Igazából angoloknál jobbak a tapasztalataim.
Pénteken leütöm következő szerda-csütörtökön nálam a cucc.
Csak az ilyen cuccot úgy viszik el hogy pislogni sem tudok.
Életemben egyszer rendeltem ebay-en német eladótól, a hátsó kerék fölötti "tuning" sárvédőmet.
Az ígért 1 hét helyett a fizetés utáni 3. (!) napon reggel megjött a cucc, profin csomagolva, repülővel, a leírt állapotnak tökéletesen megfelelve. Igaz a szállítás 19 ojró volt. És ami a legfontosabb, hogy nem occó kínai cucc, hanem minőségi (bár használt) holmi.
Én nem tudom, melyik német e-bay-ről vásároltok, illetve melyikről próbáltok vásárolni, de én tele vagyok pozitív tapasztalattal. Közel száz adás-vételt bonyolítottam már le az e-bay-en, ennek több, mint a fele német eladótól való.
A terméklapon 90%-ban az van feltüntetve, hogy csak Németországba postázza, de ha illedelmesen rákérdezek, 10-ből 9-szer azt a választ kapom, hogy igen, szívesen küldi Magyarországra.
Az igaz, hogy a postaköltség nem kevés, általában 10-20 euró közötti. Persze, mérlegelni kell, hogy megéri-e a bulit.
Angliával van éppen ellentétes tapasztalatom, ők sokkal bizalmatlanabbak, és a postaköltség még a németnél is jóval magasabb.
Ha esetleg valakinek kell, szívesen segítek a rendelésben.
Eddig összvissz egyszer vásároltam ebayről (ismerősön keresztül) de az első kinézett terméket sikerült megvenni, Németországból (fele annyiba se volt mint az itthoni forgalmazónál lett volna). Nem gondoltam volna hogy ez ilyen macerás
Én rá szoktam kérdezni, néha angolul, mert az jobban megy. De sajnos 5/4-szer azt mondja, hogy sorry de nem. Az 5. meg olyan marha drágán küldi, hogy nem érdemes megrendelni. De előfordult már pozitív csalódás is.
Sehogy ! Sajnos nagyon rossz a hírünk. Legtöbbször ha rákérdezek, még csak válaszra sem méltatnak. Bár van ez így a vaterán is, pedig azt hinnénk, hogy hazai terep...
Sajnos sok minden elveszik a postán, k@va drága az utánvétel és a posta is ! A bizalom....felénk azzal nagy baj van...
Persze vannak kivételek. Volt, hogy leütöttem valamit, kértem nézzen olcsóbb posta után, erre odaadta a második legmagasabb ajánlatnak. Mert még aznap nem válaszoltam. Szal nem könnyű....gyakorlatilag esélytelen. De valszeg egyszerűen ezek nem tudják, hogy már nálunk is van áram...
Régebben mesélte egy ismerősöm (volt vagy 10 éve), hogy egy német ismerőse küld igazi fos, szakadt cuccokat neki, mert azt hiszi, hogy itthon nincs semmi, még áram meg tv se ! Szóval ezek a németek....nem túl bonyolult emberek ám !
Egész jó ár ! Bár a literes petróleumot nem tudja überelni
Igaz, azt meg nehéz felvinni célszerszám nélkül....
Én ezt használom és nagyon bevált ! Azért is megéri, mert vagy hárman használjuk. Petróleummal, kiválóan tisztíja a láncot, kívül-belül és egész tisztán meg lehet úszni... Persze nem annyira tisztán mint a filmen !
POnt a hétvégén tisztítottam az első lánckereket. Hát, oda még egy fog talán befér, de kettő, már biztosan nem. De sztem a plusz egy is nagyon szűk lesz...
Az fz6-nál sokkal több a hely !
Ha 48-as kereket teszel hátra, akkor:
- 118-as lánc esetén 8,5 mm-t kell előrébb tolni a kereket
- 120-as lánc esetén 7,5 mm-t kell hátrébb tolni a kereket
Azt kell megnézni, hogy a 8,5 mm-t tud-e előrefelé menni a tengely a gyári helyzethez képest. Ha igen, akkor maradj a 118 szemesnél, hiszen a nyúlás során a tengelyt úgyis hátrafelé fogod mozgatni. Ha nem, akkor a 120 szemesnél viszont 7,5 mm-t kell hátrafelé menned, ami a nyúlás során csak nőni fog, érdemes előre gondolkodni!
én már sok párost eljátszottam, ha pályázni akarsz vagy kerekezni akkor, -1 elől +2 vagy 4 hátul
ha inkább túrázol, de akarsz módosítani akkor hátra+2
nekem most ez van...
vagy inkább városi plusz kicsi túrák plusz keró akkor -1 elől
nah kíváncsiságból ráellenőriztem az én tengelyemre de lekattant a kulcs. el se tudom képzelni neked hogy lazult meg.. az egy önzárós anya...
nah viszont meglepődtem amikor az új gumijaimra néztem.
A srác akitől vettem Spanyolországból hozta MO.ra a pár metzeler gumit,
aminek az eleje Német gyártású a hátulja KÍNAÍÍÍÍÍÍÍÍ
BESZA BEHU
Pénteken leütöm következő szerda-csütörtökön nálam a cucc.
Csak az ilyen cuccot úgy viszik el hogy pislogni sem tudok.
Az ígért 1 hét helyett a fizetés utáni 3. (!) napon reggel megjött a cucc, profin csomagolva, repülővel, a leírt állapotnak tökéletesen megfelelve. Igaz a szállítás 19 ojró volt. És ami a legfontosabb, hogy nem occó kínai cucc, hanem minőségi (bár használt) holmi.
A terméklapon 90%-ban az van feltüntetve, hogy csak Németországba postázza, de ha illedelmesen rákérdezek, 10-ből 9-szer azt a választ kapom, hogy igen, szívesen küldi Magyarországra.
Az igaz, hogy a postaköltség nem kevés, általában 10-20 euró közötti. Persze, mérlegelni kell, hogy megéri-e a bulit.
Angliával van éppen ellentétes tapasztalatom, ők sokkal bizalmatlanabbak, és a postaköltség még a németnél is jóval magasabb.
Ha esetleg valakinek kell, szívesen segítek a rendelésben.
Sehogy ! Sajnos nagyon rossz a hírünk. Legtöbbször ha rákérdezek, még csak válaszra sem méltatnak. Bár van ez így a vaterán is, pedig azt hinnénk, hogy hazai terep...
Sajnos sok minden elveszik a postán, k@va drága az utánvétel és a posta is ! A bizalom....felénk azzal nagy baj van...
Persze vannak kivételek. Volt, hogy leütöttem valamit, kértem nézzen olcsóbb posta után, erre odaadta a második legmagasabb ajánlatnak. Mert még aznap nem válaszoltam. Szal nem könnyű....gyakorlatilag esélytelen. De valszeg egyszerűen ezek nem tudják, hogy már nálunk is van áram...
Régebben mesélte egy ismerősöm (volt vagy 10 éve), hogy egy német ismerőse küld igazi fos, szakadt cuccokat neki, mert azt hiszi, hogy itthon nincs semmi, még áram meg tv se ! Szóval ezek a németek....nem túl bonyolult emberek ám !
Szal ha nem postáz, esélytelen vagy !
ahogy láttam szoktál német ebay-es dolgokat szerezni.
Hogy oldod meg ha töketlen az eladó és nem postáz a mi kies hazánkba?
Igaz, azt meg nehéz felvinni célszerszám nélkül....
Én ezt használom és nagyon bevált ! Azért is megéri, mert vagy hárman használjuk. Petróleummal, kiválóan tisztíja a láncot, kívül-belül és egész tisztán meg lehet úszni... Persze nem annyira tisztán mint a filmen !
Az fz6-nál sokkal több a hely !
Abból úgy is lehet szebogatni... :D
De ha rövidet veszek akkor már b@szh@tom
ha jól emlékszem az fz6nál a gyári lánc mérettel pont nem fog beférni a +2.
szóval inkább nagyobbat vegyél
Ha 48-as kereket teszel hátra, akkor:
- 118-as lánc esetén 8,5 mm-t kell előrébb tolni a kereket
- 120-as lánc esetén 7,5 mm-t kell hátrébb tolni a kereket
Azt kell megnézni, hogy a 8,5 mm-t tud-e előrefelé menni a tengely a gyári helyzethez képest. Ha igen, akkor maradj a 118 szemesnél, hiszen a nyúlás során a tengelyt úgyis hátrafelé fogod mozgatni. Ha nem, akkor a 120 szemesnél viszont 7,5 mm-t kell hátrafelé menned, ami a nyúlás során csak nőni fog, érdemes előre gondolkodni!
(ide akartam)