Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Hali! Hát az a helyzet, hogy ezt a részt kilehet zárni, mert nemrég vettem rá egy új karburátort, mert az előző már nagyon, nagyon ki volt kopva, be sem lehetett normálisan állítani.Ezért vettem újjat, ezt már belehet állítani, de az a probléma ami most van, az nem változott a cserével, tehát biztos nem a karbi aljában van a baj, amúgy meg ha a szívatót ráhúzom járó motornál akkor lefullad, ez nem olyan hogy ha ráhúzom növeli a fordulatszámot, mint a mai csodáknál, hanem nagyon bedúsítja a keveréket és leáll, tehát mondom megint, az a bajom hogy meleg motornál nem durrog vissza , csak hörög le. 2 mellék levegő csavarral kicsavarva (gyárilag megadott érték) hidegen fasza, van alapjárat minden, jó de melegen csapni való.A melléklevegő csavaron meg már addig csavartam amig már a tömítése nem engedte tovább, de nem oldódott meg a probléma, akkor sokkal több levegő volt, DE akkor sem pöfögött vissza kellő mennyiséggel, néha néha van egy, de üresben pl, már akkor nagyon a fordulatszám sem akar leesni, tehát az úgy nem jó, meg magasabb alapjárat kellett úgy neki, tehát valami tönkrement aminek nincs köze a karbihoz, a levegőszűrő nincs 1 éves, az is kivan zárva, valami a gyújtás környékén van, szerintem de nem tuti, ezért kérem a segítségeteket, de köszi a választ, HitMan legalább már volt egy normális válasz, Na Csövi ! - Amúgy róla van szó!
szia én azt ajánlom szerelővel nézesd meg .. nekem is szarakszik a váltóm a motoromon de szerencsére épül a másik blokk bele amint belekerül az uj ezt szétszedem és megnézem miért van az hogy néha kidobálja sebességből meg nem veszi be a sebességet ... szerintem nézesd meg valószínűleg csak szétesett valami belül üdv.
Köszi!
ha megtöltöd fullra az olajtartályt akkor fordíthatod bármerre
csak ne maradjon benne egyetlen buborék sem
Sziasztok!
Érdeklődnék valaki járatos-e a témában! Daelim Roadwin 125 váltója behalt, csak 2-ik és 5-ik van. Megéri ezt javítani, illetve lehet egyáltalán alkatrészt kapni ezekhez? (Nincs nálam a motor) Köszi!
szeva

Nézd át a karbit első körben. Hidegen, mikor rajta van a szívató is nagyjából 3000-4000 körül kéne forognia (emlékszik a halál mennyit pontosan:) ) , és ha itt gázt húzol, akkor kéne kicsit lassabban ejtenie a fordulatot.

Én arra tippelnék, hogy amíg hideg és szívatóval mész addig kap rendesen üzemanyagot, amint visszaveszed és elzárod a szívatót az eltömődött alapjárati rendszer miatt nem kap anyagot és lefullad. Tehát a tanácsom a köv.: Karbi szét , atomjaira, minden járatot- fúvókát , csavart! takaríts el , pucolj el. Ellenőrizz egy úszószintet mivel az ETZ még réz úszóval volt szerelve, elég könnyen el lehet állítani akár egy vétlen mozdulattal is. Ha összeraktad, súbertű közép állásba, alapjárati keverékszabályzó csavar 2-re kitekered és beindítod. Megvárod míg felmelegszik üzemi hőmérsékletre, majd a levegő csavart fél fordulatonként ( minden fordulat közt várva 20-30 másodpercet) be tekered addig amíg a motor épp csak jár. Onnan ugyanígy fél fordulatonként elindulsz kifelé, minden fordulat után vársz kicsit. Addig tekered kifelé a csavart fél fordulatonként, amíg hallod, hogy emelkedik az alapjárat. A célod, a legmagasabb alapjáratot megtalálni a keverékszabályzó csavar segítségével. Ha megvan az a pont, ahol a legmagasabb, ott lesz jó az alapjárati keveréked. Ha az az alapjárat neked megfelel, akkor készen vagy, ha nem felel meg akkor a súbert lentebb engeded addig amíg megfelelő nem lesz az alapjáratod, és újra beállítod a keverék csavart. Remélem segítettem.
Sziasztok az lenne a problémám hogy a motor hidegen jó, ha elindulok és elveszem a gázt szépen vissza pöfög, tehát jó, de melegen semmit nem csinál csak hörög le szépen lassan nem pöfög, ha behúzom a kuplungot akkor az óra mutató zuhan le, mintha fulladna és néha egy kicsit az alapjárati érték alá esik, néha meg leáll, tehát kettőt nembirok visszaváltani kereszteződés előtt, már addig leáll, én ha elveszem a gázt egyszerűen nincs kenés, ami nem jó, mi lehet a probléma? van itthon egy másik jól működő etz tehát kibirok cserélni alkatrészeket, próbának,ja és egy ETZ 125/150 essel van a probléma, a pótalkatrész meg egy 250/300 asról lenne, Köszi, légyszi segítsetek.
Annál azért több... mert teljesítmény-alapú.
Köszi!
Mert ha az kifúj, az adhat olyan hangot.
Motoron tudtommal ilyen nincs.
Üdv!
Lenne egy tiszteletteljes kérdésem az Urakhoz! Az pedig az lenne, hogy létezik-e olyan féktartály nekem, amit bárhogyan forgatok nem folyik ki belőle a folyadék, és nem megy el a fékhatás sem? (Nem motorra lesz felrakva!) Van ötlete valakinek?
Bárki előtt....
Bárkivel előtt megvédem az igazam, csak a fateroddal már nem szakmai vita volt. Most is azt állítom, hogy van amikor jobb (attól is függ, mit akarunk) a motor elrakott vezérléssel.
Nem is kell bántani , a környék legjobb szerelője és nem azért mondom mert az apám !

Nem jó a modora az biztos de a te tanulóid is el vetették ,rendesen .
A vezérlés : ide-rakom meg oda rakom és még jó is ,pont egy motorszerelő tanár szájából !, ? elég furcsa ! de legyen béke!

Minden csoda két napig tart , a fater most 1924 zündapp tankot alkot ,végre kapott sablont , ki se lehet zavarni a műhelyből .

a legjobbakat
én trabantot szoktam rászerelni az a leg olcsóbb d+ d- df b+
61 töltés jelző
d+ gen pozitiv
d- test
df gerjesztés
b+ aksi pozitiv
Esküszöm, hogy csak az érdekel, melyikünknek lett igaza. Nem akarom bántani.
gumipók a véndiófa utcában, keresda számát a "debrecen és környéki motorosok" topivban.
Ne bantsd mar taschit, volt egy jo hozzaszolasa kupplung kinyomo ugyben. Szal adj neki kreditet.
Most egy remus sportkipufogó van rajt én már ezzel vettem.
helo
etz-be kellene feszültségszabályozó,valaki nem tudja melyik betű mit jelent rajta esetleg: D- DF stb 5 jel van rajt azt hiszem.mert találtam egy 12v os csehszlovákot de azon van: M S B T ,ha valaki tudná melyik melyik akkor rátenném ezt,bár eggyszerübb lenne ha vennék egy gyárit,csak hát hátha meglehet kerülni a dolgot.de ha nem az sem baj...köszi
headhunter512 ki lett már cserélve a pufer?
Kipu volt leszerelve?
"A fentiektől szerényebb de nem sértő, teljesítmény-alapú bérezés" Minimálbér....