Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A csapágy volt a frigóban, de a vázat nem melegítettem mert úgy gondoltam, hogy elvezeti a hőt az ekkora fém.

Az alsó kifli szintén volt a frigóban a csapágy belső csészéje pedig, meg lett melegítve az szó szerint ráesett!

Kocogtattam már rajta de nem mozdult semmit, még megpróbálok egyszer húzatni rajta(a szervízkönyv is azt írja) ha nem sikerül akkor marad így.

Köszi a helpet!
Erre gondoltam én is, csak akkor ugye a régi csésze beszorul a nyakba és azt újra kibányászni...

Arra gondoltam, hogy veszek még vagy 4 alátétet és akkor oldalanként 3-3 már csak nem hajlik meg, és esztergálnom sem kell.

Köszi a tanácsot!
be kellett volna tenni a csészét a mélyhűtőbe a nyakat meg megmelegíteni(akár hajszárítóval is) aztán mindenféle zsírozás nélkül belepottyan a helyére

én megkocogtatnám valami krovafejjel óvatosba, de ha nem megy jobban akkor leszarnám, majd a kátyúk helyreteszik...... vagy nem.......
de ez nem tanács
általában teljesen belehet nyomni őket. az első lehetőség esztergáltatsz két darab vastagabb alátétet megfelelő átmérővel és azzal összehuzatod a másik biztos megszolnak érte de működik a régi csészével beütöd az újjat mert akkor hallik a hangján mikor bement a teljesen
Végre van egy kis időm így nekiálltam berakni az új kormánycsapágyakat.

Viszont egy kis problémába ütköztem....

Az alsó és a felső csapágy sem fekszik fel teljesen a nyakban.
Mindkettőnél van kb:0.3mm hézag.

Kép1

Kép2

Egy 12-es menetesszárral és két nagy alátéttel húzattam őket bele a vázba.
Először a felsőt majd az alsót. Természetesen előtte megkentem a felületeket, hogy könnyebben csússzon.
A végén már kb:150-200n-al megtéptem (a 4mm vastag alátét már elkúposodott) de akkor sem feküdt fel teljesen.

Jó ez így szerintetek? Ha nem mivel/hogyan lehetne beljebb nyomni?
Arra, gondoltam lehet a csapágy más kialakítású és ezért nem fekszik fel?!
Megoldható, kell hozzá egy gyújtásvezérlő és egy 'kis' kábelezés. Meg persze egy olyan ember, aki tudja mit csinál(!). Régebben építettem sok ilyet, a vezérlőt is saját terv alapján magam gyártottam. Mostanában nem foglalkozok ezzel, mert találtam jövedelmezőbb állást. De ha rám hallgatsz, inkább keress egy olyan szerelőt, aki az injektoros részét rendberakja Neked.
Ha van az adott típusból karburátoros, akkor relatíve egyszerű a képlet.

De hidd el, jobban jársz ha az injektoros változatot rakod rendbe, deríted ki a buktatóit mint, hogy karbissá alakítsd.
Az lesz,remélem megtudják csinálni mint az üveg burákat.
Látogass olyan helyre , ahol autó szélvédő-csere- javítással foglalkoznak.
Kidobálja az, csak még visszaugrik. Minél előbb meg kell csinálni, mert kinyírja a léptető villát, vagy a tengely kilöki a csapágyat a helyéről és nagyobb galibát csinál.
Helló!
A lényeg annyi lenne h van egy 2000-es 250-es yz-m!5-ik sebességbe fél gáz után neki áll rángatni a váltó de sebbességből nem dobja ki!És CSAK 5-ik sebességeb produkálja ezt!Vki találkozott ill hallot e probléma eredetéről?Ha vki igen ossza meg velem mi lehet ez....
Üdv.
Lehet javítani a repedést a műanyag lámpaburán?
Kaptam egy szép nagy kavicsot pont a lámpába.
Előre is köszönöm.
Sziasztok! Tud valaki abban segíteni, hogy injektoros motorból hogyan lehet karbist csinálni? Mert valami mindig szar, és egyszerűbbnek gondolom a karburátoros megoldást. A motor egy gas gas fse 450 2002évj.Előre is kösz!
Sziasztok motorosok.
A segitségre visszatérve vannak itt jó arcok akik tényleg segitenek.
Nekem is segitettek (RC51,ini stb)és nem mondtak butákat azóta jó a mocim.Amit irtak hogy hol a power szelep az csak poén volt véleményem szerint a másik hogy kérdezni szerintem nem szégyen.Senki nem az anyukája hasában tanulta meg a motorszerelést.Én is kérdeztem és segitettek úgyhogy a java része itt a fórumon segitőkész.Vannak buta kérdések biztos nekem is lesz majd ilyen ha hozzátok fordulok de nem szégyellek hozzátok fordulni inkább minthogy barmoljak.
Köszönöm mindenkinek!
Széles utat!
Üdv.
Ja én is inkább a gyárihoz ragaszkodok. Köszönöm szépen a válaszokat!
Ja az igaz. Szemelyes tapasztalat hogy a motor zajosabb a surubb olajjal. Kawasaki lazabban van illesztve de a Honda hires a pontosabb feszesebb illeszteseirol. Szal en maradnek a gyari eloirasnal.
Elbírja azt nálunk is...


viszkozitás vs külső hőmérséklet
Maradj a 10W-40-esnel. Arra van tervezve a motor. Talan az egyenlito kornyeken meg mehetne.
akkor küldjed vazzeg, de inkább 150et az simán kifutja egy gagyi 3 centes piát
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, hogy van egy 04'-es CBR 600 RR-em. Olajat akarok benne cserélni, de nem tudom milyen viszkozitásút vegyek bele, a könyve szerinte 10W-40 kell bele, de sokan azt mondják hogy rakjak bele 15W-50.Ha valaki tudna ebben a kérdésben segíteni és megindokolná miért olyat rakjak bele azt megköszönném.
Nem tákolni akarok! Ez csak egy kérdés volt :)
A válaszod helyes, így nyertél 100Ft ot...
Ez is igaz...És valóban vannak nagyon buta kérdések,csak azt nem tudom ha valaki annyira "zokni"a technikához,akkor miért akarja összebarmolni?Volt egy ismerősöm,(saját szememmel láttam)aki kalapács helyett szekercét használt,és bukósisakban cserélt dugattyúcsapszeget....na azt is nehéz volt röhögés nélkül megállni.
De legalább tudta hol a dugattyúcsapszeg...
Jó-jó, de a kérdés is meleg volt. Hol lehet a power szelep, ha nem a kipufogó csatornában. Ez a 2T motornál általában a hengerben van, a 4T motornál lehet a kipufogó csőben is (Exup). Néha olyan buta kérdések vannak, tisztelet a kivételnek, hogy fáj elolvasni is, nem hogy válaszolni rá...
Hát ez tényleg az volt!
Pedig ezt az oldalt a segítőszándék jellemzi alapvetően.Úgy látszik a kivétel erősíti a szabályt,csak a kivételek "arctalanok".Ugy értem nem merik felvállalni kilétüket...Bár nem is fontos...