egy motorban a blokk anyaga a melegebb és attól veszi el a hőt a forgó , surlódó és a kenőanyag (viccnek szántam ::)
Kb. 30 éve egy üzemben volt egy gép, amiben kb.100 mm-es átmérőjű tengely forgott két helyen csapágyazva, csak a gyártáskor elqrták a bakcsapágy egytengelyűségét. Ebből adódott az , hogy normál csapággyal összerakva kb negyed óra alatt megfőtt a hátsó csapágy.
Viszont C3-as-al simán működött . pl.
Ha már el jutotunk ide !

Az nem lehet ,hogy a csapágy hő tágulása az anyag minőségével , szén tartalmával esetleg más anyagok hozzá adásával vanádium , titán ,stb .... tehát a csapágy hő tágulása is meg változik ..

Én csak kérdezem ! Nem lehet ,hogy az egyik csapágy így tágul a másik meg úgy ?
A csapágy fészek meg hűti a csapágyat persze
tehát nem az kenőanyag veszi fel és viszi el a hőt ... Most már ezt is tudom .. Köszönöm

Jó töletek tanulni
erre a hézag nő témára nem tudok mondani semmit .... a hőtöl tágul a fém ha az illesztési hézag nőne minek kellene nagyobb hézagú csapágy ? tágul a belső gyűrű a golyók és a külső gyűrű is viszont azt fogja a csapágyház és az hűti is ez egy elég komplex dolog de ezt nálunk okosabb bácsik már kimérték és azért kell a c3 és c4 -es csapágy
akkor most okulok

c4 csapágy nagy hézaggal 2/ t -be ..14 000 fordulathoz

üzem közben .. a hézag nő ?........ lecso mondta ?!

csak az a baj ,hogy nem a hézag nő hanem az anyag szerkezete tágul .
Nem ? A c2 vagy c3 anyag minőséget ,szén tartalmat ,futó felület cementálást ....nem is takar ... igaz ?

Nyomjátok gyerekek én megyek motort javitani

Vissza- vissza járok tanulni
Ahha
le volt ejtve, vagy kínában gyártották
Ja, és kifelejtettem a gyertya típusát: CHAMPION RN9YC
Sziasztok!
A mai nap motorozás közben elég szép hang jött elő hengerből, leállt a motor, a dugó meg se moccant. Először azt hittem, hogy szimplán megszorult. Mikor kivettem a gyertyát láttam, hogy hiányzik a kerámiából(?!) egy szép nagy darab. Ez mire utalhat?
(Aprilia RX 125, ROTAX 123-as blokkal.)
Üdv: Martin!
Tele van a topik mindeféle ótó és motor reszelőkkel , mégis mindeféle érdekes dolgok látnak napvilágot csapágy ügyben.
(is:)
Pedig ez azért eléggé alap (lenne)
Ráadásul a csapágykatlógusok eléggé hosszasan értekeznek hőterhelhetőségről, határfordulatról,, illesztésről és a felhazsnálás módjáról, csak el kellene olvasni.
Most már ..........akkor ezt is tudom
Tehát anyag minőséget és hő tágulást nem jelez
tessék utána olvasni ! c2 szoros illesztés szorosabb mint a gyári (szerszámgépek) c nélküli normál illesztés c3 lazább nagy fordulatra c4 még lazább 2t főtengely c3 versenyhasználatra pedig a c4
keréktengelyre normál csapágy kell mert nincs nagy fordulat ha pl a gsxreddel nyomod 200 km/h val a kerék fordulata 1850 fordulat/perc ezt korántsem nevezhetjük nagy fordulatnak tehát szükségtelen a nagy fordulatot tűrő csapágy
Próbáltam keresgélni én is azt írják lehetetlenség találni a 400-ashoz, de a 600-hoz van és hasonló is kivéve a karbikat és hengerfejet, hengereket.
Ha gondolod itt megtalálod: Kawasaki szervízkönyvek
Nem tudtok egy jó linket, ahonnan részletes szerelésit le lehetne tölteni Kawa 400-as ZZr '94-eshez?
Köszi a választ. Ahogy szétszedtem nem láttam hogy bármi nyoma lenne valami lyuknak az úszón, de megnézem, köszi. Egyéb ötlet tapasztalat?