Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Helló!
Sikerült megjavítani a váltó hibát? Mi volt végül a gond és mennyiből jött ki? köszi. üdv.
Csak próbálok rájönni a kérdés nyitjára, de szerintem ez a különbség a motorgumi sajátos ívéből és keskenységéből adódik (első kerék esetén), mivel a minta széle csak akkor éri az aszfaltot ha már erősen le van döntve a motor, hátsó gumi esetén pedig már van annyi hely, a szélessége okán, meg azért is mert kevésbé szoktak hegyesek lenni mint egy első gumi, hogy a mintázat V alak ide vagy oda szélre tudja vezetni a vizet, ne a menetirány szerint előre felé. Autóguminál meg teljesen egyértelmű, hiszen annak gyakorlatilag semmilyen íve sincs, így a V mindig a szélre viszi a vizet, ahol általában meg is van törve a szára, hogy a menetirányra merőleges közeli legyen.

Magyarán az első guminál a V alak hiába van ott a teljes futófelületen, egyenes vonalú haladás esetén csak töredék felületen érintkezik az aszfalttal, így a gumi szélén lévő mintával bármit lehetne csinálni, nem lehetne munkára fogni.. ezért a fordított iránya a V-knek. Szerintem..
Van rajta forgasirany nyilacska oszt annyi.
Felrakod.
A tervezok okosabbak.
Jobb, mint államvizsgára tanulni...
De sokat filoztok feleslegesen.
Tény, hogy nem ugyanaz, de ezek szerint autóknál a lentebb kifejtett magyarázatod nem érvényes? Miért ne lenne?
Motor meg autógumi az nem ugyan az (szvsz).

Egyébként a PR2 mintája is úgy néz ki hogy a V orientáltsága nem egyezik meg elöl hátul. Hátul úgy van ahogy ezeken a képeken, elöl meg ahogy látod, ehhez képest fordítva.
Az egyszeri "gumiszakértő", mint én is, első ránézésre azt hiszi, hogy pont fordítva kellene lennie. A magyarázatod érthető, bár én eddig csak olyan mintájú esőgumit láttam, aminél a V előre néz.
Komolyan mondom nem értelek.

Ez egy forgásirányos minta, és belülről kifelé vezeti el a vizet. A "V" szárai a menetirány szerint hátrafelé néznek, így képes elvezetni a vizet maga alól. Ha fordítva lenne, akkor ugyan a "V" csúcsa érné el először az aszfaltot/vizet, viszont a víz kipréselése nem lenne hatékony mert ellene kéne dolgozni a menetiránynak, így csak annyit érhetne el, hogy még fel is torlasztaná maga előtt a vizet, és hamarabb felúszna a vízre a gumi..
Az ároknak először a széle ér bele a vízbe, majd vezeti befelé. Alapvetően fordítva képzelné el az ember a hatékony vízelvezetést, de ezek szerint nem ettől függ a dolog.
Tudom, de nem értem a kérdést.

Miért vezetné a kerék közepe felé a vizet..? Gondold egy kicsit végig, hogy is áll a cucc ha az aszfalt felől nézed?
Mindkettő ilyen.
Most 5 perc böngészéssel én azt találtam, hogy ugyan úgy kell a vízum, mert csak azok mentesülnek ez alól akik lengyelek, és a kalinyingrádi határtól nem laknak messzebb mint 50 kilométer (kishatár forgalom vízummentes), valamint azok akik menetrend szerinti kompjárattal, vagy szervezett hajóúttal érkeznek oda, ekkor 72 órát tartózkodhatnak ott, vízummentesen.

Egyébként mióta a teljes magyar jobboldal összeborult az oroszokkal, egyszerűbb lett megszerezni a vízumot, mert egyrészt letölthető a dokumentum a netről, másrészt Debrecenben és Budapesten is el lehet intézni.
Jól van az feltéve, de szerintem ez pr2 és nem 3.
Igen...olyan mintha forditva lenne felrakva a gumi elöször néztem is hogy miért rakják fel rossz irányba?
Most tűnt fel, hogy a front PR3 barázdái a kerék közepe felé vezetik a vizet.


Ott gondolom, nem volt 35 °C. Lengyelországon és/vagy Fehéroroszországon keresztül mentél? Vízum ugyanúgy kell, mint Oroszország "nagyobbik" feléhez?
Megjöttünk. :-)
nem, lehet hogy túl nagy nyomással jársz
én most néztem meg a Z6 ban 11 km van és hivatalosan már kuka
de nekem nem volt ezzel a gumival semmi bajom, nem csúszkál.
Csak kár hogy rossz a vezetési stílusom, mert baloldalt minta szinte nuku, középen meg jobboldalt még több milliméter van.
En nem tennem.......kurvajo a pr2.Z6 hoz kepest eg es fold.
Találtam láthatósági zöldet:)
köszi a hozzászólásokat, nem kamuzok sokat segített !
ebből adódóan ,mivel a használtan vásárolt jelenlegi michelin nagyon tetszett ezért nem is erőltettem a PR2 -őt ,hanem megrendeltem az egykomponensűt,igaz csak 2 ezer FT. a különbség,de ha ez bejött miért kockáztassak ,az én tudásomhoz és stílusomhoz elég,hátmég ha 14 ezret elmegy még boldog is leszek
A bitfejet javaslom, hogy egy kalapáccsal érzéssel üsd bele a csavarba, mielőtt ráteszed a crovát, nehogy szétcseszd a fejét.
Igen, ezt mondtam, hogy az nem bírja az efféle "kiképzést"...van amelyik el is törik. Ez már nem Simson, amit egy kalapáccsal és csavarhúzóval meg lehet szerelni. Rendes motorhoz rendes szerszám illik, nekem egy nem túl drága, de eddigi tapasztalataim alapján jónak mondható Cro-Va készletem van, 12-15 ezer körül van egy ilyen koffer. Minden szükséges, legtöbbször használatos rész benne van, hosszabítókkal együtt.
Ilyen:
http://www.diretto.hu/media/ca...