Mi is voltunk...olyan fitten értünk a célba, hogy jót röhögtünk az asztallapra dőlve alvókon...sőt amikor a szalonból indult a verseny, a célban még a szalonban is alukáltak néhányan a bemutatóautókban
Röhögcséltünk...15 perc múlva mi is ott aludtunk valahol a tömegben
Később ezen is nagyon röhögtünk...nekem 970 km volt a max...utána nem tudtam ülni a seggemen egy fél napig, bejárattam a fazert...
Eszem ágában sincs 1500-öt lenyomni egy nap alatt kedvtelésből..de az 1000-1500 kilométeres túra nem "nagy" túra.. csak érzékeltetni szerettem volna hogy ebben a kontextusban maximum napi távnak lenne nagy.
valahol 900 körül van talán a napi rekordom... még a GS-sel tartom. Kocsival pedig... hajaj...Sarandából Szegedig este éjszaka majd délelőtt.. úgy hogy előtte napközben is császkáltunk erre-arra. Az valami 1300 km körül volt ha jól emlékszem. Nem szívesen ismételném meg, bár a görög hegyek rohadt jók voltak éjszaka a nulla forgalommal
Azt a napot megnézem, de nem is azt hanem a következőt amikor 1500-at nyomsz!
Vagy én vénülök, de a 850 pont elég volt.... az 1500 meg majdnem a duplája. Voltam 24 óráson. Hááááát 2 napig aludtam utána. Motorra egy hétig se tudtam nézni.
Googli a barátod: fzs 600 yamaha radiator cover
Ezt írd be és böngéssz szorgalmasan, mert látom nem kapsz választ...
Itt lehet senki nem csinált ilyet, de kihúzható centi is sokat segít. Azon kívül nem tudjuk pontosan mit is szeretnél, stb....
Egy kérés!
Van valakinek méretezett rajza hűtő takaró készítéséhez?
Ha van valakinek tehetne fel rajzot, és az elkészített takaróról képet.
Előre is köszi
36e Km-emalatt 3x kapott el eső és nagy túrán talán 2x.
Na akkor lelassítasz gyökkettőre kimész az eső alól és nuku gond.
Az elmebajosok akik 150-el akarnak térden menni túra közben tehénnek a seggük aklatt meg majd megvárnak a szakasz végén.
Esőben?
2010-ben,nyáron,szeszefz6 barátommal egy 30 km-s szakaszon szakadó esőben szinte feltartottak az autósok, folyamatosan előztük őket inkább a 140-hez közelebb mint a 100-hoz(hogy levigye a vizet a menetszél a plexiről! )
Ja hogy milyen gumi volt akkor a gépemen? Elől pirelli diablo supercorsa,hátul a conti raceattack,ez a két gumi nem arról híres hogy lökdösődnek a minták rajta a zsufoltság miatt!
Ja a slick. Ez egy 500km túra végén volt,egy másik cimbi cbr600f-jén vágott slick volt,középen éppen nagyon halványan látszott a minta induláskor. A végén kint volt 2-3cm szélességben a vászon.
Esőben mindegyik gumi csúszik. Ez ne legyen szempont! Ha elkap az eső az 1500 km-es túrádon, akkor lassabban mész...
"VADONATÚJ FEJLESZTÉSŰ GUMI"
Azért ne legyünk már eltévedve! 10-15 éves motorokról beszélünk. Mi változott azóta? A 10 éves fejlesztésű gumi már nem jó? Nem a gumin fog múlni, hogy 2 másodperccel hamarabb érünk-e le a kisboltig... Többnyire az se, hogy eltaknyolunk-e vagy sem... legalábbis a mi szintünkön, kapom mindjárt a profiktól.
2:46 után van az érdekes rész. De lehet nekik van esőgumijuk, mint az F1-ben. Restellem, de az F1-et eddig jobban követtem, mint a motoGp-t. De inkább hanyagoljuk a slick témát, szerintem így is sokat vertük a billentyűzetet olyan gumi miatt, amit itt senki se fog feltenni.
supersportra visszatérve: Azért merült fel a kérdés, mert én nagyobb túrára is el akarok majd menni (1000-1500 km) és ott 1-1 eső miatt nem lenne jó mulatság fél napokat vesztegelni. De ha a z6 fasza esőben, akkor gondolom a RA2 és a bt023 is. De a rosso2-ről csak annyit tudok, hogy jobb esőben amint a corsa. Eddig egyéni véleményt nem olvastam róla, mindenhol a pirelli pr-t ismételgetik.
Nem nem olvasunk utána ! Mi innen tájékozódunk, egymástól ezért van a fórum. Persze majd valami nagyokos fogja NEKÜNK megmondani a tutit ! Majd mi kimotorozzuk a gumikból amit lehet !
Sztem a slick keveréke más, azért is mondják olyanok akiknek a szavára adok (nem ti vagytok ) hogy nem szabad utcára. Amúgy meg kopik mint az állat, ah nagyon puha...
Egy kérés!
Van valakinek méretezett rajza hűtő takaró készítéséhez?
Ha van valakinek tehetne fel rajzot, és az elkészített takaróról képet.
Előre is köszi
Mi is voltunk...olyan fitten értünk a célba, hogy jót röhögtünk az asztallapra dőlve alvókon...sőt amikor a szalonból indult a verseny, a célban még a szalonban is alukáltak néhányan a bemutatóautókban
Röhögcséltünk...15 perc múlva mi is ott aludtunk valahol a tömegben
Később ezen is nagyon röhögtünk...nekem 970 km volt a max...utána nem tudtam ülni a seggemen egy fél napig, bejárattam a fazert...